B�lintottam, b�r nekem az a nap m�s miatt volt eml�kezetes:

− Aznap kezdt�l sz�ba �llni velem.

−V�ratlanul �rt, micsoda ellenszenv, majdhogynem gy�l�let lobbant fel bennem. El�sz�r nem is tudtam, mi ez. M�g sokkal jobban gy�t�rt, hogy nem tudom, mit gondolsz, mi�rt utas�tottad vissza. T�nyleg csak a bar�tn�d miatt? Vagy az�rt, mert m�r van valakid? Tudtam, hogy ak�rhogy is van, nem tartozik r�m. Meg is pr�b�ltam nem t�r�dni vele. Azt�n kezdtek sorban �llni el�tted a fi�k −  kuncogott.

Haragos k�pet v�gtam a s�t�tben. Hadarva folytatta.

− �rthetetlen nyugtalans�ggal v�rtam, hogy mit mondasz nekik, figyeltem az arcod minden rezd�l�s�t. �s nem tagadhattam, mekkora megk�nnyebb�l�st �rzek, amikor nem l�ttam m�st rajta, csak bossz�s�got. De biztos az�rt nem lehettem benne... Aznap este j�ttem ide el�sz�r. Eg�sz �jszaka v�v�dtam, mik�zben figyeltelek, ahogy alszol: �reztem, mekkora szakad�k t�tong ak�z�tt, amit mor�lisan helyesnek tartok, �s amit akarok. Tudtam, ha tov�bbra sem veszek r�lad tudom�st, vagy ha elmegyek p�r �vre, m�g te el nem ker�lsz inn�t, akkor egy napon majd igent mondasz Mike-nak, vagy valamelyik hozz� hasonl�nak. �s ez a gondolat kibor�tott.

−  �s akkor − suttogta −, ahogy ott aludt�l, egyszer csak kimondtad a nevemet. Olyan tiszt�n �s �rthet�en, hogy azt hittem, fel�bredt�l. De azt�n nyugtalanul forgol�dni kezdt�l, �jra a nevemet motyogtad, �s fels�hajtott�l. Az �rz�s, ami akkor el�nt�tt, olyan er�s volt, hogy megijedtem t�le. Tudtam, t�bb� nem leszek k�pes elj�tszani, hogy nem veszek tudom�st r�lad. − Egy pillanatra elhallgatott, val�sz�n�leg a hirtelen szab�lytalann� v�lt sz�vver�semet figyelte.

−   De a f�lt�kenys�g... fura egy dolog. Annyival er�sebb, mint hittem volna! �s teljesen irracion�lis! Az el�bb is, amikor Charlie arr�l a nyavaly�s Mike Newtonr�l k�rdezett... −  Haragosan cs�v�lta a fej�t.

−  Tudhattam volna, hogy hallgat�zol! − ny�gtem fel.

−  H�t persze.

−  �s ennyi el�g volt hozz�, hogy f�lt�keny legy�l?

−   Ne felejtsd el, hogy nekem mindez �jdons�g! Te fel�leszted bennem az embert, �s minden �rz�s nagyon er�s, mert m�g friss.

−   De komolyan − ugrattam −, hogyan zavarhat t�ged egy ilyen csek�lys�g, amikor nekem azt kellett hallanom, hogy Rosalie-t, a megtestes�lt, tiszta sz�ps�get, Rosali-t neked sz�nt�k. Emmett ide vagy oda, hogyan tudn�k �n versenyezni ezzel?

−  Nem vagytok versenyt�rsak! −  A mosolya megvillant a s�t�tben. A kezemet a csukl�mn�l fogva odah�zta a h�t�ra, �s a mell�hez vont. Moccanni se mertem, m�g leveg�t is csak �vatosan vettem.

−   Tudom, hogy nem vagyunk versenyt�rsak −  motyogtam Edward h�v�s b�r�be. − �ppen ez a baj!

− Rosalie persze nagyon sz�p a maga m�dj�n, de ha nem lenne a fogadott n�v�rem, ha nem tartozna Emmetthez, akkor sem vonzan� tizedannyira, nem, ezredannyira sem, mint te! −  A hangja most komoly volt. − Majdnem kilencven �ven kereszt�l j�rk�ltam az �n fajt�m �s a ti�d k�zt... �s eg�sz id� alatt azt hittem, el�g vagyok �nmagamnak, nem j�ttem r�, mit is keresek. �s nem is tal�ltam semmit, hiszen te sem �lt�l m�g akkor.

− Ez nem igazs�g − suttogtam, mik�zben az arcom m�g mindig a mell�hez simult, �s a l�legz�s�t hallgattam. −  Nekem egy�ltal�n nem is kellett v�rnom r�d! �n mi�rt �sztam meg ilyen k�nnyen?

− Igazad van! − helyeselt Edward, szeml�tom�st mulatva rajtam. − T�nyleg meg k�ne kicsit nehez�tenem a dolgodat! − Kiszabad�totta az egyik kez�t, elengedte a csukl�mat, de csak az�rt, hogy �vatosan a m�sik kez�be vegye. L�gyan v�gigcir�gatta nedves hajamat a fejem b�bj�t�l le eg�szen a derekamig. − Neked mind�ssze az �letedet kell kock�ra tenned minden m�sodpercben, amit velem t�ltesz, ez igaz�n nem nagy dolog. Neked csak a term�szetnek, az emberis�gnek kell h�tat ford�tanod... mit sz�m�t az?

− Nagyon keveset! Egy�ltal�n nem �rzem, hogy lemondtam volna valamir�l.

− Most m�g nem. − Hangja hirtelen megtelt valami �si szomor�s�ggal.

Megpr�b�ltam felk�ny�k�lni, �s az arc�ba n�zni, de a keze sz�t-t�rhetetlen gy�r�be z�rta a csukl�mat.

−  Mi... −  kezdtem, amikor a teste hirtelen megfesz�lt, valamire felfigyelt. �n is mozduladann� dermedtem: Edward a k�vetkez� pillanatban eleresztette a kezemet, �s elt�nt mell�lem, �n pedig kis h�j�n orra buktam.

−   Fek�dj le! −  s�rgetett. A s�t�tben nem tudtam meg�llap�tani, honnan j�n a hangja.

Beb�jtam a takar�m al�, oldalra fordultam �s �sszeg�mb�ly�dtem, mert mindig �gy szoktam aludni. Hallottam, amint az ajt� r�snyire ny�lik. Charlie bekukucsk�lt, hogy ott vagyok-e, ahol lennem kell. Egyenletesen l�legeztem, kicsit el is t�loztam.

Eltelt egy hossz� perc. F�leltem, de nem voltam biztos benne, hogy Charlie m�r elment. Azt�n Edward h�v�s karja egyszerre csak �tfogott a takar� alatt, az ajka ott volt a f�lemn�l.

−  R�mes sz�n�szn� vagy, semmi keresnival�d azon a p�ly�n.

−  A csud�ba! −  morogtam. A sz�vem val�s�ggal d�ngette a bord�imat.

Edward valamilyen dallamot d�dolt: �gy hangzott, mint egy altat�dal.

Egy pillanatra elhallgatott.

−  �nekeljek neked, am�g el nem alszol?

−  Persze! −  nevettem. −  Mintha tudn�k aludni, amikor itt vagy!

−  Eddig is tudt�l −  eml�keztetett.

−  De akkor nem tudtam, hogy itt vagy! − feleltem fagyosan.

−   H�t, ha nem akarsz aludni... −  kezdte, tudom�st sem v�ve szemreh�ny� hangomr�l. Elakadt a l�legzetem.

−  Ha nem akarok aludni, akkor...? Felnevetett.

−  Akkor mit szeretn�l csin�lni helyette? El�sz�r nem is b�rtam v�laszolni.

−  Nem is tudom − mondtam v�g�l.

−  Majd sz�lj, ha eld�nt�tted!

H�v�s l�legzete bizsergette a nyakam, �reztem, ahogy az orra v�gigcs�szik az �llam vonal�n, �s besz�vja a b�r�m illat�t.

− H�, azt hittem, m�r siker�lt �rz�ketlenn� v�lnod!

−  Csak mert nem engedek a k�s�rt�snek, hogy megk�stoljam a bort, ez m�g nem jelenti azt, hogy nem tudom m�lt�nyolni a buk�-j�t − suttogta. −  Vir�gillatod van, olyan, mint a levendul�nak... vagy a fr�zi�nak −  jegyezte meg. − Az ember sz�j�ban �sszefut a ny�l.

− Igen, ritka az olyan nap, hogy valaki ne k�z�ln� velem, milyen �tv�gygerjeszt� illatom van!

Kuncogott, azt�n fels�hajtott.

− Eld�nt�ttem, hogy mit szeretn�k! −  mondtam. −  T�bbet szeretn�k tudni r�lad!

− K�rdezz b�rmit!

Gondolatban v�gigrost�ltam a k�rd�seimet, majd kib�ktem a legfontosabbat.

−  Mi�rt csin�lod? −  k�rdeztem. −  M�g mindig nem �rtem, mi�rt igyekszel annyira, hogy ellen�llj annak, ami... ami vagy. K�rlek, ne �rts f�lre, term�szetesen �r�l�k, hogy �gy van. Egyszer�en csak nem �rtem, mi�rt olyan fontos ez neked egy�ltal�n.

Habozott egy kicsit, miel�tt felelt.

− J� k�rd�s, �s nem te vagy az els�, aki f�lteszi. A t�bbiek, m�rmint a mi fajt�nk t�bbs�ge, akik t�k�letesen el�gedettek a sorsukkal, �k sem �rtik, mi�rt �l�nk �gy, ahogy �l�nk. De tudod, csak az�rt, mert... mert bizonyos fajta lapokat osztottak nek�nk... ez m�g nem jelenti azt, hogy nem d�nthet�nk �gy, hogy f�l�be kereked�nk a v�gzet�nknek... egy olyan v�gzetnek, amit egyik�nk sem maga v�lasztott. Mi�rt ne pr�b�lhatn�nk meg�rizni az emberi term�szet�nkb�l annyit, amennyit csak lehet?

Mozdulatlanul fek�dtem, megillet�d�tt cs�ndben.

− Elaludt�l?

− Nem.

− Ez minden, amire k�v�ncsi volt�l? A szememet forgattam.

− H�t nem eg�szen.

− Mit szeretn�l m�g tudni?

−  Mi�rt tudsz olvasni m�sok gondolataiban? �s mi�rt csak te? �s ott van Alice, aki l�tja a j�vend�t... mi�rt t�rt�nnek veletek ezek a dolgok?

�reztem a s�t�tben, hogy v�llat von.

−  Nem igaz�n tudjuk mi sem. Carlisle-nak van egy elm�lete... Szerinte valamennyien �tmentett�nk valamit a leger�sebb emberi tulajdons�gainkb�l, �s azok a mostani �let�nkben f�ler�s�dnek, ak�rcsak az agyunk �s az �rz�keink m�k�d�se. �gy gondolja, val�sz�n�leg m�r emberk�nt is nagyon �rz�keny voltam a k�r�l�ttem �l�k gondolataira. �s hogy Alice valamennyire m�r emberkor�ban is a j�v�be l�tott, b�rhol �lt is akkoriban.

− �s Carlisle meg a t�bbiek... �k mit hoztak magukkal az �j �let�kbe?

− Carlisle az egy�tt�rz�st. Esme azt a k�pess�g�t, hogy szenved�lyesen tud szeretni. Emmett az erej�t, Rosalie az �llhatatoss�g�t. De nevezhetj�k ak�r cs�k�ny�ss�gnek is − kuncogott. − Jasper esete nagyon �rdekes. � m�r az els� �let�ben is karizmatikus szem�lyis�g volt, befoly�solni tudta a k�r�l�tte �l�ket, hogy �gy l�ss�k a dolgokat, ahogy �. Most k�pes r�, hogy manipul�lja a k�rnyezet�ben l�v�k �rz�seit, lecsillap�tson egy teremnyi d�h�s embert p�ld�ul, vagy �ppens�ggel izgalomba hozzon egy letargikus t�meget. Nagyon titokzatos k�pess�g.

Elt�prengtem ezeken a k�ptelen dolgokon, em�sztgettem a hallottakat. Edward t�relmesen v�rt, am�g gondolkodtam.

−  No �s hogy kezd�d�tt ez az eg�sz? M�r �gy �rtem, t�ged Carlisle v�ltoztatott �t, nyilv�n �t is �t kellett v�ltoztatnia valakinek �s �gy tov�bb...

− Hogy honnan ered ez az eg�sz? Az evol�ci� hozta volna l�tre? A teremt�s? Nem lehet, hogy ugyan�gy fejl�dt�nk ki, mint a t�bbi fajok, egyik�nk ragadoz�, m�sikunk zs�km�ny? Vagy ha az ember nem tudja elhinni, hogy ez az eg�sz vil�gmindens�g csak �gy v�letlen�l, mag�t�l j�tt l�tre, amit �n a magam r�sz�r�l nehezen tudn�k elfogadni, olyan neh�z elhinni, hogy ugyanaz az er�, amely megteremtette a t�r�keny angyalhalat �s a c�p�t, a f�kab�bit �s a gyilkos b�ln�t, �pp�gy megteremthette egyszerre a mi fajt�nkat meg a ti�teket?

−  Egyvalamit az�rt tiszt�zzunk! �n a b�bif�ka vagyok, rendben?

−  Rendben. − Nevetett. Valami meg�rintette a hajamat − az ajka?

Szerettem volna megfordulni �s ellen�rizni, csakugyan az ajka �rt-e hozz� a hajamhoz. De rendesen kellett viselkednem: nem akartam ezt az eg�szet m�g nehezebb� tenni a sz�m�ra, mint amilyen m�r am�gy is volt.

− Akarsz most m�r aludni? −  k�rdezte, megt�rve a r�vid csendet. −  Vagy vannak m�g k�rd�seid?

− Oh, mind�ssze egy milli�, esetleg kett�...

− Ott van nek�nk a holnap, azt�n a holnaput�n, azt�n a k�vetkez� nap... −  eml�keztetett. Elmosolyodtam, ez a gondolat t�l�rad� boldogs�ggal t�lt�tt el.

− Biztos, hogy nem t�nsz el reggelre? −  k�rdeztem. Tudnom kellett. − V�gt�re is mesebeli l�ny vagy!

− Nem hagylak el. −  A hangj�ban ott volt az �g�ret pecs�tje.

−  Akkor csak m�g egyetlen k�rd�s ma �jszak�ra... − Elpirultam. A s�t�ts�g sem seg�tett − biztos voltam benne, hogy meg�rzi a hirtelen melegs�get a b�r�m alatt.

−  Mi az?

−  Nem, hagyjuk! Meggondoltam magam.

−  Bella, nyugodtan k�rdezhetsz t�lem b�rmit! Nem feleltem, mire Edward felny�g�tt.

−   �lland�an abban rem�nykedem, hogy id�vel egyre kev�sb� lesz frusztr�l�, hogy nem tudok olvasni a gondolataidban. De csak rosszabb �s rosszabb lesz!

−  �r�l�k, hogy nem tudsz olvasni a gondolataimban. M�r az is el�g r�mes, hogy kihallgattad, mit besz�lek �lmomban.

−   K�rlek! −  A hangja olyan r�besz�l� volt, olyan ellen�llhatatlan...

Megr�ztam a fejemet.

−   Ha nem mondod meg, valami sokkal rosszabbra fogok gondolni ...! − fenyegetett s�t�ten. −  K�rlek! − M�r megint ez az esdekl� hang....

−  H�t... − kezdtem, �s �r�ltem, hogy nem l�tja az arcomat.

−  Azt mondtad, hogy Rosalie �s Emmett r�videsen �sszeh�zasodnak... Ez... m�rmint a h�zass�g... ugyanazt jelenti n�latok, mint az emberekn�l?

Gyorsan kapcsolt, �s most m�r istenigaz�ban felnevetett.

−  H�t erre akart�l kilyukadni? F�szkel�dtem kicsit, de felelni nem b�rtam.

−  Igen, gondolom, nagyj�b�l ugyanazt jelenti − felelte. − Mondtam neked, hogy az emberi v�gyak t�bbs�ge megmarad benn�nk, csak elfedik �ket a m�g er�sebb k�sztet�sek.

−  �... − Ez volt minden, amit mondani b�rtam.

−  Volt valami okod r�, hogy �ppen ezt k�rdezd?

−   H�t azon gondolkodtam... hogy esetleg te meg �n... valamikor...

Mozdulatlann� dermed� teste tudatta velem, hogy elkomorodott. S vele egy�tt �n is.

−  Nem hiszem, hogy ez... ez... lehets�ges lenne...

−   Mert t�l neh�z lenne neked, ha �n olyan... k�zel lenn�k hozz�d?

−   K�ts�gk�v�l ez se lenne k�nny�. De �n most nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy te olyan l�gy vagy, olyan t�r�keny... Minden mozdulatomra �gyelnem kell, amikor egy�tt vagyunk, nehogy k�rt tegyek benned. K�nnyen meg�lhetn�lek, Bella, puszta v�letlens�gb�l! − mormolta alig hallhat�an. Felemelte a kez�t, �s j�ghideg tenyer�t az arcomra sim�totta. −  Ha t�l heves lenn�k... ha egyetlen m�sodpercre megfeledkezn�k magamr�l, �s j�llehet, csak meg�rinteni szeretn�m az arcod, m�gis v�letlen�l �sszez�zn�m a kopony�dat... Fogalmad sincs, milyen hihetetlen�l t�r�keny vagy! Soha, de soha nem engedhetem meg magamnak, hogy b�rmilyen okb�l elvesz�tsem az �nuralmamat, amikor veled vagyok!

V�rta, hogy feleljek valamit, �s amikor csak hallgattam, nyugtalan lett.

−  Megr�m�tettelek? −  k�rdezte.

V�rtam egy percet a v�lasszal, hogy igaz legyen, amit mondok:

−  Nem, j�l vagyok.

�gy l�ttam, egy pillanatra elgondolkodott.

−  De az�rt k�v�ncsi lenn�k −  mondta megint k�nnyed hangon. − Te m�r....? −Jelent�s�gteljesen elhallgatott.

−  Term�szetesen nem! −  Elv�r�s�dtem. −  Mondtam m�r, hogy m�g soha nem �reztem �gy senki ir�nt, m�g hasonl�t sem.

−  Tudom. De ismerem a t�bbi ember gondolatait. Tudom, hogy a szerelem meg a testi v�gy nem mindig j�rnak k�z a k�zben.

−   N�lam igen. Legal�bbis most, hogy egy�ltal�n l�teznek sz�momra! − Fels�hajtottam.

−   Ennek �r�l�k. Legal�bb van valami, ami k�z�s benn�nk! -El�gedettnek hangzott.

−   Ami az emberi �szt�neidet illeti... − kezdtem. Edward v�rt. − H�t sz�val, egy�ltal�n vonz�nak tal�lsz engem... �gy?

Felnevetett, �s k�nnyed�n �sszeborzolta a m�r majdnem megsz�radt hajamat.

−  Ha ember tal�n nem is, f�rfi az�rt vagyok −  biztos�tott r�la. �nk�ntelen�l �s�tottam.

−  Feleltem az �sszes k�rd�sedre, most m�r aludnod k�ne − unszolt.

−  Nem biztos, hogy tudok.

−  Akarod, hogy elmenjek?

−  Nem! − v�gtam r� a kellet�n�l hangosabban.

Nevetett, azt�n �jra d�dolni kezdte azt az ismeretien altat�dalt, l�gyan z�mm�g�tt a f�lembe, angyalhangon.

F�radtabb voltam, mint hittem, kimer�tett az eg�sz napos szellemi �s �rzelmi fesz�lts�g, amihez hasonl�t m�g soha nem �ltem �t. Edward h�v�s karj�ban lassan elnyomott az �lom.