7. Boldogtalan befejezés

Rosalie tétovázik az ajtóban, lélegzetelállító arca bizonytalan.
- „Természetesen . „ válaszoltam, a hangom egy oktávval magasabb volt
meglepetésemben. „Gyere be.”
Felültem ,miközben a kanapé végéhez csúsztam ,hogy helyet csináljak. A gyomrom
görcsbe rándult az idegességtől,hogy egy Cullen , aki nem kedvelt engem,
csendesen mozgott ,hogy a felszabadult helyen leüljön . Megpróbáltam kitalálni
egy indokot ,hogy miért akarna látni engem, de az elmém üres volt ezen a ponton.
-„Van kifogásod az ellen, hogy néhány percen keresztül beszélj velem? „-
kérdezte. -„Nem ébresztettelek fel téged vagy bármi, vagy igen? „ A szemei
elmozdultak a vetetlen ágyra majd újra a kanapémra nézett.
-„Nem, ébren voltam. Persze ,beszélhetünk. „
Azon töprengtem, hogy ő is olyan tisztán hallja a riadtságot a hangomban , mint
én . Könnyedén nevetett, és ez úgy hangzott, mint a harangok kórusa.
-„Annyira ritkán hagy Téged egyedül „- mondta. –„Megállapítottam, hogy a
lehető legtöbbet kellene kihoznom ebből az alkalomból.”
Mit akarhat mondani, amit nem mondhat Edward előtt? A kezeimet összefontam a
paplan széle körül.
-„Ne gondold azt, hogy iszonyúan meg akarlak akadályozni „ - mondta Rosalie, a
hangja finom és majdnem védekező. A kezeit összekulcsolta az ölében és lenézett
rájuk, ahogy beszélt.
-„Biztos vagyok benne, hogy a múltban elégszer megsebeztem az érzéseidet, és nem
akarom megint ezt tenni.
-„Ne aggódj emiatt, Rosalie. Az érzéseim nagyszerűek. Mi az?”
Megint nevetett miközben furcsamód zavartnak hangzott.
-„Megpróbálni elmondani neked, hogy miért gondolom azt, hogy neked embernek
kellene maradnod — miért maradnék ember, ha a helyedben lennék.”
-„Oh”
A hangom megdöbbent hangjára mosolygott, azután sóhajtott.
-„Edward valaha elmondta neked, hogy mi vezetett ehhez? „ - kérdezte ,miközben
a dicsőséges halhatatlan testére gesztikulált.
Lassan bólintottam,egyszer csak ,komoran.
-„Azt mondta, hogy ez közel volt ahhoz, ami majdnem történt velem Port
Angelesben töltött idő alatt, csak senki nem volt ott ,hogy vigyázzon Rád”-
megborzongtam az emléktől.
-„Valóban ez minden ,amit elmondott Neked? „- kérdezte.
”Igen.” –mondtam, hangomban üres zavarral .-„Több volt?”
Felnézett Rám és mosolygott,ez egy szigorú ,elkeseredett—de mindazonáltal kábító
—arckifejezés volt.
-„Igen.”- mondta. -„Több volt.”
Vártam, miközben kibámult az ablakon. Úgy tűnt próbálja megnyugtatni magát.
-„ Szeretnéd hallani a történetemet ,Bella? Ennek nincsen boldog befejezése—de a
minek volt,nem?.Ha boldog befejezésünk lenne, akkor most mi mind sírkövek alatt
lennénk. „
Bólintottam, bár engem megijesztett az él a hangjában.
-„A tiednél különbözőbb világban éltem,Bella. Az emberi világom egy sokkal
egyszerűbb hely volt. Ez 1933 volt. Én tizennyolc éves voltam, és szép voltam. Az
életem tökéletes volt.”
Az ablakon keresztül bámulta az ezüstfelhőket, a kifejezése messze távol járt.
-„A szüleim teljesen középosztálybeliek voltak. Az apámnak stabil állása volt egy
bankban, most jövök rá, hogy ő önelégült volt azért — inkább tehetségért és nehéz
munkáért adott jutalomként látta a jólétét ,inkább mintsem elismerje a szerencse
hozta. Akkor természetesnek tartottam az egészet; az otthonomban, mintha a nagy
depresszió csak zavaró pletyka volt. Természetesen láttam, hogy a szegény
emberek, akik nem voltak szerencsések .Az apám hagyta rám ezt a benyomást,
ezek okozták a bajainkat.”
-„Az anyám dolga volt,hogy tartsa a házat- és engem és két öcsémet – makulátlanul
rendben. Nyilvánvaló volt, hogy nekem van elsőbbségem és én vagyok a kedvence.
Nem teljesen értettem akkor,de mindig határozatlanul a tudatában voltam annak,
hogy a szüleim nem voltak elégedettek azzal, amijük nekik volt,még akkor is ha ez
több volt mint a legtöbb. Többet akartak. Nekik társadalmi törekvéseik voltak—
szociális törtetők, gondolom így hívhatnád őket. A szépségem olyan volt, mint egy
ajándék számukra. Annyira sokkal több lehetőséget láttak ebben mint én.”
-„ Nem voltak elégedettek, de én az voltam. Felvillanyoztak engem , hogy Rosalie
Hale legyek. Örömöt okozott, hogy a férfi szemek néztek bárhová is mentem,mikor
tizenkét éves lettem. Elragadtatott, hogy a barátnőim irigykedve sóhajtottak,
amikor megérintették a hajamat. Boldog voltam, mert az anyám büszke volt rám és
hogy apám szívesen vásárolt nekem csinos ruhákat.”
-" Tudtam, hogy mit akartam az életben, de nem láttam esélyt,h pontosan megkapja
amit akarok. Azt akartam, hogy szeressenek ,hogy imádjanak. Azt akartam, hogy
legyen egy hatalmas, virágos esküvőm, ahol mindenki a városban engem nézne,
ahogy lesétálok a folyosón az apám oldalán és azt gondolom, hogy én voltam az a
legszebb dolog, amit valaha láttak. A csodálat olyan volt, mint levegő nekem,
Bella. Ostoba és sekély voltam, de elégedett voltam.” - Mosolygott, mulattatta saját
értékelése.”
-„A szüleim hatása olyan volt, hogy szintén akartam az élet fontos dolgait.
Akartam egy nagy házat, olyan elegáns berendezéssel, amit valaki más tisztítana,
és egy olyan modern konyhát, ahol valaki más főzne. Mint mondtam, felszínes.
Fiatal és igen felszínes. És nem láttam okot, amiért ne kapnám meg ezeket a
dolgokat.”
-„Volt néhány jelentőségteljesebb dolog amit akartam. Egy dolgot különösen. A
legközelibb barátom egy lány, akit Verának hívták. Fiatalon megházasodott, csak
tizenhét volt. Összeházasodott egy olyan emberrel, akit a szüleim számomra soha
nem vettek volna figyelembe -- egy asztalos. Egy évvel később született neki egy
fia, egy szép fiúcska
gödröcskékkel és göndör fekete hajjal. Ez volt az első alkalom, amikor valaha
igazán féltékeny voltam bárki másra egész életemben.”
Kifürkészhetetlen szemekkel nézett rám. –„Ez egy különböző idő volt. Én annyi
idős voltam mint Te most, de készen álltam az egészre. Vágyódtam a saját kicsi
babám után. Akartam a saját házamat és egy olyan férjet, aki megcsókol,amikor
munkából hazaért —akárcsak Verát. Azonban egy nagyon különböző fajta házra
gondoltam… „
Nehéz volt elképzelnem azt a világot, amit Rosalie már ismert. A története a
történelemnél többet szólaltatott meg mint egy tündérmese. Egy csekély
megdöbbenéssel, rájöttem, hogy ez nagyon közeli volt ahhoz a világhoz , amit
Edward tapasztalt, amikor ő ember volt, a világ ,amiben felnőtt. pillanatra — ha a
világomat nézzük , olyan érthetetlen Edwardnak, mint Rosalie-é nekem?
Rosalie felsóhajtott, és amikor ismét beszélt ,a hangja más volt, a vágyakozással
teli.
-„Rochesterben egy királyi család élt a , King család, gúnyosan elég. Royce Kingé
volt a bank,ahol apám dolgozott,és közel az egyelten profitot hozó vállalkozás a
városban. Az ahogy a fia, második Royce King”- belekavarodott a nevébe, - látott
először. Átment a bankba és kapott egy felügyelői posztot. Kettő nappal később az
anyukám elfejeltette odaadni apámnak az ebédjét. Emlékszem megzavarodott
,mikor meglátta,h a fehér organzában vagyok és felkötött hajjal rohanok át a
bankhoz.” - Rosalie humor nélkül nevetett.
-„Nem vettem észre,h Royce furcsán nézett. Mindenki engem figyelt. De azon az
éjszakán jöttek először a rózsák. Minden este úgy udvarolt nekem,hogy küldött egy
csokor rózsát. A szobám mindig tele volt rózsákkal. Eljött az a pont ,amikor rózsa
illatát éreztem ,mikor elhagytam a házat.”
-„Royce is csinos volt. Világosabb haja volt mint az enyém,és halványkék szeme.
Azt mondta,h az szemeim olyanok mint az ibolyák. Aztán kezdtek megjelenni az
ibolyák a rózsák mellett.”
-„ A szüleim belegyeztek- enyhén szólva. Ez volt minden ,amiről álmodtam. És
amiről Royce is álmodott. Tündérmesék hercege eljött, hogy hercegnője legyek.
Minden amit akartam, az megvan,és több is,mint ahogy elképzeltem, elvártam.
Jegyesek voltunk azelőtt, hogy ismertem volna kettő hónapja.”
-„Nem töltöttünk sok időt kettesben. Royce azt mondta,hogy felelőssége van a
munkájában és mikor együtt vagyunk szereti,h megnéznek minket az emberek,
ahogy a kezét fogom. Ezt én is szerettem. Volt sok party,tánc,és gyönyörű ruhák.
Amikor a King voltál,minden ajtó nyitva állt előtted,minden piros szőnyeg eléd van
terítve.”
-„Nem volt hosszú eljegyzés. A tervek pazar esküvő körül forogtak. Minden úgy
történt , ahogy elterveztem. Tökéletesen boldog voltam. Amikor Verát hívtam, nem
éreztem féltékenységet. Elképzeltem a szőke hajú gyerekeket, ahogy a King-birtok
óriási pázsitján játszanak és sajnáltam őt.”
Rosalie abbahagyta hirtelen,összeszorította a fogait. Ez észhez térített,a történetével
kapcsolatban, ráébredtem,hogy a horror nincs messze. Nem volt boldog befejezése
ahogy ő megígérte.
Csodálkoztam, hogy ez az, ami miatt olyan sok keserűség van benne--- mert neki
megvolt mindene amit akart,mikor a normális emberi élete kettétört.
-„Veránál voltam azon az éjszakán”- Rosalie suttogott. Az arca sima volt, mint a
márvány és kemény. -„A kis Henry igazán imádni való volt, minden mosoly és
gödröcske volt — éppen felült egyedül. Vera kikísért az ajtóig, amikor távoztam, a
babája a karjaiban és a férje a lány oldalán, aki átkarolta a derekát. Arcon csókolta,
amikor azt gondolta, hogy nem figyelek. Ez zavart engem. Amikor Royce
megcsókolt engem, nem éppen ugyanaz volt — nem annyira édes valahogy ….
Félretettem ezt a gondolatot. Royce volt a hercegem. Egy nap királyné leszek.”
Nehéz volt megmondani a holdfényben, de ez úgy nézett ki, mintha a csont fehér
arca sápadtabb lett volna.
-„Sötét volt az utcákon, a lámpák már égtek. Nem voltam tisztában vele, hogy
milyen késő volt.” Tovább suttogott majdnem hallhatóan. – „ Hideg volt,túl.
Nagyon hideg késő áprilishoz képest. Az esküvő csak egy hét távolságra volt, és
aggódtam az időjárás miatt, ahogy siettem haza — erre világosan tud emlékszem.
Minden részletre emlékszem arról az éjszakáról. Annyira keményen kapaszkodtam
ebben…. a kezdetben. Nem gondoltam semmi másra. És így emlékszem erre,
amikor annyira sok kellemes memória enyészett el teljesen ….”
Sóhajtott, és elkezdett megint suttogni. –„Igen, aggódtam az időjárás miatt. . . .
Nem akartam azt, hogy bent az esküvőt bent kelljen tartani…”
-„Csak néhány utcára voltam a házunktól, mikor hallottam őket. Egy férfi csoport a
törött utcai lámpa alatt, túl hangosan nevetettek. Ittak. Fel akartam hívni apát, hogy
haza kísérjen,de az út túl rövid volt, így buta ötletnek tűnt. És akkor a nevemet
mondta egyikük.
-„Rose” - ordította,és a többiek hülyén nevettek.
-„Aztán hirtelen megláttam,hogy a részegek milyen jól öltözöttek voltak. Rocye
volt és pár barátja,gazdag emberek fiai.”
-„ Itt az Rose-m!” – Royce kiabált, miközben velük nevetett, hülyeként hangzott. -
„ Késtél. Fázunk. Sokáig várattál minket.”
-„Sosem láttam korábban őt inni. Egy pohárköszöntő egy partyn. Azt mondta
nekem, hogy nem szereti a pezsgőt Nem jöttem rá, hogy jobban szeretett valami
sokkal erősebbet.”
-„Volt egy új barátja, — egy barát barátja, Atlantából jött.”
-„Mit mondtam neked, John „- Royce hangosan kiabált, miközben megragadta a
karomat és közelebb húzott engem. -„ Ő nem csinosabb, mint a Georgiai
őszibarackjaid közül mindegyik?.
Az ember, aki John hívtak, sötét hajú és napbarnított volt. Úgy megvizsgált
engem ,mintha én egy olyan ló volnék , amit venne.
-„ Nehéz megmondani”- lassan, vontatottan beszélt –„ Teljesen be van takarva.”
-„Nevettek, Royce mint a többi.”
-„Hirtelen Royce letépte a vállaimról dzsekim, — ez egy ajándék volt tőle, —
lepattogtak a rézgombok. Szétszóródtak az utcán.”
-„ Mutasd meg neki, hogy hogy nézel ki, Rose! - Megint nevetett azután kitépte a
kalapomat a hajamból. A gombostűk megrántották a hajamat a gyökerestül, és
fájdalmamban felkiáltottam. Úgy tűntek, hogy élvezik ezt, — a fájdalmam
hangját .”
Rosalie hirtelen rám nézett, mintha elfeledkezett,volna arról, hogy ott voltam.
Biztos voltam, hogy az arcom olyan fehér volt, mint az övé. Hacsak nem zöld volt.
-„ Nem akarom , hogy halld a maradékot”- mondta csendesen. -„Az utcán hagytak
engem miközben még mindig nevettek, ahogy elbotladoztak. Azt gondolták, hogy
halott voltam. Azzal ingerelték Royce-t , hogy egy új menyasszonyt kell találnia.
Ő nevetett és azt mondta, hogy először egy kevés türelmet kell megtanulnia majd.”
-„Vártam az úton, hogy meghaljak. Hideg volt, habár annyira sok volt a fájdalmam,
meglepődtem, hogy ez zaklatott engem. Elkezdett havazni, és azon töprengtem,
hogy miért nem haltam meg. Türelmetlenül vártam a halált, hogy eljöjjön, hogy a
fájdalomnak vége legyen. Olyan sokáig tartott…”
-„Carlisle akkor megtalált engem. Kiszagolta a vért, és jött, hogy megvizsgáljon.
Emlékszem arra, hogy homályosan bosszantott , ahogy dolgozott fölöttem,
miközben megpróbálta megmenteni az életemet. Soha nem kedveltem Dr. Cullent
vagy a feleségét és a testvérét sem — ahogy Edward akkor mutatott. Felidegesített
engem ,hogy ők mind szebbek voltak, mint én voltam, különösen a férfiak. De
nem vegyültek el a társadalomban, úgyhogy csak egyszer vagy kétszer láttam őket.
-„Azt gondoltam, hogy meghaltam, amikor felhúzott a földről és velem futott — a
sebesség miatt – úgy éreztem mintha repülnék. Emlékeztem arra, elborzadtam,
hogy a fájdalom múlt el ...”
-„Azután egy fényes szobában voltam, ami meleg volt. Elaludtam, és hálás voltam,
ahogy a fájdalom elkezdett tompulni. De hirtelen valami éles vágott meg engem, a
torkomat, a csuklóimat, a bokáimat. Ijedtségemben sikítottam, miközben arra
gondoltam, hogy azért hozott ide, hogy még jobban megsebezzen engem . Azután
a tűz elkezdett égni bennem, és nem érdekelt semmi más már. Könyörögtem neki,
hogy öljön meg. Amikor Esme és Edward hazajöttek, nekik is könyörögtem, hogy
öljenek meg . Carlisle velem maradt. Fogta a kezemet és mondta, hogy nagyon
sajnálja, megígérte, hogy nemsokára vége. Elmondott nekem mindent és néha
hallgattam. Elmondta nekem, hogy mi volt, hogy én mivé válok. Nem hittem neki.
Minden alkalommal bocsánatot kért, amikor sikítottam.”
-„ Edward nem volt boldog. Emlékszem, hallottam őket, ahogy megvitatnak
engem. Abbahagytam néha a sikítást. Egyáltalán nem jó sikoltozni. „
-„Mire gondoltál, Carlise?”- mondta Edward .- „ Rosalie Hale?”- Rosalie
tökéletesen utánozta Edward ideges hangját.Nem tetszett, ahogy mondta a nevem,
mintha valami baj lenne velem.”
-„ Nem hagyhatom, hogy meghaljon”- mondta csendesen Carlisle. –„ Túl sok volt—
túl szörnyű,túl sok pocsékolás.”
-„Tudom”- mondta Edward és azt gondoltam, hogy elutasítónak hangzott. Ez
feldühített.
Nem tudtam akkor azt , hogy ő pontosan azt látta, amit Carlisle látott.
-„ Túl nagy pocséklás. Nem hagyhatnám ott őt,”- Carlisle suttogva ismételte.
-„Természetesen nem tudtad”- Esme egyetértett.
-„ Állandóan halnak meg emberek”- emlékeztette őt kemény hangon. -„ Nem
gondolod azt, hogy ő egy kicsit felismerhető, ugyan? A Kingek egy hatalmas
keresést fognak indítani—senki sem fogja gyanúsítani a gonoszt”- morogta
Edward.
-„ Örömmel töltött el, hogy úgy nézett ki, hogy tudják, Royce volt a bűnös.
-„Nem fogtam fel, hogy már majdnem vége volt – erősebb lettem és ez volt az ,
amiért képes voltam koncentrálni, arra amit mondanak. A fájdalom kezdett eltűnni
az ujjhegyeimben.
-„Mit fogunk csinálni vele?”- mondta undorodva Edward --- legalábbis nekem úgy
hangzott.
Caslisle sóhajtott. -„ Ez rajta áll, természetesen. Lehet a saját útját akarja járni.”-
-„Eleget elhittem abból, amit mesélt a világáról, hogy megijedjek. Tudtam, hogy az
életem véget ért és hogy nem fog visszatérni. Nem tudtam elviselni a gondolatot,
hogy egyedül legyek…..”
-„ A fájdalom végül véget ért, és utána elmagyarázták nekem újra, hogy mi voltam.
Ekkor már elhittem. Éreztem a szomjúságot, a kemény bőrömet; láttam a ragyogó
vörös szemeimet.”
-„ Sekélyes, az voltam, jobban éreztem magam mikor először láttam a
tükörképemet a tükörben. A szemek ellenére, én voltam a legszebb dolog, amit
valaha láttam.”- Egy pillanatra nevetett magán. -„ Eltartott egy ideig, amíg
elkezdtem a szépséget hibáztatni azért, ami velem történt – számomra átok volt.
Azt akartam, amim volt ….nos, nem ronda, csak normális. Mint Vera.
Megházasodni valakivel, aki szeret engem, és hogy csinos babáim legyenek. Ez az,
amit én igazán akartam, végig. Még mindig nem tűnik soknak, amit kértem.”
Egy pillanatra a gondolataiba merült és meglepődtem, hogy újra elfelejtette a
jelenlétemet. De utána rám mosolygott és az arca hirtelen diadalmas lett.
-„ Tudod a rekordom majdnem olyan tiszta, mint Carlisle-é,”- mondta nekem. -
„Jobb mint Esme-é. Ezerszer jobb mint Edwardé. Soha nem ízleltem meg emberi
vért „- jelentette ki büszkén.
Értette a megrökönyödött arckifejezésemet, ahogy azon töprengtem, hogy a
rekordja miért volt csak majdnem tiszta.
-„Meggyilkoltam öt embert”- mondta nekem önelégült hangon. Ha igazán
embernek lehet hívni őket. De nagyon óvatos voltam, ne hogy kiöntsem a vérüket
-- tudtam, hogy nem leszek képes ellenállni , és nem akartam semmi részüket sem
magamban,tudod.”
-„ Royce-t hagytam utoljára. Reméltem , hogy hallott a barátai haláláról, és rájön,
hogy mi fog eljönni érte Reméltem, hogy a félelem rosszabbá teszi neki a véget.
Úgy gondolom , működött. Elbújt egy ablaktalan szoba ajtaja mögé, ami olyan
vastag volt mint a bank páncélterme, kívülről fegyveres őrök védték, mikor
elkaptam őt. Hoppá---- hét gyilkosság”- javította ki magát .-„ Elfeledkeztem az
őreiről. Csak egy másodpercet vettek igénybe.”
-„ Túlságosan teátrális voltam. Ez gyerekes volt, igazán. Egy esküvői ruhát
viseltem, amit erre az alkalomra loptam Sikított, maikor meglátott engem. Azon az
éjszakán sokat visított. Meghagyni őt utoljára, jó ötlet volt -- könnyebben tudtam
kontrollálni magam, hogy lassabban tegyem—„
Hirtelen szünetet tartott, és végig pillantott rajtam. –„ Sajnálom.”- mondta
kellemetlen hangon. –„ Megijesztettelek téged, nem igaz?”
-„ Jól vagyok”- hazudtam.
-„ Elragadtattam magam.”
-„ Ne aggódj emiatt.”
-„ Meglepődtem , hogy Edward nem mondott el többet neked erről.
-„ Nem szereti elmesélni más emberek történetét – úgy érzi, elárulja az emberek
bizalmas dolgait, mert annyira sokkal többet hall, mint róla mások.”
Mosolygott és megrázta a fejét. –„ Lehet több hitelt kellene adnom neki. Ő igazán,
eléggé tisztességes, ugye? „
-„Én is így gondolom.”
-„Elmondhatom” –aztán sóhajtott. –„Nem voltam tisztességes veled, Bella.
Elmondta neked, hogy mért? Vagy túl bizalmas volt?
-„ Azt mondta, azért , mert ember voltam. Ő azt mondta, hogy neked nehezebb,
hogy van valaki kívülről, aki tudja.”
Rosalie csengő nevetése félbeszakított. –„ Most tényleg bűnösnek érzem magam. Ő
sokkal-sokkal kedvesebb volt, mint megérdemelném.”- Úgy tűnt felpezsdült ,
ahogy nevetett.
-„ Micsoda hazudozó ez a fiú.” – Megint nevetett.
-„ Hazudott?”- kérdeztem hirtelen óvatosan.
-„ Nos, valószínűleg ez így erős feltételezés. Csak nem mondta el neked az egész
történetet. Amit elmondott neked igaz volt, most igazabb mint korábban.
Ugyanakkor abban az időben…” - Szünetet tartott miközben idegesen kuncogott. –
„Ez kínos. Tudod először javarészt féltékeny voltam rád,
mert téged akart és nem engem.”
Szavai izgatottságot sugárzottak a félelmen keresztül. Miközben ott ült az
ezüstfényben, ő szebb volt bármi másnál, amit elképzelhetnék. Nem tudtam
versenyezni Rosalie-vel.
-„ De te Emmett-et szereted.”- motyogtam.
Megrázta a fejét, szórakozottan. –„Nem akarom Edwardot arra, Bella. Én soha—
testvérként szeretem őt, de ingerelt az első pillanattól,hogy hallottam beszélni.
Meg kell értened … Annyira hozzászoktam ,hogy akarnak az emberek engem. És
Edwardot a legkevésbé sem érdekeltem. Csalódott voltam, a kezdetekben ez sértett
engem. De soha nem akart senkit, úgy hogy ez nem zaklatott sokáig engem. Még
akkor is,amikor először találkoztunk Tanya klánjával Denali-ben – mindegyikük nő
– Edward soha nem mutatta a legcsekélyebb érdeklődést sem. Aztán találkozott
veled.”- Zavaros szemekkel nézett rám. Csak félig figyeltem. Edwardon és
Tanyán és a többi nőn gondolkodtam, és ajkaimat kemény vonallá sajtoltam.
-„ Nem az, hogy nem vagy szép, Bella”- mondta, félreértve a kifejezésemet. –„ De
ez éppen azt jelentette, hogy vonzóbbnak talált téged. Én elég hiú vagyok, ahogy
gondolom.”
-„De most mondtad először. De mindazonáltal ez ... nem zavart téged, nem igaz?
Úgy értem, mindketten tudjuk, hogy te vagy a legszebb személy a bolygón.”
Nevettem ahogy kimondtam a szavakat --- annyira nyilvánvaló volt. Milyen furcsa,
hogy Rosalie-nek ilyen megnyugtatásokra van szüksége.
Rosalie szintén nevetett .-„ Köszönöm, Bella. És ez nem, igazán nem zavar már
engem. Edward mindig is kicsit fura volt.” – Megint nevetett.
-„ De még mindig nem kedvelsz engem”- suttogtam.
Mosolya elhalványult. –„ Sajnálom. ”
Egy pillanatig csendben ültünk,és nem úgy látszott,hogy folytatná.
-„ Elmondanád nekem, hogy mért? Tettem valamit?”-Dühös volt, hogy a családját
—az ő Emmett-jét -- veszélybe sodortam? Újra és újra. James most meg
Victoria….
-„ Nem, nem tettél semmit.”- mormolta. -„ Még nem.”
Bámultam őt, zavartan.
-„ Nem látod,Bella?”- A hangja hirtelen szenvedélyesebb volt, mint korábban,mint
amikor elmesélte a boldogtalan történetét. –„Neked már megvan mindened. Egy
teljes élet vár rád-- minden amit akartam. És éppen ezt akarod eldobni. Nem látod,
hogy én cserélnék veled, csak hogy te legyek? Neked van választásod, ami nekem
nem volt, és rosszul döntesz.”
Meghátráltam az ő vad kifejezésétől. Észrevettem, hogy a számat eltátottam és
gyrosan becsuktam.
Egy hosszú pillanatig bámult engem,és lassan a szenvedély a szemeiben
elhalványult. Hirtelen zavarba jött.
-„És annyira biztos volt abban, hogy nyugodtan tehetném ezt.”- Megrázta a
fejét,látszólag egy kicsit bódult volt az érzelmek áradásától. –„ Csak azt, hogy
nehezebb most, mint akkor volt, amikor nem volt több, mint hiábavalóság.”
Csendben a holdat bámulta. Néhány pillanatba telt, mielőtt elég bátor voltam
ahhoz, hogy megtörjem az álmodozásában.
-„ Jobban kedvelnél akkor, ha úgy döntenék, hogy ember maradok?”
Visszafordult hozzám, az ajkai megremegtek egy mosoly nyomán -„ Talán.”
-„Te is megkaptad a boldog befejezés egy részét”- emlékeztettem őt. –„ Megkaptad
Emmett-et.”
-„ Megvan a fele”- mosolygott. –„ Tudod, hogy megmentettem Emmett-et, amikor
egy medve szét akarta marcangolni és elvittem őt haza Carlisle-hoz. De ki tudod
találni, hogy miért akadályoztam meg, hogy a medve megegye őt?”
Megráztam a fejem.
-„ A sötét göndörödő hajfürtjeivel …és a gödröcskék az arcán, amik látszódtak,
amikor fájdalmában grimaszolt…az a furcsa ártatlanság, ami annyira oda nem
illően látszott egy felnőtt férfi arcán… Vera kicsi Henry-jére emlékeztetett engem.
Nem akartam , hogy meghaljon –annyira, bár utáltam ezt az életet, elég önző
voltam ahhoz, hogy megkérjem Carlisle-t, változtassa át őt nekem.
-„ Szerencsésebb voltam, mint megérdemeltem . Emmett minden , amit kértem
volna, ha elég jól ismertem volna magamat, hogy tudjam mit kérjek. Ez a rész
jobban működött, mint reméltem volna. De soha többé nem lesz több, mint mi
ketten. És soha nem fogok ülni egy tornácon valahol, vele ősz hajúan, körülvéve az
unokáinkkal.”
A mosolya most kedves volt. –„Ez eléggé bizarrnak hangzik neked, nem igaz?
Bizonyos szempontból te sokkal érettebb vagy mint én mikor tizennyolc voltam.
De más szempontból… sok olyan dolog van,amit valószínűleg soha nem gondoltál
volna komolyan. Túl fiatal vagy, hogy tud, hogy mit akarsz majd tíz év múlva,
vagy tizenöt – és túl fiatal, hogy feladj mindent anélkül, hogy átgondolnád. Nem
akarod elhamarkodni a tartós dolgokat, Bella.”- Megpaskolta a fejemet, de a
gesztus nem tűnt leereszkedőnek.
Sóhajtottam.
-„ Gondolj csak bele egy kicsit. Miután megtörtént, nem lehet ezt visszavonni.
Esme velünk helyettesíti… és Alice nem emlékszik semmi emberire, így nem
hiányozhat neki… Emlékezni fogsz,ugyan. Túl sok amit feladsz.”
De többet kapok cserébe , ezt nem mondtam ki hangosan. –„ Köszönöm, Rosalie.
Jó megérteni… jobban ismerni téged.”
-„Bocsánatot kérek, maiért ilyen szörnyeteg vagyok.”- vigyorgott. –„ Megpróbálok
viselkedni mostantól.”
Visszavigyorogtam rá.
Még nem voltunk barátok,de elég biztos voltam benne, hogy nem fog mindig
ennyire utálni.
-„Megengedem, hogy most már aludj.”- Rosalie szemei az ágyra lebbentek, és az
ajkai megrándultak„
–„ Tudom, hogy zavar a viselkedése, hogy így bezár, de ezt ne közöld vele , amikor
visszér. Jobban szeret téged, mint hinnéd. Megrémíti őt, hogy távol van tőled.”-
Csendesen felkelt és kinyította az ajtót. –„ Jó éjszakát, Bella”- suttogta, ahogy
becsukta maga mögött az ajtót.
-„ Jó éjt, Rosalie.”- mormoltam egy másodperccel később.
Sok időbe telt ,amíg elaludtam.
Amikor aludtam,volt egy rémálmom. Átkúsztam a sötét, hideg kövű ,ismeretlen
utcán, a könnyen szállingózó hó alatt, maszatos vérnyomokat hagyva magam
mögött. Egy sötét angyal hosszú fehér ruhában bosszús szemmel nézte
haladásomat.
Másnap reggel, Alice vitt az iskolába, amíg én rosszkedvűen bámultam ki a
szélvédőn. Alvástól megfosztottnak éreztem magamat, és ez sokkal erősebbé tette a
bebörtönzésem bosszúságát.
-„ Ma este elmegyünk szórakozni Olympia-ba vagy valami”- ígérte. –„ Jó móka
lenne, igaz?”
-„Miért nem zársz be az alagsorban”- javasoltam –„ és felejted el a cukormázat?”
Alice elkomorodott .-„Vissza fogja vinni a Porschét. Nem végzek nagyon jó
munkát. Jól kellene szórakoznod. „
-„ Ez nem a te hibád”- motyogtam. Nem hiszem, hogy igazából bűnösnek éreztem
magamat.
–„Ebédnél találkozunk.”
Elvánszorogtam angolra. Edward nélkül, a nap garantáltan kibírhatatlan volt.
Duzzogtam az első órán, jól tudtam, hogy ez a hozzáállásom nem fog segíteni
semmit.
Amikor a csengő megszólalt, nem sok lelkesedéssel keltem fel. Mike ott volt az
ajtónál, nyitva tartva azt nekem.
-„ Edward túrázik ezen a hétvégén?”- barátságosan kérdezte, miközben kisétáltunk
a könnyű esőbe.
-„ Igen.”
-„Akarsz csinálni valamit ma este?”
Hogy lehet még mindig bizakodó a hangja?
-„Nem lehet. Pizsama partim lesz.”- morogtam. Egy kemény pillantást vetett rám,
amíg felmérte a hangulatomat.
-„ Ki vagy te? --- „
Mike kérdése olyan rövid volt, mint amennyire hangos, morgó üvöltés tört ki a
hátunk mögött a parkolóban. Mindenki megfordult a járdán, hogy lássa,
hitetlenséggel bámulták,ahogy a zajos, fekete motorkerékpár a beton szélén
csikorogva megállt, a motor még vicsorgott.
Jacob sürgősen intett nekem.
-„ Szaladj, Bella.”- túlordította a motor vicsorgását.
Egy másodpercre lefagytam ,míg megértettem.
Gyorsan Mike-ra néztem. Tudtam, alig van időm.
Milyen messze fog elmenni Alice , hogy nyilvánosan megfékezzen?
-„ Nagyon beteg lettem és hazamentem, rendben?”- mondtam Mike-nak, hangom
hirtelen megtelt izgalommal.
-„Rendben.”- morogta.
Gyorsan megpusziltam Mike arcát. -„ Köszönöm, Mike. Jövök neked eggyel!”-
kiáltottam, ahogy elvágtáztam.
Jacob túráztatta a motorját miközben vigyorgott. Felugrottam az ülése mögé,
miközben a kezeimet a dereka köré fontam.
Észrevettem Alice-t, lefagyva az étterem szélénél,szemei szikráztak a dühtől, ajkát
visszabiggyesztette a fogaira.
Védekező pillantottam.
Aztán olyan gyorsan száguldottunk az aszfalton, hogy a gyomromat elvesztettem
valahol mögöttem.
-„ Tarts ki” – kiáltotta Jacob.
Elrejtettem az arcomat a hátában, ahogy száguldott az országúton. Tudtam, hogy le
fog lassítani, amikor elérjük a Quileute határt. Nekem csak ki kellett tartanom
addig. Csendben és buzgón imádkoztam, hogy Alice ne kövessen, és hogy Charlie
történetesen ne lásson meg…
Nyilvánvaló volt, amikor elértük a biztonságos zónát. A motor lassult ,és Jacob
felegyenesedett és nevetve ordított. Kinyitottam a szemem.
-„Megcsináltuk”- kiáltotta. –„ Nem rossz egy szökés, mi?
-„Jó ötlet, Jake.”
-„Emlékszem, hogy mit mondtál a médium vérszopóról, nem látja előre , hogy mit
fogok csinálni. Örülök, hogy nem hitted – hogy ő akadály lett volna, hogy el gyere
az iskolából.”
-„ Ez az, amiért nem fontoltam meg ezt.”
Diadalmasan nevetett. –„ Mit akarsz csinálni ma?”
-„ Bármit.” – nevetem vissza. Szabadnak éreztem magam.