9. Célpont 

Alice pizsamapartija reggel véget ért. Nem volt hosszú és
időközben Edward hivatalosan is visszatért a túrázásból. Ez sem
maradt már ki az emberi életemből. Charlie kikukucskált az ablakon
amikor hallotta becsapódni a kocsiajtót. Integetett Alice-nek,
azután kinyitotta nekem az ajtót.
"Jól szórakoztál?" kérdezte Charlie.
"Persze, nagyon jó volt. Nagyon...csajos."
Bevittem a cuccomat, majd leraktam a lépcső lábánál és elmentem a
konyhába, hogy egyek valamit.
"Kaptál egy üzenetet," kiáltotta utánam Charlie.
A konyhapulton volt egy kis jegyzetfüzet amit szembetűnően neki
döntöttek egy serpenyőnek, hogy megtámassza. Jacob hívott, írta rá
Charlie. Azt mondta, hogy nem úgy gondolta és sajnálja. Azt akarja,
hogy hívd fel. Legyél kedves és adj neki még egy esélyt. A hangja
elég izgatottnak hangzott.
Grimaszoltam. Charlie általában kicsit átírja az üzeneteimet. Jacob
el is jöhetne ide. Nem akartam vele beszélni. Ha Jacob holtan akar,
akkor ahhoz is hozzá kell szoknia, hogy nem hívom őt. Hirtelen
elment az étvágyam. Megfordultam és elindultam, hogy elpakoljam a
dolgaimat.
"Nem hívod fel Jacobot?" kérdezte Charlie. A nappali falának dőlt,
miközben azt nézte, ahogy épp elpakolok.
"Nem."
Elindultam felfelé a lépcsőn.
"Ez nem valami bájos viselkedés, Bella," mondta. "Meg kéne
bocsátanod."
"Törődj a saját dolgoddal!" túlzottan halkan mondtam ahhoz, hogy ő
is meghallja.
Be akartam rakni egy mosást, ezért a ruháimat bedobtam a
szennyeskosárba és elmentem Charlie ágyneműiért. Egy halomban
hagytam a lepedőit azután pedig elmentem az enyémeimért is.
Megálltam az ágyam előtt.
Hol van a párnám? Megfordultam és körülnéztem a szobámban. Nincs
sehol a párnám. Észrevettem, hogy a szobám furcsa volt.
A szürke pulóverem nem volt ráterítve az ágyra. És megesküdtem volna
rá, hogy a hintaszék mögött volt pár zokni és egy piros blúz amit
két nappal ezelőtt próbáltam fel, de úgy döntöttem, hogy túl divatos
ahhoz, hogy így menjek iskolába...újra körbefordultam. A
szennyeskosaram nem volt üres, de nem is volt annyira tele, mint
amilyenre emlékeztem.
Charlie mosott? Ez nem vall rá.
"Apu elindítottál egy mosást?" kiálltottam az ajtóban állva.
"Um, nem," kiabálta vissza. "Szeretnéd ha megcsinálnám?"
"Nem meg csinálom. Valamit kerestél a szobámban?"
"Nem. Miért?"
"Nem találom az...ingem..."
"Nem voltam a szobádban."
Azután rájöttem, hogy Alice járt itt, hogy elhozza nekem a
pizsamámat. Nem is vettem észre, hogy a párnámat is elhozta -
valószínűleg azóta elkerültem az ágyat. Úgy nézett ki, mintha
kitakarította volna a szobám, míg itt járt. Elpirultam a rendetlen
szobám gondolatától. De az a piros ing nem volt igazán koszos,
úgyhogy ki akartam venni a szennyeskosárból.
Arra számítottam, hogy majd legfelől találom, de nem volt ott.
Feldúltam az egész kosarat, de azt sehol sem találtam. Tudtam, hogy
valószínűleg paranoiás lettem, de úgy tűnt, mintha valami más is
eltűnt volna vagy talán több valami is.
Felkaptam a lepedőimet és a mosógép felé tartottam. A mosógép üres
volt. Ellenőriztem a szárítót, de ott sem láttam. Nincs sehol.
Rosszallóan néztem, összezavarodtam.
"Megtaláltad amit kerestél?" ordította Charlie.
"Nem még."
Visszamentem, hogy megnézzem az ágyam alatt. Csak porcicák voltak
ott. Megnéztem a szekrényben is. Talán eltettem a piros inget és
elfelejtkeztem róla. Feladtam, amikor a csengő megszólalt. Ez
Edward lehet.
"Ajtó." tájékoztatott engem Charlie a kanapéról.
"Meg ne erőltesd magad apa."
Kinyitottam az ajtót, az arcomon megjelent egy mosoly.
Edward arany szemei tágra voltak nyílva akárcsak az orra, a fogait
pedig kivillantotta.
"Edward?" a hangom éles lett amikor megláttam az arckifejezését. "Mi
-"
A számra tette az ujját. "Adj két másodpercet." suttogta. "Ne
mozdulj."
A küszöbön álltam és ő...eltűnt. Olyan gyorsan mozgott, hogy Charlie
észre sem vette.
Mielőtt elszámoltam volna kettőig, visszaért. Karjával átölelte a
derekamat és magával húzott a konyhába. A szemei a szobát pásztázták
és úgy húzott maga mögött, mintha valamitől meg akarna óvni. Egy
pillantást vetettem Charlie irányába, de ő figyelmen kívül hagyott
minket.
"Valaki itt volt," mormolta a fülembe miután beértünk a konyhába. A
hangja feszült volt; nehéz volt hallani mit mond a dobogó mosógép
mellett.
"Esküszöm, hogy nem voltak itt vérfarkasok -" kezdtem el.
"Nem közülük." gyorsan félbeszakított miközben a fejét rázta.
"Közülünk valaki."
A hangjából hallottam, hogy nem a családtagjaira gondolt. Éreztem,
ahogy a vér kiszökik az arcomból.
"Victoria?" kérdeztem.
"Ezt az illatot nem ismerem fel."
"Valaki a Volturiból," mondtam.
"Valószínűleg."
"Mikor?"
"Ez az amiért azt hiszem, hogy ők voltak - ma kora reggel volt itt,
amíg Charlie aludt. És bárki is volt nem ért hozzá szóval kellett
lennie egy másik célnak."
"Engem keres."
Nem válaszolt. A teste fagyott volt, mint egy szoboré.
"Miről piszmogtok idebenn?" kérdezte gyanúsan Charlie, miközben egy
üres popcornos edénnyel a kezében ment a mosogató felé.
Zöldnek éreztem magam. Egy vámpír volt a házban, amíg Charlie aludt
és engem keresett. A pánik elárasztott engem, egy hang sem jött ki a
számon. Nem tudtam válaszolni csak rémülten néztem rá.
Charlie kifejezése megváltozott. Hirtelen elkezdett vigyorogni. "Hát
ha ti ketten épp vitatkoztok...nos akkor nem szólok közbe."
Vigyorogva letette az edényt a mosogatóba és kiment a konyhából.
"Menjünk!" mondta Edward csendesen, de kemény hangon.
"De Charlie!" a félelem nyomta a mellkasom és ez nehezebbé tette a
légzésemet.
Egy rövid másodpercig gondolkozott, majd a kezébe vette a
telefonját.
"Emmett," motyogta a mobilba. Elkezdett olyan gyorsan beszélni, hogy
nem értettem mit mond. Fél percig tartott csak az egész. Majd mikor
letette el kezdett húzni az ajtó irányába.
"Emmett és Jasper már úton vannak. Charlie-nak nem lesz semmi baja."
suttogta amikor érezte, hogy nem akarok elmenni.
Megengedtem neki, hogy tovább húzzon a pánik miatt nem tudtam
világosan gondolkodni. Charlie-val találkozott a tekintetünk és
meglátta a rémületet a szemeimben és az önelégült vigyorgását
felváltotta a zavarodottság. Edward és én már azelőtt kint voltunk,
hogy Charlie meg szólalhatott volna.
"Hová megyünk?" nem tudtam azután sem abbahagyni a suttogást, miután
beszálltunk az autóba.
"Beszélni fogunk Alice-szel," mondta nekem.
"Azt hiszed, hogy talán látott valamit?"
Összeszűkült szemein keresztül bámulta az utat. "Talán."
Már vártak ránk, Edward hívása után. Mindenki olyan volt, mint egy
feszült szobor.
"Mi történt?" követelte Edward miután beléptünk az ajtón.
Megdöbbentem, amikor észrevettem milyen mogorván néz Alice-re.
Alice karjait összefonta a mellkasa előtt. Csak az ajkai mozogtak.
"Fogalmam sincs. Nem láttam semmit."
"Ez, hogy lehetséges?" sziszegte.
"Edward," mondtam csendesen és rosszallóan. Nem szerettem, hogy így
beszélt Alice-szel.
Carlisle közbeszólt csendesen. "Ez nem egy precíz tudomány, Edward."
"A szobájában volt, Alice. Még mindig ott lehetett volna - várhatott
volna rá."
"Azt láttam volna."
Edward elkeseredetten leejtette maga mellé a kezeit. "Tényleg? Biztos
vagy benne?"
Alice hangja hideg volt amikor válaszolt. "Tudod, hogy láttam a
Volturi döntését, Victoria visszatérését, Bella minden egyes
lépését. Hozzá akarsz még tenni valamit? Ne vigyázzak Charlie-ra
vagy Bella szobájára vagy a házára vagy az egész utcára? Edward ha
túl sok dologra próbálok meg figyelni ki csúszik a kezem közül az
irányítás."
"Mégsem úgy néz ki, mintha látnád őket." mondta Edward
"Soha nem volt veszélyben. Ott nem láttam semmit."
"Ha figyeled Olaszországot, miért nem láttad, hogy küldtek -"
"Nem hiszem, hogy ezek ők." ragaszkodott állításához Alice. "Azt
láttam volna."
"Ki az aki élve hagyná Charlie-t?"
Remegtem.
"Nem tudom." mondta Alice.
"Nagyon segítőkész vagy."
"Állítsd le magad Edward." suttogtam.
Felém fordult, az arca még mindig hamuszínű volt, a fogai 'ökölbe'
szorultak. Fél másodpercen keresztül dühösen nézett rám, azután
hirtelen kifújta a levegőt. Az állkapcsa ellazult.
"Igazad van Bella. Sajnálom." Alice-re nézett. "Bocsáss meg nekem,
Alice. Nem kéne rád hárítanom ezt. Ez megbocsáthatatlan volt."
"Megértelek." biztosította őt Alice. "Nem vagyok én sem boldog
emiatt."
Edward vett egy mély lélegzetet. "Oké, szóval mik a lehetőségeink?"
Úgy tűnt mindenki azonnal feloldódott. Alice ellazult és a kanapé
hátának dőlt. Carlisle lassan sétált felé, szemeivel a távolba
meredt. Esme Alice mellett ült a kanapén, egyik lábát áttette a
másikon. Egyedül Rosalie maradt mozdulatlan, ő mögöttünk volt és az
üvegfalon nézett ki. Edward a kanapéra húzott engem és leültem Esme
mellé aki egyik karjával átölelt. A másik kezével megfogta az
enyémet.
"Victoria?" kérdezte Carlisle.
Edward megrázta a fejét. "Nem. Nem ismertem az illatot. Lehet, hogy
valaki a Volturiból akivel még soha nem találkoztam..."
Alice megrázta a fejét. "Aro még senkit nem kért meg, hogy keresse
meg Bellát. Látni fogom, hogy mikor teszi. Várok erre."
Edward a fejét kapkodta. "Figyelj rájuk."
"Azt hiszed valaki egyedül teszi? Miért?"
"Caius ötlete." mondta Edward, megint feszült volt.
"Vagy Jane-é..." mondta Alice. "Bármelyikük küldhetett valaki
ismeretlent..."
Edward mogorván nézett. "És az indíték."
"Ennek nincs értelme." mondta Esme. " Ha bárki várt volna Bellára,
Alice látta volna. Ő - vagy a lány - nem akart vadászni Bellára.
Vagy Charliera.
"Nem lesz semmi baj Bella." mormolta Esme miközben hátrasimította
egy tincsemet.
"De akkor mit akarhatott?" merengett Carlisle.
"Leellenőrizni, hogy még mindig ember vagyok-e?" találgattam.
"Lehetséges," mondta Carlisle.
Rosalie elég hangosan sóhajtott, még én is hallottam. Őt nem nagyon
érdekelte, az arcát várakozóan fordította a konyha irányába. Edward
kedvetlennek tűnt. Emmett bejött a konyhaajtón, Jasper mögötte volt.
"Nyomát vesztettük, órákkal ezelőtt." jelentette be csalódottam
Emmett. "Követtük a nyomot keletre, majd délre és ott eltűnt egy
mellékúton."
"Az balszerencse." motyogta Edward. "Ha nyugatra ment...nos akkor
azok a kutyák hasznossá tehetnék magukat."
Összerezzentem és Esme megveregette a vállamat.
Jasper Carlisle-re nézett. "Egyikünk sem ismerte fel őt. De itt."
Valami volt nála, valami zöld és összegyűrt. Carlisle elvette tőle
és az arcához tartotta. Észrevettem, hogy az egy törött páfrány
volt. "Talán ismered az illatot."
"Nem." mondta Carlisle. "Nem ismerem. Nincs senkinek sem ilyen
illata akivel valaha találkoztam."
"Talán rossz nyomon járunk. Talán ez egy véletlen..." kezdte Esme,
de megállt amikor látta mindenki hitetlen kifejezését. "Nem úgy
értettem a véletlent, hogy valaki találomra kiválasztotta Bella
házát és elment látogatóba. Úgy értettem, hogy talán valaki csak
kíváncsi volt. Mindannyiunk illata körülötte van. Talán azt hitte
ott talál minket."
"Akkor miért nem jönne ide? Ha kiváncsi? követelte Emmett.
"Nem tudom." mondta egy kedves mosollyal Esme. "A családunk nagyon
nagy - lehet, hogy megijedt. De Charlie-nak nem esett bántódása. Nem
biztos, hogy ellenség."
Csak kiváncsi. Mint James és Victoria, kezdetben csak ők is
kiváncsiak voltak nem? Mikor Victoriára gondoltam összerezzentem,
bár az egyetlen dolog amiben biztosak voltak, hogy nem ő volt. Most
nem. Ez valaki más volt, valaki idegen.
Lassan rájöttem, hogy a vámpírok sokkal többen voltak ebben a
világban, mint gondoltam. Hányan találkozhattak már velük össze? A
rengeteg halál amiket már elfeledtek és balesetként fogtak fel, azok
közül vajon mennyiről tehetett egy vámpír szomja? Ez az új világ
mennyire lenne zsúfolt ha én is csatlakoznék hozzá? Míg a jövőre
gondoltam újra összerezzentem.
A Cullenek változó arckifejezéssel gondolkodtak Esme szavain.
Láttam, hogy Edward nem fogadta el az elméletét és Carlisle sem
nagyon hisz ebben.
Alice összehúzta az ajkait. "Nem hiszem. Ennek az időzítése túl
tökéletes volt...ez a látogató nagyon figyelmes volt, nem teremtett
kapcsolatot senkivel sem. Majdnem olyan, mintha tudta volna, hogy
látnám..."
"Más okai is lehet arra, hogy ne teremtsen kapcsolatot."
emlékeztette őt Esme.
"Igazán számít, hogy ki volt ez?" kérdeztem. "Csak az a lehetőség,
hogy valaki keres engem...az az ok nem elég? Nem kéne a diplomáig
várni."
"Nem Bella." mondta gyorsan Edward. "Nem erről van szó. Ha tényleg
veszélyben vagy tudni fogunk róla."
"Gondolj Charlie-ra." emlékeztetett Carlisle. "Gondolj arra, hogy ez
mennyire bántaná ha csak úgy eltűnnél."
"Gondolok Charlie-ra! Pont ő az aki miatt aggódok! Mi lett volna ha
a kicsi vendégem szomjas lett volna tegnap éjszaka? Amíg Charlie
körül vagyok addig ő is egy célpont. Ha bármi történne vele az az én
hibám lenne!"
"Aligha Bella." mondta Esme miközben végigsimította a hajamat. "És
semmi nem fog történni Charlie-val. Csak figyelmesebbnek kell
lennünk."
"Figyelmesebb?" hitetlenségemben ismételtem.
"Minden rendben lesz Bella." ígérte Alice; Edward megszorította a
kezemet.
Láttam szép arcukon, hogy nem fogják megváltoztatni a döntésüket.
Csendes volt a hazafelé vezető út. Csalódást okoztak. A felvetéseim
ellenére is még mindig ember voltam.
"Nem leszel egyedül egy másodpercre sem." ígérte Edward miközben
Charlie háza felé vezetett. "Valaki mindig ott lesz veled. Emmett,
Alice, Jasper..."
Sóhajtottam. "Ez nevetséges. Annyira fogják unni ezt az egészet,
hogy majd ők fognak megölni valamiért amit teszek."
Edward savanyúan nézett rám. "Vicces, Bella."
Charlie-t jó hangulatban találtuk amikor visszaértünk. Látta a
feszültséget Edward és én köztem és félreértelmezte. Megjelent egy
önelégült mosoly az arcán amikor épp a vacsoráját. Edward elment egy
pillanatra, de Charlie megvárta, hogy visszaérjen és csak akkor
mondta el az üzenetet.
"Jacob megint hívott." mondta Charlie amint Edward visszaért. Elé
raktam a vacsorát.
"És?"
Charlie rosszallóan nézett. "Ne légy ilyen Bellan. Igazán szomorúnak
hangzott."
"Jacob fizet neked vagy önként csinálod ezt?"
Charlie összefüggéstelenül morgott, míg el nem kezdett enni.
Úgy éreztem az életem olyan, mint egy játék és most kockáztatnám
éppen. Mi van ha valami történik velem? Ez rosszabbúl hangzott,
minthogy Jacob úgy érezze hibás amiatt amit mondott. De nem akartam
Charlie előtt beszélni vele. Féltékennyé tett az a gondolkodás mód
ami Jacob és Billy között van. Az az érzés, amikor nem kell
titkolóznod.
Szóval inkább megvárom a reggelt. Valószínűleg ma este nem halok meg
és abban a tizenkét órában nem fog belehalni a bűntudatba. Lehet,
hogy ez még jól is jön neki.
Amikor Edward este hivatalosan ment el, azon töprengtem vajon ki
figyelhet engem és Charlie-t. Alice-szel nem éreztem olyan jól
magam, de legalább nem voltam egyedül. És Edward nagyon gyorsan
vissza is jött. Megint elénekelte az altatómat - még eszméletlen
állapotomban is hallottam - és rémálommentesen tudtam aludni.
Charlie reggel elment Debuty Markkal halászni mielőtt még
felébredtem volna. Úgy döntöttem, hogy ezt a kis felügyeletmentes
időmet azzal fogom tölteni, hogy 'kedves' legyek.
"Fel fogom hívni Jacobot," figyelmeztettem Edwardot miután megettem
a reggelimet.
"Tudtam, hogy egyszer úgy is megbocsátasz neki," mondta mosolyogva.
"Neheztelned valakire sosem volt az erősséged."
A szemeimet forgattam, de elégedett voltam. Úgy látszik Edward
tényleg leszállt erről az egész anti-vérfarkas dologról.
Nem néztem rá az órára amíg a számot tárcsáztam. Kissé korán volt
még a híváshoz és aggódtam, hogy talán felkeltem Billyt vagy
Jacobot, de valaki a második csengésre felvette, úgyhogy nem
lehetett messze a telefontól.
"Hello?" mondta egy unalmas hang.
"Jacob?"
"Bella!" felkiálltott. "Oh Bella annyira sajnálom!" a hangja
elakadt, mikor megpróbált gyorsan beszélni. "Esküszöm, hogy nem így
gondoltam. Csak hülye voltam. És dühös is - de tudom, hogy ez nem
mentség. Ez volt a legesleghülyébb dolog amit valaha is mondtam és
sajnálom. Nem haragszol rám? Kérlek. Bármit megteszek csak, hogy
megbocsáss nekem."
"Nem haragszom rád. Megbocsátok."
"Köszönöm." hevesen lélegzett. "Nem hiszem el, hogy ilyen barom
voltam."
"Nem aggódok emiatt - majd hozzászokok."
Nevetett túláradó megkönnyebbüléssel. "Gyere el hozzám." kért meg.
"Ki akarok békülni veled."
Rosszallóan néztem. "Hogyan?"
"Bármit amit csak akarsz. Szirt ugrás." javasolta miközben megint
nevetett.
"Oh ez egy nagyszerű ötlet."
"Vigyázni fogok rád." ígérte. "Nincs olyan dolog amit ne tennék meg
érted."
Rápillantottam Edwardra. Az arca nagyon nyugodt volt, de biztos
voltam benne, hogy ezt nem most kéne kipróbálni.
"Ne most."
"Nem akarja, hogy velem legyél, ugye?" Jacob hangja most az egyszer
inkább szégyenkező volt, mint keserű.
"Nem ez a probléma. Hanem, hogy...hát ez a másik probléma kissé
aggasztóbb, mint egy csibész tizenéves vérfarkas..." megpróbáltam
tartani a hangsúlyomat, hogy úgy higgye viccelek, de nem vette be.
"Mi a baj?" követelte.
"Um." nem tudtam, hogy mit kellene mondanom.
Edward kinyújtotta a kezét a telefonért. Vetettem egy pillantást az
arcára. Elég nyugodtnak látszott.
"Bella?" kérdezte Jacob.
Edward sóhajtott és közelebb nyúlt.
"Kifogásod van azellen, hogy beszélj Edwarddal?" kérdeztem aggódva.
"Beszélni akar veled."
Volt egy hosszú szünet.
"Oké." egyezett bele végül Jacob. "Ennek érdekelnie kellene."
Átadtam a telefont Edwardnak; reméltem, hogy látja a figyelmeztetést
a szemeimben.
"Hello Jacob." mondta Edward udvariasan.
Volt egy kis csönd. Ráharaptam az ajkamra miközben azon
gondolkodtam, hogy Jacob hogyan válaszol.
"Valaki volt itt - nem ismerem fel az illatát." magyarázta Edward.
"A törzsed látott valaki újat?"
Volt egy másik szünet, míg Edward bólintott.
"Itt van a bökkenő Jacob. Nem fogom magára hagyni Bellát amíg meg
nem tudom ki volt ez. Ez semmi személyes -"
Jacob ekkor félbeszakította és hallottam a készülékből jövö
zümmögését.
Bármit is mondott, élénkebb volt mint azelőtt. Sikertelenül
próbáltam megérteni a szavakat.
"Lehet, hogy igazad van -" kezdte el Edward, de Jacob megint
félbeszakította.
Egyikük sem hangzott dühösnek.
"Ez egy érdekes javaslat. Hajlandóak vagyunk egyezkedni. Ha Sam
alkalmas rá."
Jacob hangja most csendesebb volt. Megpróbáltam valamit leolvasni
Edward arckifejezéséről.
"Köszönöm." válaszolta Edward.
Azután Jacob valami olyasmit mondott, hogy 'az a valami, ami ezt
okozta' és ettől Edward meglepetten pislogott.
"Azt terveztem, hogy egyedül megyek." mondta Edward választ adva a
váratlan kérdésre. "És itthagyjuk a többieket."
Jacob hangja most hangosabb volt és ez olyan volt, mintha
megpróbálta volna meggyőzni.
"Át fogom gondolni." ígérte Edward.
A szünet ekkor rövidebb volt.
"Ez nem rossz ötlet. Mikor? ... Nem, az jó lesz. Azt szeretném, hogy
valaki kövesse a nyomot. Tíz perc. ... Természetesen." mondta
Edward. Odaadta a telefont nekem. "Bella?"
Lassan vettem el tőle miközben teljesen össze voltam zavarodva.
"Mi volt ez az egész?" kérdeztem Jacobot, a hangom duzzogó volt.
Tudtam, hogy ez gyerekes volt, de kiközösítettnek éreztem magam.
"Egy fegyverszünet, azt hiszem. Hé tegyél meg nekem egy
szívességet." mondta Jacob. "Próbáld meg meggyőzni a vérszopódat,
hogy a legnagyobb biztonságban - különösen amikor elmegy - a
rezervátumban vagy. Jól tudjuk kezelni a dolgokat."
"Vagyis hazudjak neki?"
"Igen. Ennek van értelme. Charlie-nak is valószínűleg jobb lesz
itt."
"Billy-vel jól kijönnek." értettem egyet. Gyűlöltem, hogy kitettem
Charlie-t azoknak a veszélyeknek amik rám irányultak.
"Csak elrendezünk néhány határt, tehát Forksot is meg tudjuk védeni
azoktól akik túl közel merészkednek. Nem vagyok biztos benne, hogy
Sam is tovább fog jönni, de ameddig eljön szemmel fogjuk tartani a
dolgokat."
"Hogy érted azt, hogy 'szemmel tartod a dolgokat?"
"Úgy értem, hogyha látsz a házad körül futkározni egy farkast ne
lődd le."
"Természetesen nem. Neked tényleg nem kéne semmit sem
csinálnod...kockázatos."
Horkantott. "Ne légy hülye. Tudok vigyázni magamra."
Sóhajtottam.
"Megpróbáltam meggyőzni, hogy eljöhess látogatóba. Annyira
előítéletes nem engedi meg. Pedig tudja, hogy biztonságban lennél
itt."
"Észben fogom tartani."
"Nemsokára látjuk egymást." mondta Jacob.
"Ide jössz?"
"Igen. Éreznem kell a látogatóid illatát, hogy tudjuk követni őt, ha
visszajön."
"Jake tényleg nem jó ötlet, hogy kövesd -"
"Oh kérlek Bella." szólt közbe. Jacob nevetett, majd letette a
telefont.