Az Alkonyat-sztár elárulta, hogy a rajongói nem merik leszólítani őt az utcán, mert annyira „elérhetetlennek” látszik.
Kristen Stewart-nak, a Twilight filmek sztárjának sosem voltak gondjai a paparazzokkal és a rajongókkal, mert sosem merik őt leszólítani. A színésznő annak tudja be ezt a nyugalmat, hogy általában feketét visel, és „idegesnek látszik”.
A 19 éves híreség elmondta – „Az emberek fel sem ismernek. Személyesen máshogy nézek ki, ez lehet az oka. És egy kicsit megközelíthetetlennek látszom.”
A fiatal lány, aki már kilenc évesen a szakmában tevékenykedett, vegyes tapasztalatokkal bír a rajongókkal kapcsolatban, hiszen egy hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy nagyon megijeszti az Akonyat óta őt övező megerősödött figyelem.
„Félek. Úgy érzem, hogy még ha álruhában is megyek ki, akkor is felismernek majd, a lábamról, vagy valamiről. És akkor elkapnak. Nagyon félelmetes.” – mondta akkor Kirsten.