5. Nyom

"Minden oké, Jake? Charlie azt mondta nehéz időkön, mentél keresztül... Semmivel
sem lett jobb?"
Meleg kezét az enyém köré csavarta. "Nem nagyon," mondta, de nem nézett a
szemembe.
Lassan visszasétált az uszadékfa padhoz miközben a szivárvány színű köveket
nézte és az oldalamnál fogva húzott engem is magával. Hanyatt dőltem a fán, de ő
inkább a nedves, kavicsos földön ült, mint mellettem. Fogta a kezemet.
Elkezdtem beszélni csak hogy megtörjem a csendet. "Olyan rég voltam itt.
Valószínűleg kimaradtam egy tonna jó dologból. Hogy van Sam és Emily? És
Embry? Mit csinált Quil -?
Szünetet tartottam a mondat közepén, emlékeztem, hogy Jacob barátja Quil
érzékeny téma.
"Ah, Quil," sóhajtott Jacob.
Ez azt jelenti megtörtént - Quilnek csatlakoznia kellett a törzshöz.
"Sajnálom," motyogtam.
Meglepetésemre Jacob horkantott. "Ne mondd el neki."
"Ez mit jelent?"
"Quil nem szomorú emiatt. Pont ellenkezőleg. Teljesen fel van villanyozva."
Ennek nem volt értelme számomra. A többi farkas mind olyan lehangolt volt
amikor arra gondoltak, hogy barátjuk is olyan lesz. "Huh?"
Jacob oldalra döntötte a fejét mikor rám nézett. Mosolygott és a szemeit forgatta.
"Quil azt hiszi ez a legjobb dolog ami valaha történt vele. És örül, hogy
visszakapta a barátait - benne lehet a 'többségben'." Jacob megint horkantott. "Nem
kéne meglepődni szerintem. Ez annyira Quil."
"Szereti ezt?"
"Őszintén...nem tehet ellene semmit." ismerte be lassan Jacob. "Van jó oldala is
ennek - a sebesség, a szabadság, az erő...ez az érzés - család...Sam és én vagyunk
az egyetlenek akik valaha igazán rosszul éreztük magunkat emiatt. És Sam már
átjutott ezen. Tehát nekem is át kéne." nevetett saját magán Jacob.
Olyan sok mindent meg akartam tudni. "Te és Sam miért különböztök? Mi történt
Sammel egyébként? Mi a baja?" a kérdések csak úgy záporoztak, de Jacob csak
nevetett.
"Ez egy hosszú történet."
"Én elmondtam neked egy hosszú történetet. Azonkívül meg nem sietek sehova,"
mondtam, azután vágtam egy grimaszt.
Felnézett rám amikor hallotta mennyire hadarok. "Dühös lesz rád?"
"Igen," ismertem be. "Utálja amikor olyan dolgokat teszek amik...kockázatosak."
"Mint vérfarkasokkal lenni."
"Igen."
Jacob vállat vont. "Ne menj vissza. Alszok a kanapén."
"Ez nagyszerű ötlet." morogtam. "Mert utána ide jönne és megkeresne."
Jacob megmerevedett, azután barátságtalanul mosolygott. "Ő?"
"Megijedne, hogy megsérültem-e vagy valami - valószínűleg."
"Az ötletem egyre jobban hangzik."
"Kérlek Jake. Ez tényleg bánt engem."
"Mi?"
"Az, hogy ti ketten készen álltok arra is, hogy megöljétek egymást!" panaszkodtam.
"Ez őrültség. Miért nem tudjátok civilizáltan megoldani a dolgot?"
"Készen áll arra, hogy megöljön engem?" kérdezte Jacob egy zord mosollyal,
teljesen hidegen hagyta a haragom.
"Nem mintha téged ez érdekelne!" észrevettem, hogy ordítottam. "Legalább ő tud
felnőttként viselkedni. Tudja, hogy ha bántana téged azzal engem is bántana - és ő
ezt soha nem tenné. Te viszont nem úgy nézel ki mint akit érdekel!"
"Igen, jogos," motyogta. "Persze most éppen ő a 'békéltető'."
"Ugh!" Kitéptem a kezem az övéből és ellöktem. Aztán felhúztam a térdeimet a
mellkasomhoz és a karjaimat köré fontam.
A ragyogó horizontot néztem miközben dühöngtem. Jacob néhány percig csendben
ült. Végül felkelt, odajött hozzám majd a karját a vállamra tette. Leráztam
magamról.
"Bocsánat," mondta csendesen. "Meg próbálok uralkodni magamon."
Nem válaszoltam.
"Még mindig meg akarod hallgatni Sam történetét?" kérdezte.
Vállat vontam.
"Mint mondtam ez egy hosszú történet. És nagyon...furcsa. Nagyon sok ezzel az új
élettel kapcsolatos furcsa dolog. Nem volt időm, hogy akár ennek a felét
elmondjam neked. És ez a dolog Sammel - hát, nem tudom, talán képes leszek
érthetően elmagyarázni ezt."
A szavai az ingerültségem ellenére kiváncsivá tettek.
"Hallgatlak," mondtam mereven.
A szemem sarkából láttam, hogy az arcán megjelent egy mosoly.
"Samnek volt a legnehezebb mindannyiunk közül. Mert ő volt az első, egyedül volt
és neki senki nem mondta el, hogy mi történ vele. Sam nagyapja meghalt mielőtt ő
megszületett volna, az apja pedig soha nem volt vele. Senki nem volt vele aki
felismerte volna a jeleket. Amikor ez először megtörtént - az első szakasz - azt
hitte, hogy megőrült. Két hetet vett igénybe, hogy annyira lenyugodjon, hogy át
tudjon változni. Ez még azelőtt történt, hogy te Forksba jöttél szóval nem
emlékezhetsz rá. Sam anyjánál és Leah Clearwaternél jártak az erdőőrök és a
rendőrség is, amikor őt keresték. Az emberek azt hitték, hogy baleset történt vagy
valami..."
"Leah?" kérdeztem meglepődve. Leah Harry lánya volt. Hallani a nevét rossz
emlékeket keltett bennem. Harry Clearwater, Charlie barátja, tavasszal meghalt egy
szívrohamban. Jacob hangja megváltozott, nehezebbé vált. "Igen. Leah és Sam
középiskolában jártak. Elkezdtek randizni amikőr ő gólya volt. Leah örjöngött
amikor Sam eltűnt."
"De ő és Emily -"
"Nemsokára azt is elmondom - ez a történet részét képezi." mondta. Lassan vett
egy mély levegőt, majd hirtelen kilégzett.
Azt hiszem ostobaság volt azt feltételeznem, hogy Sam Emily előtt senkit sem
szeretett. A legtöbb ember ki és beesik egy újabb kapcsolatba élete során. Csak
amikor Samet Emily-vel láttam nem tudtam elképzelni őt valaki mással. Ahogy
ránézett...nos az emlékeztetett arra, ahogy Edward néz néha rám.
"Sam visszament," mondta Jacob, "de senkinek sem mondta el, hogy hol volt.
Persze voltak szóbeszédek - mesterkedett valamiben. Azután Sam elment Quil
nagyapjához egy délután amikor az idősebb Quil Ateara látogatóban volt Mrs.
Uley-nál. Sam kezet rázott vele. Az idősebb Quil akkor rájött."
Jacob szünetet tartott, hogy nevessen.
"Hogyan?"
Jacob az arcomra tette a kezét - közelebb dőlt hozzám, arca már csak pár centire
volt az enyémtől. Tenyere égette a bőrömet, mintha lázas lennék.
"Oh, igaz." mondtam. Kényelmetlen volt számomra, hogy annyira közel volt az
arcomhoz, a forró keze meg a bőrömön pihent. "Samnek folyamatosan változott,
melegebb lett a hőmérséklete."
Jacob megint nevetett. "Sam keze olyan érzetet keltett, minta valami égette volna."
Annyira közel volt, hogy éreztem a meleg lélegzetét. Mosolygott majd hátradőlt.
"Szóval Mr. Ateara lett a másik idős." folytatta Jacob. "Ők voltak az egyetlenek
akik még mindig emlékeztek. Mr. Ateara, Billy és Harry tényleg látták a
nagyapáikat akik még átváltoztak. Amikor az idősebb Quil elmondta ezt nekik,
titokban találkoztak Sammel és elmagyaráztak neki mindent. Könnyebb volt
amikor már mindent értett - amikor már nem volt egyedül. Tudták, hogy nem ő az
egyetlen akire hatott a Cullenek visszatérése" - keserűséggel a hangjában ejtette ki
a nevet - "de senki más nem volt elég öreg. Úgyhogy Sam várt, hogy elég idősek
legyünk a csatlakozáshoz..."
"Cullenek még csak nem is sejtették." suttogtam. "Nem hitték, hogy a vérfarkasok
még mindig léteznek itt. Nem tudták, hogy az eljövetelük meg fog változtatni
téged."
"Az nem változtat azon tényen amit ez tett."
"Emlékeztess rá, hogy ne vegyem fel a rossz oldaladat."
"Azt hiszed nekem olyan elnézőnek kell lennem, mint amilyen te vagy? Nem
lehetünk szentek és mártírok."
"Nőj fel Jacob."
"Bárcsak tudnék," mormolta csendesen.
Bámultam őt, miközben megpróbáltam megérteni a válaszát. "Mi?"
Jacob kuncogott. "Ez is egy a sok különös dolgom közül."
"Te...nem...nőssz fel?" mondtam üresen. "Mi vagy te? Nem...öregedsz? Ez egy
vicc?"
"Nem."
Éreztem, hogy a vér elárasztja az arcom. Könnyekkel - a harag könnyeivel- telt
meg a szemem. Összeszorítottam a fogaimat.
"Bella? Valami rosszat mondtam?"
Megint talpra álltam, a kezeimet ökölbe szorítottam.
"Te. Nem. Öregedsz." morogtam a fogaimon keresztül.
Jacob finoman maga felé húzta a karomat, miközben próbált visszaültetni. "Mi a
baj?"
"Én vagyok az egyetlen aki öregedik? Minden büdös napon öregebbé válok!"
majdnem sikoltattam, a kezemet hajítottam a levegőben.
"Fenébe! Milyen világ ez? Hol van az igazság?"
"Vedd ezt könnyen Bella."
"Fogd be Jacob. Csak fogd be! Ez annyira igazságtalan!"
"Komolyan ezért toporzékolsz? Azt hittem a lányok csak a TV-ben csinálják ezt."
Hatástalanul morogtam.
"Ez nem olyan rossz, mint amilyennek hiszed. Ülj le és elmagyarázom."
"Állni fogok."
Jacob a szemeit forgatta. "Oké. Ahogy akarod. De hallgass, meg fogok
öregedni...egy nap."
"Ezt most magyarázd meg."
Jacob megpaskolta a fát. Egy másodpercig haragosan néztem rá, majd leültem;
lecsillapítottam magam, majd észrevettem, hogy nevetséges voltam.
"Amikor már elég jól tudjuk irányítani magunkat, hogy befejezzük..." mondta
Jacob. "Amikor leállunk ezzel megint elkezdünk öregedni. Ez nem könnyű."
hirtelen megrázta a fejét. "Elég sok időt fog igénybe venni megtanulni ezt a fajta
józanságot, azt hiszem. Még Sam sem tudta megtanulni. És ez még nehezebb ha
egy vámpírtanya van a közelben. Ráadásul nem gondolhatunk arra, hogy
befejezzük, amikor a törzsnek védelmezőkre van szüksége."
"Miről beszélsz?"
"Nézz rám Bells. Tizenhatnak tűnök?"
Alaposan végigmértem, megerőltető elfogulatlannak lenni. "Nem, gondolom."
"Ez nem minden. Mert amikor a vérfarkasgén elindul akkor pár havi növekedést
érünk el azonnal. Ez a növekedés egy pokol." grimaszt vágott. "Testileg
valószínűleg 25-nek vagy ilyesminek nézek ki. Úgyhogy nem szükséges azon
aggódnod, hogy túl öreg vagy hozzám, ez legalább úgy további hét év nekem."
Huszonöt vagy ilyesmi. Emlékeztem amikor volt ez a gyors növekedése.
Emlékeztem, hogy mennyit változott egyik napról a másikra...megráztam a fejemet
miközben már szédültem.
"Szóval akarsz még valamit hallani Samről, vagy tovább üvöltözni velem az
irányításommal kapcsolatban?"
Vettem egy mély lélegzetet. "Bocsánat. A kor nálam egy érzékeny téma. Ehhez
már nincs idegem."
Jacob szemei összeszűkültek és olyan komolyan nézett, mint aki próbál valamit
megfogalmazni.
Nem akartam tovább beszélni erről az érzékeny témáról - a jövőre való tekintettel
vagy a megállapodásra vonatkozó terveim miatt. "Szóval amint Sam megértette,
hogy mi folyik itt ott volt neki Billy, Harry és Mr. Ateara és azt mondtad emiatt
már nem volt annyira nehéz. És mint mondtad ott vannak a 'hidegek'"...kicsit
haboztam. "Sam miért utálja őket annyira? Miért akarja azt, hogy utáljam őket?"
Jacob sóhajtott. "Ez tényleg furcsa."
"Én profi vagyok a furcsaságokban."
"Igen, tudom." vigyorgott, mielőtt folytatta. "Szóval, igazad van. Sam tudta, hogy
mi lesz és minden rendben volt. Az élete majdnem teljesen visszatért a normális
kerékvágásba. De utána." azután Jacob arckifejezése fájdalmas lett. "Sam nem
tudta elmondani Leah-nak. Nem mondhatjuk el olyanoknak akiknek nem szabad
róla tudnia. És nem volt igazán biztonságos neki körülötte lennie - de ő csalt, csak
úgy, mint én veled. Leah dühös lett amiért nem mondta el mi folyik ott - az, hogy
hol volt minden éjszaka, és miért volt olyan kimerült. De megpróbálták. Tényleg
szerették egymást."
"Megtudta? Az az, hogy mi történt?"
Jacob megrázta a fejét. "Nem, nem az volt a probléma. Az unokatestvére Emily
Young egyik hétvégén meglátogatta őt."
Ziháltam. "Emily Leah unokatestvére?"
"Másod unokatestvére. Nagyon közel álltak egymáshoz. Olyanok voltak mint ha
csak nővérek lettek volna, amikor még gyerekek voltak."
"Ez...szörnyű. Hogyan tudta Sam...?" elcsuklottam miközben a fejemet ráztam.
"Még ne ítéld el őt. Valaki valaha elmondta neked...hallottál valaha nyomról?"
"Nyom?" ismételtem meg a szót. "Nem. Ez mit jelent?"
"Ez is egy azok a bizarr dolgok közül amivel nekünk foglalkoznunk kell. Ez nem
történik meg mindenkivel. Valójában ez egy ritka kivétel, nem egy szabály. Sam
hallotta azok közül a történetek közül mindet amit mi csak legendaként
emlegettünk. Nyomról hallott, de soha nem álmodott..."
"Mi ez?" kérdeztem.
Jacob szemeivel az óceánt fürkészte. "Sam szerette Leah-t. De amikor meglátta
Emilyt ő már nem érdekelte. Néha...nem tudjuk pontosan miért...megtaláljuk az
utat a társainkhoz." fejét felém fordította és mélyen a szemembe nézett. Úgy
értem...a lelkünk 'megtalálja' a társát."
"Milyen út? Szerelem első látásra?" kuncogtam.
Jacob nem mosolygott. Sötét szemekkel, kritikusan nézte a reakciómat. "Ez annál
kicsit erősebb. Teljesebb."
"Bocsánat." motyogtam. "Komolyan mondod?"
"Igen."
"Szerelem első látásra? De erősebb?" A hangomban még mindig kétkedés volt és
ezt ő is hallotta.
"Ezt nem könnyű megmagyarázni. Egyébként sem számít." közömbösen vállat
vont. "Tudni akartad, hogy mi késztette Samet arra, hogy utálja a vámpírokat. Mert
megváltoztatja őt és emiatt utálja magát. És ez történt. Összetörte Leah szívét.
Megszegett minden ígéretet amit valaha tett neki. Mindennap látta a szemeiben a
dühöt és tudta, hogy igaza van."
Hirtelen befejezte mintha kimondott volna valamit amit nem akart.
"Emily hogy tehette ezt? Ha annyira közel állt Leah-hoz...?" Sam és Emily együtt
voltak teljesek, mint két puzzle darab ami pontosan egymásba illett. Ennek
ellenére...Emily, hogy tehette ezt? Hisz szinte a nővére volt.
"Eleinte nagyon dühös volt. De nehéz volt ellenálli amikor ennyire szerette."
Jacob sóhajtott. "Azután Sam mindent elmondott neki. Nincsenek szabályok amik
összekötnék vele, amikor a más kell neki. Tudod, hogy őt hogyan sebezte meg?"
"Igen. Forksban az a történet kering, hogy egy medve tette ezt vele, de én tudom a
titkot. Edward azt mondta a vérfarkasok instabilok. Néha bántják az embereket akik
a közelükben vannak."
"Hát elég furcsán oldották meg a dolgokat. Sam nagyon megutálta magát azért amit
tett...busz alá vetette volna magát ha ettől jobban lett volna. De lehet, hogy csak
elmenekülni akart azelől amit tett. Nagyon megviselte...aztán valahogy sikerült
Samet megvigasztalnia..."
Jacob nem fejezte be a mondatot, éreztem, hogy a történet túl személyes ahhoz, hogy
elmondja nekem.
"Szegény Emily," suttogtam. "Szegény Sam. Szegény Leah..."
"Igen Leah járt a legrosszabbul." értett egyet. "De jó arcot vág a dolgokhoz.. Ő lesz
a koszorúslány."
Távolba néztem, az óceánból kiemelkedő sziklák felé, míg megpróbáltam
megérteni ezt az egészet. Éreztem a pillantását az arcomon, míg arra vár, hogy
mondjak valamit.
"Ez történt veled is?" kérdeztem végül, miközben felé fordultam. "Ez a szerelem első-
látásra dolog?"
"Nem," vágta rá gyorsan. "Sam és Jared az egyetlenek."
"Hmm," mondtam, próbáltam udvarias lenni. Megkönnyebbültem és megpróbáltam
megérteni a reakcióm. Eldöntöttem, hogy igazságos leszek így is már épp elég
misztikus vérfarkassal vagyok kapcsolatban. A kapcsolatunk úgymond eléggé
zavaros. Nincs szükségem több természetfölötti lényre, már így is elég sok van.
Ő is csendben volt és a csönd kezdett már egy kicsit zavaró lenni. A megérzésem
azt súgta nem akarom tudni, hogy mire gondol.
"És ez, hogyan alakult Jarednél?" kérdeztem megtörve a csendet.
"Ott nincs dráma. Ez csak egy lány volt akivel együtt járt iskolába és az év minden
napján csak őt nézte. Azután miután átváltozott megint találkozott vele és utána
már csak őt akarta. Kim teljesen feldobódott ettől. Nagyon szerelmes volt belé. A
naplójába mindig odaírta a vezetéknevét a sajátja végére." nevetett gúnyosan.
Rosszallóan néztem rá. "Jared elmondta ezt neked? Nem kellett volna."
Jacob az ajkába harapott. "Azt hiszem nem kellene kinevetnem. De azért ez elég
vicces volt."
"Kevés a lelki társ."
Sóhajtott. "Jared semmit nem mondott el nekünk. Már beszéltem neked erről,
emlékszel?"
"Oh igen. Halljátok egymás gondolatait, de csak akkor ha farkasok vagytok ugye?"
"Igen. Mint a te vérszívód." haragosan nézett rám.
"Edward," javítottam ki.
"Persze, persze. Vagyis ezért tudok ennyi mindent Samről is. Ez olyan mintha
elmondta volna nekünk, csak ebben az esetben nem volt más választása." A
keserűség hirtelen durva volt a hangjában. "Ez rettenetes. Nincs magánéleted,
nincsenek titkaid. Minden ami miatt szégyenkezel, mindenki megtudja." Jacob
remegni kezdett.
"Ez szörnyen hangzik," suttogtam.
"Ez persze néha jól jön, ha éppen össze kell 'hangolódnunk'." mondta kelletlenül.
"Például amikor néhány vérszívó van a területünkön. Laurent vicces volt. És ha a
Cullenek nem tettek volna keresztbe nekünk múlt szombatom...pfuj!" sóhajtott.
"Elkaphattuk volna!" A kezei hirtelen ökölbe szorultak.
Meghátráltam. Amikor azért aggódtam, hogy Jasper vagy Emmet megsérül az
semmi volt ahoz képest, ahogy elképzeltem Jacobot harcolni Victoriával. Emmett
és Jasper voltak a legelpusztíthatatlanabb dolgok amiket valaha eltudtam képzelni.
Jacob még mindig meleg volt, még mindig viszonylag emberi. Halandó.
Elképzeltem, ahogy Jacob szembenézett Victoriával akinek ragyogó haját fújta a
szél macskaszerű arca körül...és ebbe beleborzongtam.
Jacob kíváncsian nézett rám. "De ez téged nem zavar? Hogy állandóan olvassa a
gondolataidat?"
"Oh nem. Edward soha nem olvassa a gondolataimat. Csak szeretné."
Jacob arckifejezése zavarossá vált.
"Nem hallja az én gondolataimat." magyaráztam, a hangom kicsit önelégült volt.
"Én vagyok az egyetlen akinek nem hallja. Nem tudjuk miért."
"Furcsa," mondta Jacob.
"Igen," Az önelégültségem elhalványult. "Ez valószínűleg azt jelenti valami baj van
az agyammal," ismertem be.
"Már régóta tudom, hogy valami baj van az agyaddal," motyogta Jacob.
"Kössz."
A napsugarak hirtelen áttörtek a felhőkön, ez meglepetésként ért, nem számítottam
rá és össze kellett szűkíteni a szemeimet, hogy a ragyogástól lássam a vizet.
Minden színt - a hullámokat amik eddig szürkék voltak most kékre változtak, a fák
az unalmas olíva színből most ragyogó zöldek lettek és a szivárvány színű kövek,
mint az ékszerek úgy ragyogtak.
Nemsokára a szemem már alkalmazkodott. Hallottam a hullámokat amikor
nekivágódtak a kikötő oldalainak, a kövek víz alatti mozgását és a sirályok
kiáltását. Ez nagyon békés volt.
Jacob közelebb jött hozzám, a karunk összeért. Annyira meleg volt. Egy perc után
kibújtam a dzsekimből. Az arcát beletemette a hajamba. Éreztem a nap melegét a
bőrömön - ez persze nem volt olyan meleg, mint Jacob bőre - és azon töprengtem,
hogy ezt a forróságot mennyi ideig tudnám elviselni.
Szórakozottan a jobb kezemet oldalra csavartam és néztem, ahogy a napfény
ragyog azon a sebhelyen amit James csinált.
"Mire gondolsz?" mormolta.
"A napra."
"Mmm. Az jó."
"Mire gondolsz?" kérdeztem.
Jacob kuncogott. "Eszembe jutott az a hülye film amire elvittél. És Mike Newton-ra
amikor mindent teleokádott."
Én is nevettem, meglepődtem, hogy az idő mennyire megváltoztatott mindent.
Azon az éjszakán sok minden megváltozott...és most mégis tudok rajta nevetni. Ez
volt az utolsó közös éjszakánk Jacobbal mielőtt meg tudta volna mi is ő valójában.
Az utolsó emberi éjszaka. Furcsamód most kellemes erre gondolni.
"Hiányzik ez," mondta Jacob. "Az út amin végigmentem, hogy mindezt
megkönnyítsem...egyszerű volt. Örülök, hogy ilyen jó a memóriám." sóhajtott.
Érezte, hogy a hirtelen feszültség a testemben amit a szavai váltottak ki elindították
a memóriámat.
"Mi az?" kérdezte.
"Arról a jó emlékezetedről jut eszembe..." elhúzódtam tőle, hogy le tudjak valamit
olvasni az arcáról. Pillanatnyilag zavarodott volt. "Mi a kifogásod az ellen, hogy
elmondd nekem mit csináltál hétfő reggel? Valami amire gondoltál nagyon
felzaklatta Edwardot." A zaklatott szó nem épp a legjobb kifejezés erre, de ki
akartam csikarni belőle a választ, úgyhogy azt hiszem a legjobb ha nem leszek túl
szigorú.
Jacob arcára egy önelégült vigyor ült ki. "Éppen rád gondoltam. Nem mondtál neki
semmit?"
"Rám? Mire gondoltál velem kapcsolatban?"
Jacob már egy keményebb éllel a hangjában nevetett. "Arra az éjszakára amikor
Sam megtalált az erdőben - láttam a fejében és így olyan volt, mintha ott lettem
volna; ez az emlék mindig kísértette Samet. Azután meg arra emlékeztem, hogy
milyen voltál amikor először jöttél hozzám. Amikor éppen egy olyan dolgot
csináltunk amit nem szabadott volna. Azokra a hetekre amikor még ember voltam.
És emlékeztem arra, hogy milyen voltál amikor rá kellett gondolnod, hogy a
karjaiddal amiket magad köré fontál, hogy próbáltad összetartani magadat..." Jacob
összerezzent, azután megrázta a fejét. "Nehezemre esik visszaemlékezni rá, hogy
milyen szomorú voltál akkor és mivel ez nem az én hibám volt... Úgy gondoltam ez
neki még nagyobb fájdalmat jelent. És úgy gondoltam látnia kellene, hogy mit tett
veled."
Megütöttem a vállát. Ez felsértette a kezemet. "Jacob Black többször soha ne
csináld ezt! Ígérd meg nekem."
"Nem. Nekem sem volt jó úgy látnom téged azalatt a pár hónap alatt."
"Szóval akkor tegyél meg nekem annyit, hogy -"
"Oh fog már fel Bella. Mikor megyek én meglátogatni őt? Ne aggódj már emiatt."
A lábamra álltam és Jacob megfogta a kezem, amikor el kezdtem sétálni.
Megpróbáltam szabadulni a szorításából.
"Elmegyek Jacob,"
"Ne még ne menj," tiltakozott és megszorította a kezemet. "Sajnálom. És oké nem
fogom többé ezt csinálni. Megígérem."
Sóhajtottam. "Kössz Jake."
"Gyere menjünk vissza a házamba." mondta mohón.
"Voltaképp azt hiszem tényleg mennem kéne. Angela Weber számít rám és tudom,
hogy Alice ideges lesz. Nem akarom még jobban felidegesíteni őt."
"De épphogy csak most jöttél!"
"Én is így érzem." érettem egyet. A ragyogó nap már felettünk volt. Olyan gyorsan
elrepült az idő.
"Nem tudom mikor láthatlak újra," mondta fájdalmasan.
"Majd jövök ha megint távol lesz," ígértem.
"Távol?" kérdezte Jacob hitetlenkedve. "Ez szépen tükrözi a jellemét. Undorító
élősködő."
"Ha ilyen vagy inkább vissza se jövök!" fenyegettem és elhúztam a kezemet. Nem
engedte, hogy elmenjek.
"Aw, ne legyél dühös," mondta miközben vigyorgott.
"Ha megint visszajövök neked őszintének kell lenned, oké?"
Várt.
"Nézd," magyaráztam. "Nem érdekel, hogy ki a vámpír és ki a vérfarkas. Ez
lényegtelen. Te Jacob vagy, ő Edward és én meg Bella vagyok. És semmi más nem
számít."
A szemei kissé összeszűkültek. "De én egy vérfarkas vagyok," mondta vonakodva.
"És ő egy vámpír," adta hozzá, nyilvánvaló undorral.
"És én meg szűz vagyok!" kiabáltam felbőszülten.
Felemelte a szemöldökét miközben kíváncsi szemekkel fürkészte az
arckifejezésemet. Végül vállat vont.
"Ha tényleg jónak látod ezt az utat..."
"Jónak. Ezt fogom tenni."
"Oké. Csak Bella és Jacob. És ne legyen szó itt semmiféle szüzekről." rám
mosolygott azzal a meleg, ismerős mosolyával amit annyira szerettem. Éreztem,
hogy mosoly terül el az arcomon.
"Tényleg hiányozni fogsz Jake," vallottam be.
"Nekem is," még szélesebb lett a mosolya. A tekintete most az egyszer boldog és
tiszta voltak, nem pedig dühös és keserű.
"A többit meg tudod. Hamarosan visszajössz?"
"Amint tudok." ígértem meg.