Mikor láthatárba értünk, ők hárman a sziklán felálltak.

Esme elindult felént. Emmett követte, hosszú pillantást vetve Rosalie hátára; Rosalie méltóságteljesen felemelkedett és a pálya felé vonult egy pillantást se vetve az irányunkba. A gyomrom válaszul esetlenül remegni kezdett.

- Téged hallottunk, Edward? – kérdezte Esme, ahogy közeledett.

- Úgy hangzott, mintha egy medve fulladozott volna. – tisztázta Emmett.

Habozva Esme-re mosolyogtam.

- Ő volt.

- Bella lehetetlenül vicces volt. – magyarázta Edward, gyorsan pontot téve az ügy végére.

Alice elhagyta a pozicióját és futott, vagy táncolt, felénk.

- Idő van. – jelentette be.

Amíg beszélt, egy mély mennydörgés rázta meg az erdőt mögöttünk és aztán belecsapott a város nyugati részébe.

- Hátborzongató, nemde? – mondta Emmett nemes egyszerűséggel, rám kacsintva.

- Menjünk. – nyúlt Alice Emmett kezéért és a túlméretezett pálya felé lendültek; úgy futott, mint egy gazella. Emmett csaknem ugyanolyan méltóságteljes volt és ugyanolyan gyors; bár őt soha nem mérhetnénk egy gazellához.

- Készen állsz néhány labdára? – kérdezte Edward, a szemei mohók, fényesek voltak.

Próbáltam közel lelkesnek hangzani.

- Hajrá, csapat!

Kuncogott és, miután beletúrt a hajamba, elindult a másik kettő után. A futása aggresszívebb volt, inkább egy leopárdra, mint egy gazellára hasonlított és gyorsan lehagyta őket. A pompa és az erő elvette a lélegzetem.

- Lemegyünk? – kérdezte Esme kedves, dallamos hangon és rájöttem, hogy nyitott szájjal bámulok Edward után. Gyorsan helyreraktam az arcom és bólintottam. Esme tartott néhány lépést közöttünk, tűnődtem, hogy vajon azért ilyen óvatos, hogy ne ijesszen meg? Az én lépteimhez igazította az övét anélkül, hogy türelmetlennek tűnt volna emiatt a tempó miatt.

- Te nem játszol velük? – kérdeztem félénken.

- Nem, jobb szeretek konferálni – szeretem, ha fair a játék. – magyarázta.

- Szeretnek csalni?

- Oh, igen. Hallanod kellene a vitákat, amikbe belekezdenek! Valójában, remélem, hogy nem fogod, azt hinnéd egy horda farkas nevelte fel őket.

- Úgy beszélsz, mint az anyukám. – nevettem meglepődve.

Ő is nevetett.

- Nos, tényleg úgy gondolok rájuk, mint a gyerekeimre. Soha nem tudnék túladni az anyáskodó szokásaimon – Edward elmondta, hogy elvesztettem a gyermekem?

- Nem – motyogtam, lenyűgözve, szenvedve, ahogy arra gondoltam, milyen életre emlékezhet.

- Igen, az első és egyetlen gyermekemet. Pár nappal azután halt meg, hogy megszületett a szegény apróság. – sóhajtott. – Összetörte a szívem – azért ugrottam le a szikláról, tudod. – tette hozzá, mellékesen.

- Edward azt mondta leestél. – dadogtam.

- Mindig úriember. – mosolygott. – Edward volt az első az új fiaim közül. Mindig úgy gondoltam rá, bár idősebb tőlem, valamilyen szinten legalábbis. – melegen rám mosolygott. – Azért örülök neki, hogy rád talált, kedves. – Az gyengédség nagyon természetesen hangzott a szájából. – Túl sokáig volt ő a furcsa férfi; fájt, hogy egyedül látom őt.

- Akkor nem bánod? – kérdeztem megint tétovázva. – Hogy én … rossz vagyok neki?

- Nem. – komoly volt. – Te vagy, akit akar. Működni fog, valahogy. – mondta, bár a homloka aggodalmat tükrözött. Újabb mennydörgés következett.

Esme aztán megállt; elértük a pálya szélét. Olyan volt, mintha csapatot formáltak volna. Edward messze a bal pályán volt, Carlisle az első és a második szakasz között állt és Alice fogta a labdát, egy ponton állt, valószínűleg az volt a dobójátékos bucka. közöm van a

Emmett egy aluminium-ütőt lóbált; csaknem észrevehetetlenül sípolt a levegőben. Vártam, hogy megközelítse a hazai-buckot, de aztán rájöttem, ahogy beállt, hogy már ott volt; messzebb a dobójátékos buckától, mint amilyen messzire szerintem csak lehetett volna. Jasper néhány lépésre állt mögötte, ő volt az elkapó a másik csapatból. Persze, egyikükön sem volt kesztyű.

- Rendben. – kiáltott Esme tiszta hangon, amit tudtam, hogy még Edward is meghallana még olyan távban is. – Készüljetek.

Alice egyenesen állt, megtévesztő mozdulatlansággal. A stílusa inkább lopakodó volt, mint egy megfélemlítő leszámolás. A labdát mindkét kezével a derekánál tartotta, aztán, mint egy kobra-csapás, a jobb keze lendült és a labda Jasper kezében vágódott.

- Ez egy strike volt? – suttogtam Esme-nek. [a strike-ra kapnak pontot; így hívják a baseballban, inkább nem adtam neki nevet :D ]

- Ha nem ütik el, akkor strike van.

Jasper visszahajította a labdát Alice várakozó kezébe. Megengedett magának egy rövid vigyort. Aztán ismét kinyújtotta a kezét.

Ezúttal az ütő valahogy időben mozdult, hogy a láthatatlan labdába ütközzön. Az ütközés reccsenése megtört volt, mennydörgésszerű; visszhangzott a hegyekről – hirtelen megértettem, miért volt szükséges az égiháború.

A labda úgy repült, mint egy meteor a pálya felett, mélyen a közeli erdőbe repülve.

- Hazafutás. – motyogtam.

- Várj! – figyelmeztetett Esme, erősen hallgatózva, az egyik kezét felemelve. Emmett csak egy elmosódás volt a pálya körül, Carlisle árnyékolta őt. Észrevettem, hogy Edward eltűnt.

- Kint! – ordította Esme tiszta hangon. Hihetetlenül bámultam, ahogy Edward sprintelt ki a fák közül, a labda a magasba tartott kezében, széles vigyora még nekem is látható volt.

- Emmett üt a legerősebben. – magyarázta Esme. – de Edward fut a leggyorsabban.

A helycserék folytatódtak kétkedő szemeim előtt. Lehetetlen volt lépést tartani a sebességgel, amivel a labda repült, azzal a sebességgel, amivel a testük száguldott a pálya körül.

Rájöttem a másik okra, miért várták meg az égi háborút a játék kezdésével, mikor Jasper, próbálva megakadályozni Edward csalhatatlan pontszerzését, egy erős labdát küldött Carlisle-nek. Carlisle belefutott a labdába, aztán az első bázisig üldözte Jaspert. Mikor összeütköztek, a hang olyan volt, mintha két masszív szikladarab zuhant volna le. Én aggódva felugrottam, de ő valahogy sértetlenek voltak.

- Kivédve. – kiáltotta Esme nyugodt hangon.

Emmett csapatának már csak egy lövése volt – Rosalienak sikerült a bázisok között röpködni, miután megfogta Emmett egyik hosszúra ütött labdáját - mikor Edward elkapta a harmadik kieső labdát. Odafutott hozzám, izgatottan.

- Mit gondolsz? – kérdezte.

- Egy biztos, soha többé nem leszek képes a jó öreg Major League Baseball-t nézni.

- És úgy hangzik, mintha sokat nézted volna korábban. – nevetett.

- Kicsit csalódott vagyok. – kötekedtem.

- Miért? – kérdezte meglepetten.

- Nos, jó lenne, ha találnék egyetlen olyan dolgot, amit nem csinálsz jobban mindenki másnál a bolygón.

Megvillantotta gonosz vigyorát, elállítva a lélegzetem.

- Itt vagyok. – mondta, a plate (anyabázis) felé menve.

Intelligensen játszott, alacsonyan tartva a labdát, Rosalie mindig-kész keze hatóköréből távol tartva, két bázist is szerezve, mintha csak kilőtték volna, mielőtt Emmett vissza tudta volna juttatni a játékba a labdát. Carlisle egyet annyira kilőtt a pályáról – akkora robbanással, hogy bántotta a füleimet -, hogy neki is és Edwardnak is sikerült megcsinálni. Alice kecsesen adott nekik egy-egy ötöst!

A pontszám folyamatosan változott, ahogy a játék folytatódott és úgy rontottak egymásra, mintha utcai játékosok lennének, ahogy a vezetés mindig a másik csapaté volt. Alkalmanként Esme utasította rendre őket. A mennydörgés morajlott, de mi szárazok maradtunk, ahogy azt Alice megjövendölte.

Carlisle-nál volt az ütő, Edward volt az elkapó, amikor Alice hirtelen zihálni kezdett. A szemeim Edwardot fürkészték, mint mindig, és láttam, hogy felkapja a fejét, hogy Alice-ra nézzen. A tekintetük találkozott és valami azonnal szétáradt közöttük. Edward mellettem volt, mielőtt a többiek meg tudták volna kérdezni Alicet, hogy mi a baj.

- Alice? – Esme hangja feszült volt.

- Nem láttam … nem tudtam szólni. – suttogta.

Most a többiek is odagyűltek.

- Mi az, Alice? – kérdezte Carlisle nyugodt, tekintélyes hanggal.

- Sokkal gyorsabban utaztak, mint gondoltam. Most már látom, hogy rosszul értelmeztem, amit láttam. – morogta.

Jasper odahajolt hozzá, védelmező testartásban.

- Mi változott? – kérdezte.

- Hallottak minket játszani és megváltoztatták az útirányukat. – mondta, bűnbánóan, mintha felelős lett volna azért, ami megrémisztette.

Hét szempár gyorsan rám villant, majd el.

- Mikor? – mondta Carlisle, Edward felé fordulva.

Erősen koncentráló kifejezés futott végig Edward az arcán.

- Kevesebb, mint öt percen belül. Rohannak – játszani akarnak. – vonta össze szemöldökét.

- Meg tudod csinálni? – kérdezte őt Carlisle, a szemeivel felém pillantva.

- Nem, cipelve nem… - kicsit megállt. – Mindamellett, az kéne a legkevésbé, hogy megérezzék az illatát és elkezdjenek vadászni.

- Mennyien? – kérdezte Emmett Alicet.

- Hárman. – válaszolta röviden.

- Hárman! – gúnyolódott. - Hadd jöjjenek. – acélkemény izmai megfeszültek végig a masszív karján.

Egy rövid pillanatig, ami sokkal hosszabbnak tűnt, mint amilyen volt, Carlisle gondolkozott. Csak Emmett tűnt higgadtnak; a többiek Carlisle arcát nézték aggódva.

- Folytassuk csak a játékot. – döntötte el végül Carlisle. A hangja higgadt és egyszerű volt. – Alice azt mondta, hogy csak kíváncsiak.

Mindezt nagyon gyorsan hadarta, alig tartott néhány pillanatig. Én erősen figyeltem és a legtöbbet meghallottam, bár nem hallottam, amit most Esme kérdezett Edwardtól ajkainak apró remegtetésével. Csak Edward széles fejrázását láttam és a megkönnyebbülést az arcán.

- Kapd el, Esme. – mondta. – Most én felügyelek. – És beállt elém.

A többiek visszatértek a pályára, óvatosan a sötét erdőt pásztázva éles szemeikkel. Alice és Esme látszólag a közelembe tájolták magukat.

- Ereszd le a hajad. – mondta Edward halk, nyugodt hangon.

Szófogadóan kihúztam a gumit a hajamból és megráztam a hajam.

Kimondtam a nyilvánvalót.

- Jönnek a többiek.

- Igen, ne mozogj, maradj csendben és nem mozdulj mellőlem, kérlek. – nagyon jól rejtette az aggodalmat a hangjában, de én mégis hallottam. Előrébb engedte a hosszú hajam, hogy eltakarja az arcom.

- Ez nem segít. – mondta Alice lágyan. – A pályáról éreztem őt.

- Tudom. – feszültség színezte a hangját.

Carlisle a plate-nél állt, a többiek pedig lelkesedés nélkül csatlakoztak.

- Mit kérdezett tőled Esme? – suttogtam.

Egy pillanatig tétovázott, mielőtt válaszolt.

- Hogy szomjasak-e. – motyogta akaratlanul.

Múltak a másodpercek; a játék most közönyösen folyt. Senki nem mert erősebbet ütni, és Emmett, Rosalie és Jasper a pálya közelebbi részén lebedtek. Néhányszor, a félelem mellett, ami elnémította az agyam, éreztem Rosalie pillantását magamon. Kifejezéstelen volt, de volt valami abban, ahogy a száját tartotta, azt hihettem, hogy mérges volt.

Edward egyáltalán nem figyelt a játékra, a szemei és az agya az erdőt fürkészték.

- Sajnálom, Bella. - morogta dühöngve - Hülye és felelőtlen dolog volt így kiszolgáltatni téged. Nagyon sajnálom.

Hallottam, hogy a légzése leáll és a szemei a jobb oldali mező felé irányultak. Tett egy fél lépést, közém és a közé állva, ami közeledett.

Carlisle, Emmett és a többiek ugyanabba az irányba fordultak, hallva a közeledő hangokat, amik az én füleimnek túl haloványak voltak.