- Gondolod, hogy valaha is jobban fogom én ezt kezelni?  - Tűnődtem - Hogy majd a szívem nem akar kiugrani a mellkasomból amint hozzámérsz?

- Igazán remélem, hogy nem - mondta kissé önelégülten. Körbeforgattam a szemem.

- Menjünk és nézzük meg ahogy a Capuletek és a Montaguek felvagdalják egymást, rendben?

- Kérésed számomra parancs.

Edward elhelyezkedett a díványon, amíg én elindítottam a filmet a kezdo képsorokat áttekerve.Amint letelepdtem elé a dívány szélére, karjait felkapta, átölelte a derekam

engem pedig a mellkasára vont. Kemény, hideg - tökéletes - mellkasa

nem volt épp oly kényelmes, mint egy díszpárna, de sokkal kívánatosabb volt.

Lehúzta a dívány háttámláján lévo gyapjútakarót, majd körém tekerte, hogy ne

fázzak fagyos testétol.

- Tudod, sosem voltam valami megérto Rómeóval - jegyezte meg ahogy a film elkezdodött

- Mi a gond Rómeóval? - kérdeztem kissé támadóan. Rómeó volt az egyik

kedvenc karakterem. Amíg meg nem ismertem Edwardot,róla ábrándoztam.

- Nos, eloször még Rosalinebe szerelmes - nem gondolod, hogy hogy ez ingatag jellemre vall?Aztán pár percel késobb már esküvo,és megöli Júlia unokatestvérét.

Ez nem valami brilliáns. Hiba hiba után. Hogy tudná még ennél is jobban

tönkretenni a saját boldogságát?

Felsóhajtottam.

- Szeretnéd ha inkább egyedül nézném meg a filmet?

- Nem, úgyis inkább téged nézlek. Ujjai szabadon koröztek végig a karomon

libabort okozva. - Sírni fogsz?

- Valószínuleg - ismertem be - ha odafigyelek.

- Akkor nem is zavarlak.

De hirtelen az ajkait éreztem a hajamon, és ez nagyon is zavaró volt.

Végül siekresen odakoncentráltam a filmre, nagyrészt köszönhetoen annak hogy Edward

Rómeó szövegét suttogta a fülembe. - Ellenállhatatlan, selmyes hangja

a színészét jellegtelenné és dúrvává tette. Az o legnagyobb örömére 

elsírtam magam amikor Júlia felébred és férjét holtan találja.

- Elismerem, hogy majdhogynem irigylem itt. - Mondta Edward miközben felitatta könnyeimet egy hajtincsemmel.

- Júlia nagyon csinos.

Útálkozó hangot hallatott.

- Nem a lány miatt irigylem, hanem az öngyilkosság egyszerusége miatt - magyarázta

ugrató hangnemben. - Nektek embereknek annyira könnyu. Csak annyit kell tenentek, hogy

lenyeltek egy kis ampullányi növényi kivonatot...

- Hogy mi? - ziháltam

- Egyszer már elgondolkodtam ezen, és Carlisle tapasztalataiból már tudtam, hogy

ez nem olyan egyszeru. Még abban sem vagyok biztos, hogy hányféle képpen próbálta meg

eldobni az életét a kezdetekkor... miután ráeszmélt hogy mivé vált... - hangja mely komollyá vált,most már ellágyult.

- És nyilvánvalóan még továbbra is jó egészségnek örvend. 

Megfordultam, hogy lássam az arcát.

- Mit értesz az alatt, hogy egyszer már elgondolkodtál ezen?

- Múlt tavasszal, amikor te... majdnem meghaltál.. - tartott egy lélegzetnyi szünetet

hogy elsimítsa ugrató hangnemét - Természetesen végig arra koncentráltam, hogy

élve rádtaláljak, de elmém egy része már elemezte az eshetoségeimet. Mint mondtam,

számomra nem olyan egyszeru mint egy embernek.

Egy pillanatra, eszembe villant legutóbbi Phoenixi utam és megremegtem.

Olyan tisztán láttam - a vakító napfényt, a párát ami a betonról szállt fel,

mialatt azért rohantam, hogy megtaláljam azt a szadista vámpírt aki halálra akart kínozni.

Jamest, amint a tükörteremben vár rám édesanyám társaságában - legalábbis úgy tudtam. 

Fogalmam sem volt róla, hogy ez trükk. Ahogy James nem tudott róla, hogy Edward

a keresésemen van, Edward idoben ért oda, de elég közel volt. Akaratlanul kalandoztak el ujjaim a kezemen lévo, félhold alakú sebhelyen, amely mindig kissé huvösebb volt, mint a boröm többi részén. Megráztam a fejem - mintha el tudnám tuntetni a rossz emlékeket -

és próbáltam felfogni mire is gondol Edward. Gyomrom kellemetlenül megcsavarodott.

-Az eshetoségeidet? - ismételtem.

- Nos, egyáltalán nem szándékoztam tovább élni nélküled. - Úgy forgatta szemét mintha ez a tény gyerekesen nyilvánvaló lenne.

- De nem voltam biztos benne

hogy is kéne csinálnom. Tudtam, hogy Emmett és Jasper sosem segítene... így arra gondoltam

Olaszországba kéne mennem és fel kéne provokálni a Volturit.

Nem akartam elhinni, hogy komolyan gondolja, de arany szemei tunodve néztek egy olyan távoli hely felé, amely megfontolása szerint véget vetne az életének. Hirtelen feldühödtem.

- Mi az a Volturi? - követeltem a választ.

- A Volturi egy család. - magyarázta, szemei továbbra is zárkózottak. - Fajtánk nagyon öreg és nagyon hatalmas családja. Gondolom, majdnem olyanok mintha világunk királyi családja lennének. Carlisle rövid ideig velük élt, még mielott letelepedett volna Amerikában - emlékszel a történetre?

- Hát persze hogy emlékszem!

Sosem felejtem el az elso alkalmat, amikor az otthonában jártam, abban a

hatalmas, fehér palotában amely az erdo mélyén a folyó mellett bújt meg,

vagy a szobát ahol Carlisle - Edward apja oly sokféle módon - azokat a festményeket

tartotta, amelyek személyes történetét illusztrálták. A legélénkebb, legvadabb színeken

pompázó olajfestmény volt ott a legnagyobb, amely Carlisle olaszországi idejébol való volt.

Természetesen emlékeztem arra a férfi négyesre, akiknek tökéletes vágású szeráf arca volt,

és a legmagasabb balkonról szemlélodtek a színes forgatagon át. 

Habár a kép több évszázados volt, Carlisle - a szoke angyal - változatlannak látszott.

És emlékeztem a másik háromra is, Carlsile korai ismeroseire. Edward sosem Volturiként emlegette ezt a gyönyöru, két fekete és egy hófehér hajú férfiból álló triót,

hanem Aronak, Caiusnak, és Marcusnak, a muvészetek éjleli patrónusainak...

- Akárhogyis, a Volturit nem ajánlatos felbosszanatani. - Folytatta Edward

félbeszakítva a felismerést

- Kivéve ha meg akarsz halni - vagy bármi is az ami történik velünk.Hangja higgadt volt, majdhogynem unottan ecsetelte a kilátásokat. Dühöm rémületté vált. Márvány arcát kezeim közé vettem, és nagyon szorosan tartottam.

- Soha de soha többé nem szabad ilyenekre gondolnod. - mondtam - Teljesen mindegy, hogy

mi történik velem, megtiltom, hogy árts önmagadnak.

- Soha többé nem teszlek ki veszélynek, így téma lezárva.

-Veszélynek kitenni?! Azt hittem ezt már megbeszéltük, hogy az egésznek az oka csak az én rossz szerencsém volt. - Kezdtem bedühödni.

- Hogy merészelsz ilyenekre gondolni?

A gondolat, hogy Edward megszunik létezni, még akkor is ha halott lennék, elviselhetetlenül fájdalmas volt.

- Mit tennél ha a helyzet fordítva állna elo? - kérdezte

- Az nem ugyanaz.

Nem úgy tunt mint aki megérti a különbséget. Kuncogott.

- Mi lenne ha történne veled valami? - Elsápadtam a gondolatra. - Szeretnéd ha ha bántanám magam?

Fájdalom nyoma suhant át tökéletes arcán.

- Azt hiszem értem az álláspontod... egy kicsit - ismerte be. - De mit csinálhatnék nélküled?

- Bármit, amit az elott tettél mielott én jöttem és megnehezítettem a életed.

Felsóhajtott - Annyira leegyszerusíted.

- Annak kéne lennie. Nem vagyok olyan érdekes.

Már épp vitába akart szállni, de végül felhagyott vele.

- Téma lezárva - emlékeztetett.

Hirtelen közömbösebb testhelyzetbe vágta magát, maga mellé húzva engem

és már nem is értünk egymáshoz.

- Charlie? - tippeltem

Edward elmosolyodott. Egy pillanattal késobb, már hallottam is a járor autót

a felhajtón. Kinyúltam és formálisan megfogtam a kezét. Apám ennyivel még képes megbékélni.Charlie egy pizzás dobozzal jött be.

- Hello srácok - vigyorgott felém - Gondoltam kihagynátok a szülinapi fözést és mosogatást.

Éhesek vagytok?

- Persze. Kösz apa!

Apa nem komentálta Edward nyilvánvaló étvágytalanság. Már hozzászokott, hogy kihagyja az étkezéseket.

- Nem bánod, ha elkérem Bellát az estére? - Kérdezte Edward, amikor Charlie és én végeztünk.

Reménykedve pillanottam Charliera. Lehet, hogy sajátos elképzelései vannak a születésnapokról,mint például otthon maradás, családi események - ez volt az elso közös születésnapom vele,az elso mióta édesanyám -Renne- újraházasodott, és Floridába költözött,így fogalmam sem volt róla, mit szeretne.

- Rendben van, ma este a Mariners játszik a Sox ellen. - magyrázta Charlie, és reményeim köddé váltak.

- Szóval én nem leszek valami jó társaság... Itt van. Felemelte a fényképezogépet, amit

Renne ajánlatára vett nekem (mivel kellenek majd képek is a fényképalbuma) és átdobta nekem.

Jobban is tudhatta volna, hogy én sosem rendelkeztem jó koordinációs képességekkel.

A fényképezogép lecsúszott az ujjhegyeimrol, és szépen bukfencezett a padló felé.

Edward még az elott elkapta mielott széttörhetett volna a linóleumon.

- Szép védés! - Jegyezte meg Charlie - Ha jó móka lesz ma Cullenéknél akkor le kéne fényképezned! Tudod milyen az anyád, már azelott látni szeretné a képeket mielott még elkattintanád oket.

- Jó ötlet Charlie - mondta Edward, átadva nekem a gépet.

Ráemeltem Edwardra a gépet, és ellottem az elso képet.

- Muködik!

- Az jó! Hé adjátok át üdvözletem Alicenek. Már nem járt itt egy ideje.

Biggyedt le Chalie ajkának sarka.

- Még csak három napja apa! - emlékeztettem rá. Chalie rajongott Aliceért.

Múlt tavasszal kerültek kapcsolatba egymással, amíg Alice átsegített engem

kínos lábadozásomon. Charlie örökre hálás lesz neki azért, hogy megkímélte ot

attól a horrortól amit a majdnem-felnott lánya mosdásának segítését jelentette.

- De átadom neki.

- Ok. Érezzétek jól magatokat srácok. - Egyértelmu elbocsátás volt.

Charlie már útban is volt a nappali és a tv felé.Edward gyozedelmesen elmosolyodott, majd megfogta a kezem és kivonszolt a konyhából. Amikor a furgonhoz értünk, ismét csak az utasülés ajtaját tárta ki, de ezúttal nem tiltakoztam. Sötétben még mindig nehezen találtam rá arra a rejtett ösvényre, amely a házukhoz vezetett. Edward észak felé vette az irányt, Forkson át, láthatóan idegeskedve az öreg furgonom sebességhatárán. A motor még hangosabban bogött, amikor 50 fölé nyomta a gázt.

- Nyugalom - figyelmeztettem

- Tudod mi tetszene neked? Egy helyes kis Audi coupe. Nagyon halk, sok benne a lóero...

- Nincs semmi baj a furgonommal. De ha már drága szükségtelen dolgokról beszélünk,

a saját érdekedben remélem, hogy semmit sem költöttél szülinapi ajándékokra.

- Egy fabatkát sem - mondta erényesen.

- Helyes!

- Megtennél egy szivességet?

- Az atól függ, hogy mirol van szó.

Felsóhajtott, arca komoly volt.

- Bella, az utolsó igazi születésnapja közülünk Emmettnek volt még 1935-ben.

Enyhülj meg egy kicsit, és ne légy olyan körülményes ma este. Mind olyan izgatottak.

Mindig kissé megriasztott, amikor ehhez hasonló dolgokkal állt elo.

- Rendben, viselkedem.

- Lehet, figyelmeztetnem kellene téged...

- Kérlek, tedd meg.

- Amikor azt mondom, hogy mind izgatottak... tényleg úgy értem hogy mindannyian.

- Mindannyian? - akadt el a lélegzetem - Azt hittem, hogy Emmett és Rosalie Afrikában van.

A Forksban élok persze úgy tudták, hogy az idosebb Cullenek a ballagás után a Dartmouthi Foiskolára mentek,de én jobban tudtam.

- Emmett feltétlen itt akart lenni.

- De... Rosalie?

- Tudom Bella. Ne aggódj, viselkedni fog.

Nem szóltam semmit. Mintha csak olyan könnyu lenne, nem aggódni. Alice-szel ellentében

Edward másik fogadott novére, az aranyszoke és tökéletes Rosalie nem igazán kedvelt engem.

Az igazság az, hogy ez az érzés kicsit több volt szimpla unszimpátiánál. Ami Rosaliet illeti, én egy illetéktelen behatoló voltam családja titkos életében. Szörnyu buntudatom volt a kialakult helyzet miatt, sejtve, hogy Rosalie és Emmett elhúzódó távolléte az én hibám volt, de még ha élveztem is Rosalie hiányát, Edward nagy játékos mackós fivérét Emmettet azonban hiányoltam. Sok tekintetben o volt az a báty akit mindig is szerettem volna... csak sokkal-sokkal rémisztobb.

Edward a témaváltás mellett döntött.

- Szóval, ha már nem engeded, hogy megvegyem neked az Audit, lenne valami aminek

örülnél a születésnapodra?

A szavak suttogásként érkeztek: - Tudod mire vágyom!

Mély ránc futott végig márvány homlokán.

Egyértelmuen azt kívánta, bárcsak maradt volna a Rosalie témánál.Úgy tunt, már soksszor átestünk ezen a vitán a nap folyamán.

- Ne ma Bella. Kérlek!

- Talán Alice megadja amit kérek.

Edward mélyen, fenyegetoen morgott.

- Nem ez lesz az utolsó születésnapod Bella! - esküdte

- Ez nem fair!

Úgy rémlett mintha a fogai összecsattannának.

Már a házfelé hajtottunk. Fényesség tört ki az alsó két szint minden ablakán.

Japán lámpások hosszú sora  csüngött alá a tornác ereszérol, lágy fényeséggel árasztva el a

házat körülvevo cédrusokat. Hatalmas edények tele virágokkal - rózsaszín rózsák -

vezettek fel a bejárati ajtóhoz.

Felnyögtem.Edward vett pár mély lélegzetet, hogy megnyugtassa magát.

- Ez egy buli - emlékeztetett - próbálj meg jó csapatjátékos lenni.

- Persze - dünnyögtem

Körbesétált, hogy kinyissa az ajtót és felajánlotta segíto kezét.

- Lenne egy kérdésem

Óvatosan várakozott.

- Ha elohivatom a filmtekercset - kérdeztem a fényképezogéppel játszadozva a kezemben -

látható leszel majd a képen?

Edward felnevetett. Kisegített a kocsiból, elvezetett a lépcso felé,

és még akkor is nevetett amikor kinyitotta nekem az ajtót.

Mindannyian a hatlmas fehér nappaliban várakoztak; amikor beléptem az ajtón

egy hatalmas "Boldog Születésnapot Bella" kiáltással fogadtak, míg én elpirultam

és a padlóra szegeztem a tekintetem. Alice minden egyes sima felületet rózsaszín gyertyákkal és tucatnyi kristály vázás rózsával fedett be.Edward zongorája mellett egy fehér terítovel fedett nagy asztal volt felállítva, melyen rózsaszín torta állt, még több rózsa, egy rakás üveg tányér és egy kisebb halom ezüst papírba csomagolt ajándék.

Százsor rosszabb volt mint képzeltem.

Edward érzékelve feszengésemet, bátorítólag ölelte át derekam, és csókolta meg fejbúbom.

Edward szülei, Carlisle és Esme - képtelenül fiatalok és szeretreméltóak mint mindig -

álltak legközelebb az ajtóhoz. Esme óvatosan megölelt, és míg lágy karamel színu haja

megsimította arcomat, puszilt adott homlokomra,  majd Carlisle megölete a vállaimat. 

- Sajnálom Bella - sottogta - képtelenk voltunk Alicet féken tartani.

Rosalie és Emmett mögöttük állt. Rosalie nem mosolygott, de legalább nem is fixírozott.

Emmett arca hatalmas vigyorban tündökölt. Már hónapok óta nem láttam oket,

majd elfelejtettem mennyire gyönyöru Rosalie - szinte fájt ahogy ránéztem. És Emmett mindig ilyen... hatalams volt?

- Semmit sem változtál! - közölte Emmett megjátszott csalódással - Megfigyelheto változásra számítottam,de tessék, ittvagy, kipirulva mint mindig.

- Igazán kösz Emmett - még jobban elpirulva. Felnevetett

- Ki kell ugranom egy percre - feltunoen odakacsintott Alicre

- Semmi vicceset ne csinálj amíg visszatérek.

- Megpróbálom

Alice elengedte Jasper kezét és elore ugrott, fogsora csak úgy csillogott a fényessségben.

Jasper is mosolygot, de tartotta a távolságot. Magasan és szokén dolt neki a lépcso oszlopának. Azt gondoltam, hogy az ido alatt amit Phoenixben töltöttünk összezárva,

sikeresen legyozte velem szembeni idegenkedését. De amint felszabadult az engem védelmezo feladat alól pontosan úgy viselkedett velem mint azelott - került engem amennyire csak lehetséges.Tudtam, hogy nem személyes - pusztán elovigyázatosság - ezért próbáltam

nem túl érzékenyen felfogni a dolgot. Jaspernek több nehézséggel járt a Cullenek diétájához

való alkalmazkodás mint a többieknek, az emberi vérnek ellenállni nagyobb kihívást jelentett számára hisz még nem olyan régóta gyakorolta.

- Ideje kinyitni az ajándékokat!  - közölte Alice. Hideg kezeit könyökömre helyezve

húzott a tortával és ragyogó csomagokkal megrakott asztal felé.

Felöltöttem legjobb mártír ábrázatomat

- Alice emlékszel, hogy azt mondtam nem kérek semmit...

- De én nem figyeltem - vágott közbe önelégülten - Nyisd ki!

Elvette a gépet a kezembol, és egy ezüst színu nagy, szögletes dobozt tett a helyére.

A doboz annyira könnyu volt, hogy szinte üresnek tunt. A tetjén lévo kártya azt hírdette, hogy Emmettol,Rosalietól és Jaspertol kaptam. Öntudatlanul szakítottam fel a papírt, és bámultam az elobukkanó dobozra. Valamilyen elektronikus dolog volt, rengeteg számmal a nevében.

Kinyitottam a dobozt megvilágosodást remélve. A doboz azonban üres volt.

- Um.. kösz!

Rosalie megvillantott egy mosolyt, Jasper nevetett.

- Ez egy stereo a furgonodba - magyarázta - Emmett épp most szereli be, így nem tudod visszaadni. Alice mindig egy lépéssel elottem járt.

- Köszönöm Jasper, Rosalie.  - mondtam nekik, vigyorogva amint eszembe jutott

Edward délutáni panaszáradata a rádiómról - valószínúleg megrendezetten.

- Kösz Emmett! - Kiáltottam hangosabban.

Morajló nevetése behallatszott a furgonomból, és képtelen voltam nem nevetni.

- Most nyisd kis enyém és Edwardét - mondta Alice, annyira izgatott volt, hogy hangja

magasan trillázott. Egy kicsi, lapos doboz volt a kezében.

Odafordultam Edwardhoz hogy egy baziliszkusz mosolyával jutalmazzam meg.

- Megígérted!

Mielott válaszolhatott volna, Emmett ugrott be az ajtón.

- Pont idoben! - kiáltotta. Jasper mögé állt, aki maga is közelebb jött mint általában

hogy jobban lásson.

- Egy petákot sem költöttem - biztosított Edward. Kisimított egy hajtincset az arcomból,

melytol az bizseregni kezdett.

Vettem egy mély levegot és odafordultam Alicehez.

- Add ide! - sohajtottam

Emmett élvezettel kuncogott. Elvettem a kis csomagot, Edwardra fordítva a tekintetem, amíg ujjamat a papír széle alá csúsztattam és a szalag alá rántottam.

- A fenébe! - motyogtam, amikor a papír megvágta az ujjam; kirántottam hogy megvizsgáljam

a sérülést. Egy vércsepp szivárgott az aprócska sebbol.

Aztán minden olyan gyorsan történt.

- Ne! - ordította Edward

Elém vágta magát, átdobva engem az asztalon. Velem együtt esett le, szétszórva a tortát

az ajándékokat, a virágokat és a tényérokat. Törött kristály borította kupiban landoltam.

Jasper nekirontott Edwardnak, melynek hangja olyan volt mint az összeütközo kotömböké

egy csúszdán.  Más hang is volt ott, egy grizli morgás, amely úgy tunt, hogy Jasper

mellkasából jön. Jasper megpróbálta félrelökni Edwardot, fogai csupán pár hüvelykkel

csattantak az arca elott. A következo pillanatban Emmett megragadta hátulról Jaspert, egy masszív vasszorításba zárva ot, de Jasper tovább küzdött, csakis rajtam tartva vad, üres tekintetét. A sokkon túl, a fájdalom is belém hasított. Lebukfenceztem az éles, törött üvegcserepekkel borított padlóra a zongoránál, kezeim kitártam hogy felfogjam az esést. És ekkor nyilalt belém az égeto szúró fájdalom amely a csuklómtól egész a könyökömig hatolt.

Kábán és zavartan néztem, vörös vérem amint pulzál ki karomból, és rögtön utána a hat, hirtelen mohón csillogó vámpír szemébe.