-           Nem kell aggódnod. Semmit nem fog találni ami hozzád vezethetné. Csak maradj ott, és várj, amíg újra megtaláljuk.-

-           Én jól leszek. Esme még Charlie-val van?-

-           Igen — a nő a városban volt. A házhoz ment, de míg Charlie dolgozni volt. Nem ment a közelébe, szóval ne félj. Biztonságban van, míg Esme és Rosalie figyeli.

-           Mit csinál?-

-           Valószínűleg nyomra próbál jutni. A városban volt egész éjszaka. Rosalie követte a repülőtérre, minden úton, az iskolába...kutakodik, Bella, de semmit nem fog találni.-

-           És biztos vagy benne, hogy Charlie biztonságban van?-

-Igen. Esme nem veszti szem elől. És hamarosan ott leszünk. Ha a vadász Forks közelébe jut, meg fogjuk találni.-

-           Hiányzol,- - suttogtam.

-           Tudom, Bella. Hidd el, tudom. Mintha az egyik felemet elvitted volna magaddal.

-           Gyere és akkor visszakapod,– játszottam.

-           Hamarosan, ahogy tudok. Előbb biztonságban kell tudnom téged.- A hangja kemény volt.

-           Szeretlek. - emlékeztettem.

-           Elhiszed, hogy mindenek ellenére, amin át kellett menned miattam, én is szeretlek?

-           Igen, tényleg elhiszem.

-           Hamarosan érted megyek.

-           Várlak.

Ahogy a telefonnak vége szakadt, a depresszió felhője újra elkezdett úrrá lenni rajtam.

Megfordultam, hogy visszaadjam a telefont Alice-nek, és megtaláltam őt és Jaspert az asztal felé hajolva ahol Alice vázlatolt a szálloda egyik papírján.

A kanapé mögül odahajoltam, átnézve a vállán.

Egy szobát rajzolt: hosszú, téglalap alakú, egy vékonyabb, négyzet szakasszal hátul. A fából készült palánkok, padló hosszában feszültek a szobán keresztül. A falak hosszú sorozatok voltak, a töréseket a tükrök jelentették. Azután, a falak körül, derékcsúcspontban, egy hosszú szalag. Alice azt mondta, hogy arany színű volt.

-           Ez egy balettstúdió.- – mondtam, hirtelen felismerve az ismerős formákat.

Meglepődve néztek rám.

-           Ismered ezt a szobát?- – Jasper hangja nyugodtnak hangzott, de ott volt valaminek a rejtett áramlata, amit nem tudtam azonosítani. Alice a munkája fölé hajolt, a keze már repült a lapon, a vészkijárat alakja a hátsó falon húzódott, a lemezjátszó és a TV az alacsony asztalon voltak, a jobb sarok előtt.

-           Ez úgy néz ki, mint ahová táncórákra jártam — amikor 8 vagy 9 voltam. Az is ugyanilyen.- megérintettem az oldalt, ahol a négyzet szakasz ugrott ki, szűkítve a szoba hátsó részét. -Itt voltak a fürdőszobák — az ajtók a másik táncparketten keresztül vezettek.

De a lemezjátszó itt volt.- — A bal sarokra mutattam —öregebb volt, és nem volt TV. Volt egy ablak a várakozószobában — ebből a távlatból láthattad a szobát.-

Alice és Jasper engem bámultak.

-           Biztos vagy benne, hogy ez az a szoba?- – kérdezte Jasper, még mindig nyugodtan.

-           Nem, nem egészen — gondolom a legtöbb tánc stúdió ugyanúgy néz ki. — a tükrök, a korlát.- Végigvezettem az ujjam a balettkorláton, ami a tükrökhöz volt rögzítve. - Csak az alakok tűntek ismerősnek.- megérintettem az ajtót, a hely pontosan ugyanúgy köszönt vissza, mint amire emlékeztem.

-           Van valami okod rá, hogy most odamenj?- – kérdezte Alice megtörve az álmodozásomból.

-           Nem, nem voltam ott majdnem 10 éve. Szörnyű táncos voltam — a szólóesteken mindig hátra raktak.- vallottam be.

-           Szóval, nem kapcsolódik hozzád sehogy?- – kérdezte Alice célozva.

-           Nem, nem hinném, hogy ugyanazé az emberé. Biztos vagyok benne, hogy ez csak egy másik stúdió lehet, valahol máshol.-

-           Hol volt a stúdió, ahová mentél?- – kérdezte lazán Jasper.

-           Egy sarokra volt az anyám házától. Iskola után oda sétáltam...- – mondtam, a hangom megtört. Láttam, ahogy kicserélődtek.

-           Itt Phoenix-ben?- – a hangja még mindig hétköznapi volt.

-           Igen,- suttogtam. - 58. Utca és Kaktusz.-

Mind csendben ültünk, a rajzot bámulva.

-           Alice, a telefon biztonságos?

-           Igen,- biztosított. -A szám csak Washingtonba fog visszavezetni.

-           Akkor felhívhatom rajta az anyámat.

-           Azt hittem, Floridában van.

-           Ott van — de hamarosan hazajön, és nem mehet vissza abba a házba egy ideig...- – a hangom megremegett. Arra gondoltam, amit Edward mondott, a vörös hajú nő Charlie házánál, az iskolában, ahol az adataim voltak.

-           Hogy éred el?

-           Nincs állandó számuk a házon kívül — gondolom gyakran hallgatja az üzeneteit.-

-           Jasper?- – kérdezte Alice.

Ő gondolkozott. - Nem hiszem, hogy árthatna — persze, ne mondd el, hol vagy-

Buzgón a telefonért nyúltam és hívtam az ismerős számot. Négyszer kicsöngött, majd hallottam az anyám fesztelen hangját, mondva, hogy hagyjak üzenetet.

-           Anya,- mondtam a sípolás után. - Én vagyok. Figyelj, szeretném, ha megtennél valamit. Fontos. Ahogy megkapod ezt az üzenetet, hívj ezen a számon.- Alice már mellettem volt, leírva a számot nekem a képe aljára. Óvatosan olvastam fel, kétszer. -Kérlek ne menj sehová, amíg nem beszéltél velem. Ne aggódj, és jól vagyok, csak azonnal beszélnem kell veled, nem számít milyen későn kapod meg ezt az üzenetet, rendben? Szeretlek, anya. Szia.- Bezártam a szemeim és az erőm egészével imádkoztam, hogy semmilyen váratlanul átváltoztatott terv ne vigye hamarabb haza őt, mielőtt megkapná az üzenetem.

Elhelyezkedtem a kanapén, majszolva a maradék gyümölcsöt, megelőzve egy hosszú estét. Arra gondoltam, hogy fel kellene hívnom Charlie-t, de nem voltam benne biztos, hogy otthon kellene e lennem, vagy nem. A hírekre koncentráltam, figyelve a Floridai eseményekre, vagy a tavaszi edzésekre  — sztrájkok és hurrikánok vagy terrortámadások. — bármi ami korábban hazaküldené őket.

A halhatatlanság biztos végtelen türelmet ad. Sem Jasper, sem Alice nem tűnt úgy, hogy érezné a szükséget, hogy tegyen valamit. Egy ideig, Alice vázolta a látomásában levő sötét szoba halvány körvonalait, ahogy látta a TV fényében. De mikor kész volt, egyszerűen csak ült, nézve az üres falakat az időtlen szemeivel. Jasper sem úgy tűnt, mintha ösztönzést érezne arra, hogy lépkedjen, kukucskáljon az ablakon, vagy sikítva kirohanjon az ajtón, ahogy én tettem.

Biztosan elaludtam a kanapén, ahogy vártam a telefon csörgését. Alice hideg kezeinek érintése rövid időre felkeltett, ahogy az ágy felé vitt, de ismét eszméletlen lettem, mielőtt a fejem megérintette volna a párnát.