−  �s meg akarod?

−  K�nytelen leszek, mert az elk�vetkez� n�h�ny napban vagy h�tben tal�n kiss� er�szakosan fogok gy�mkodni f�l�tted, �s nem szeretn�m, ha azt hinn�d, sz�letett zsarnok vagyok.

−  Mi a baj?

− Nincs semmi baj igaz�b�l. Mind�ssze Alice l�tott valamit: azt, hogy r�videsen l�togat�ink �rkeznek. Tudj�k, hogy itt vagyunk, �s k�v�ncsiak r�nk.

− L�togat�k?

− Igen... �s h�t, �k nem eg�szen olyanok, mint mi, ami a vad�szati szok�saikat illeti. Val�sz�n�leg nem is j�nnek be a v�rosba, de arra m�rget vehetsz, hogy am�g tov�bb nem �lltak, t�ged egy pillanatra sem vesz�telek szem el�l.

�sszeborzongtam.

− V�gre, egy �pesz� reakci�! − morogta. − M�r kezdtem azt hinni, hogy az �nfenntart�si �szt�nnek m�g a szikr�ja is hi�nyzik bel�led!

Ezt a megjegyz�st v�lasz n�lk�l hagytam. Tekintetem bekalandozta a t�gas helyis�get.

Edward k�vette a pillant�somat.

− Nem ezt v�rtad, igaz? −  k�rdezte �nel�g�lten.

− H�t nem − ismertem be.

− Sehol egy kopors�, sehol egy halom koponya a sarokban: azt hiszem, m�g p�kh�l�nk sincs... mekkora csal�d�s lehet ez neked! − vigyorgott.

Elengedtem az ugrat�st a f�lem mellett.

− Olyan vil�gos... olyan nyitott! Most m�r komolyan felelte:

− Ez az egyetlen hely, ahol soha nem kell rejt�zk�dn�nk!

A dal, amelyet m�g mindig j�tszott, az �n dalom, a v�g�hez k�zeledett, az utols� akkordok melankolikusabb hangnemre v�ltottak �t. Az utols� hang m�g ott rezgett sz�vszaggat�an a leveg�ben.

− K�sz�n�m! −  mormoltam. Ereztem, hogy k�nnyek sz�knek a szemembe. Zavartan t�r�ltem le.

Edward meg�rintette a szemem sark�t, �s elcs�pett egy k�nnycseppet. Felemelte az ujj�t, �s t�n�dve vizsg�lgatta azt a cs�ppnyi nedvess�get. Azt�n k�pzelet-gyors�n a sz�j�hoz emelte az ujj�t, �s megnyalta.

K�rd�en n�ztem r�, � egy hossz� pillanatig visszan�zett r�m, azt�n elmosolyodott.

− Akarod l�tni a h�z t�bbi r�sz�t is?

− De ugye, ott sincsenek kopors�k? −  k�rdeztem a miheztart�s v�gett, mert az�rt a hangomba er�ltetett g�ny nem tudta teljesen leplezni enyhe, �mde az�rt val�di aggodalmamat.

Edward felnevetett, megfogta a kezemet, h�tat ford�tott a zongor�nak, �s elindult velem.

− Nem, ott sem lesznek kopors�k! − �g�rte.

F�lment�nk a massz�v l�pcs�n, a kezemet v�gigh�ztam a selyemsima korl�ton. T�gas folyos�ra �rt�nk, amelynek fal�t vil�gos faberak�s bor�totta, ugyanolyan m�zsz�n�, mint odalenn a padl�.

− Rosalie �s Emmett szob�ja... Carlisle irod�ja... Alice szob�ja... − mutatott sorra az ajt�kra, ahogy elhaladtunk el�tt�k.

M�g folytatta volna, de nekem hirtelen f�ldbe gy�kerezett a l�bam, �s hitetlenkedve b�multam arra a valamire, ami ott f�gg�tt a fejem f�l�tt a falon. D�bbent arcom l�tt�n Edward felkacagott.

− Nevess nyugodtan! − mondta. −  T�nyleg el�g ironikus... �ppen n�lunk.

Nem nevettem. �nk�ntelen�l f�lemeltem a kezemet, mintha meg akarn�m �rinteni a j�kora keresztet, amelynek s�t�t, patin�s f�ja annyira el�t�tt a fal vil�gosabb t�nus�t�l. De m�gsem ny�ltam hozz�, b�r k�v�ncsi voltam, csakugyan olyan selymes-e a tapint�sa az �reg f�nak, mint amilyennek l�tszik.

− Ez nagyon r�gi lehet −  kock�ztattam meg. Edward v�llat vont.

− �gy nagyj�b�l az 1630-as �vekb�l val�. Elford�tottam a tekintetemet a keresztr�l.

− Mi�rt tartj�tok itt? − k�v�ncsiskodtam.

− Nosztalgi�b�l. Valaha Carlisle apj�� volt.

− R�gis�geket gy�jt�tt?

−  Nem. � maga faragta. Ott f�gg�tt a falon a sz�sz�k f�l�tt, ahonnan pr�dik�lt.

Majd hanyatt estem a csod�lkoz�st�l, �s �jra az egyszer� r�ges-r�gi keresztbe kapaszkodott a szemem. Fejben gyorsan elv�geztem a sz�m�t�st: a kereszt t�bb mint h�romsz�zhetven �ves. A cs�nd m�g egyre tartott, mik�zben az agyam bar�tkozni pr�b�lt ennek a k�ptelen�l hossz� id�nek a gondolat�val.

− J�l vagy?

− Mennyi id�s Carlisle? − k�rdeztem cs�ndesen. A k�rd�s�t elengedtem a f�lem mellett, �s m�g mindig a keresztet b�multam.

− P�r napja �nnepelte a h�romsz�zhatvankettedik sz�let�snapj�t −  felelte Edward.

K�rd�sek ezreit olvashatta ki tekintetemb�l, mert mes�lni kezdett, de k�zben leste minden rezd�l�sem.

− Carlisle �gy tudja, Londonban sz�letett, valamikor 1640 t�j�n. Akkoriban m�g nem jegyezt�k fel olyan gondosan a sz�let�sek d�tum�t, legal�bbis a k�zemberek�t biztosan nem. Mindenesetre m�g Cromwell uralma el�tt t�rt�nt.

�gyeltem r�, hogy a szemem se rebbenjen. Egyszer�bb, ha meg se pr�b�lom elhinni, amit mond.

−  Egy anglik�n lelk�sz egyeden fia volt. Az �desanyja belehalt a sz�l�sbe. Apja fanatikus ember volt. Amikor a protest�nsok ker�ltek hatalomra, megsz�llottan �ld�zte a katolikusokat �s a t�bbi vall�s h�veit. R�ad�sul nagyon er�sen hitt a gonosz l�tez�s�ben is. Az � vezet�s�vel vad�sztak boszork�nyokra, v�rfarkasokra... �s v�mp�rokra. −  Amikor ez a sz� elhangzott, megk�v�ltem. Edward biztosan �szrevette, de az�rt meg�ll�s n�lk�l folytatta tov�bb. −

Meg�gettek egy csom� �rtatlan embert... persze, azokat, akikre igaz�b�l vad�sztak, nem volt olyan k�nny� elkapni. Amikor a lelk�sz meg�regedett, sz�fogad� fiacsk�j�ra b�zta a vad�szatokat. Carlisle eleinte csal�d�st okozott: nem v�dolt meg embereket l�pten-nyomon, nem l�tott d�monokat ott, ahol nem voltak. De kitart� volt, �s okosabb, mint az apja. Egy csapat val�di v�mp�rra bukkant, akik ott rejt�zk�dtek a v�ros csatornarendszer�ben, �s csak �jszaka j�ttek el� vad�szni. Azokban az id�kben, amikor a sz�rnyetegek m�g val�ban l�teztek, nemcsak a mes�kben, sok v�mp�r �lt �gy.

Edward kurt�n, komoran f�lnevetett.

−  Az emberek persze vasvill�t �s f�kly�t ragadtak, �s lesben �lltak ott, ahol Carlisle kor�bban m�r l�tta el�b�jni �ket a csatorn�b�l. V�g�l egyik�k el�bukkant.

Edward hangja elhalkult, fesz�lten kellett figyelnem, ha minden sz�t meg akartam �rteni.

−   Nyilv�n rettent�en �reg volt m�r, �s elgy�ng�tette az �hs�g. Carlisle hallotta, amint latinul ki�ltott valamit a t�bbieknek, amikor meg�rezte az �sszecs�d�lt emberek szag�t. Az �reg rohanni kezdett, a t�meg pedig ut�navetette mag�t. Carlisle futott az �len, huszonh�rom �ves volt, �s rettent� gyors. Az �reg l�ny �gy is k�nnyed�n maga m�g�tt hagyhatta volna �ket, de Carlisle szerint m�r nagyon �hes lehetett, ez�rt megfordult �s t�madott. El�sz�r Carlisle-ra vetette r� mag�t, de az �ld�z�k r�videsen be�rt�k, �gy h�t szembefordult vel�k, �s v�dekezni pr�b�lt. K�t embert meg�lt, egy harmadikat mag�val hurcolt, Carlisle pedig ott maradt t�bb sebb�l v�rezve az utc�n.

Elhallgatott. Ereztem, hogy valamit kihagyott, valamit el akar hallgatni el�lem.

−   Carlisle tudta, mit tenne az apja. A holttesteket el�geti, �s elpuszt�t minden m�st is, amit megfert�z�tt a sz�rnyeteg �rint�se. Carlisle �szt�n�sen cselekedett, mentette a tulajdon �let�t. Mik�zben a t�meg a sz�rnyeteg �s �ldozata nyom�ba eredt, � kik�szott a sik�torb�l. Elrejt�z�tt egy pinc�ben, be�sta mag�t a rothad� krumpli k�z�, �s ott maradt h�rom napig. K�sz csoda, hogy cs�ndben b�rt maradni, �s senki sem fedezte fel a rejtekhely�t. Azt�n egyszer csak v�ge lett, �s Carlisle r�d�bbent, mi lett bel�le...

Nem tudom, az arcom mir�l �rulkodhatott, de Edward hirtelen elhallgatott.

−  Hogy �rzed magad? − k�rdezte.

−  K�sz, j�l! −  biztos�tottam r�la. Azt�n, b�r tan�cstalanul r�gtam a sz�m sz�l�t, kiolvasta a szememb�l, hogy furdal a k�v�ncsis�g.

Elmosolyodott.

−  �gy l�tom, lenne n�h�ny k�rd�sed.

−  N�h�ny.

F�lig szaladt a sz�ja, el�villant ragyog� fogsora. Megragadta a kezemet, �s mag�val vonszolt a folyos�n.

−  H�t akkor gyere! − biztatott. − Mutatok neked valamit!