The twilight falls
Navigation

Index
Site
Könyvek
Film
Karakterek
Színészek
Extrák
Képek
Videók
Alapok
Letöltések
Légy Te is Fanpire!


 

Layouts

Chat

 

 
 
 
 
 
Elite Affis





 

 
Top Affis


 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2009-05-31
 

 

 

20. Kompromisszum

20. Kompromisszum

Minden elérhető.
Összepakoltam a kétnapos látogatásomhoz „Alicnál”, és a csomagjaim a kocsim
utasülésén vártak rám. A koncertjegyeket odaadtam Angelának, Bennek és
Mikenak. Mike úgy döntött Jessicát fogja elhívni magával, ahogy reméltem. Billy
kölcsönkérte az öreg Quil Altera hajóját,és meghívta Charliet, hogy horgásszanak
délután, még a meccs előtt. Collin és Brady, a két legfiatalabb vérfarkas, La
Pushban
maradt, hogy őrködjenek- annak ellenére, hogy még szinte gyerekek
voltak, mindketten csak 13 évesek voltak. Azóta, Charlie még jobban figyelt,
nehogy valaki megint eltűnjön Forksból.
Mindent megtettem , amit csak tudtam. Igyekeztem elfogadni ezt, és figyelmen
kívül hagyni azokat a dolgokat, amiket nem tudtam kontrollálni, legalábbis ma este.
Így, vagy úgy 49 óra múlva eldől majd minden. A gondolat valahogy
megnyugtatott.
Edward megkért, hogy pihenjek, és azon voltam, hogy hozzam legjobb formámat.
- Kivételesen egyetlen éjszakára nem lehetne, hogy elfelejtsünk minden mást, és
csak mi ketten számítsunk? Nekem úgy tűnik, mi soha nem lehetünk együtt úgy,
mit most elégszer. Szükségem van a közelségedre. Csak rád van szükségem.
Nem volt nehéz ezzel egyetérteni, tudtam a félelmeimet ez nem mulasztja el olyan
könnyen, mondani könnyebb volt, mint megtenni. Más dolgok is jártak a fejemben,
tudván, hogy ezt az éjszakát kettesben töltjük el, talán ez segíthet.
Néhány dolog megváltozott.
Például, hogy kész voltam. Kész voltam csatlakozni a családjához, az ő világához.
A félelem, a bűn és a kín jobban elért, mint akartam. Szerettem volna odafigyelni
ezekre – ahogy a felhőkőn keresztül felbukkanó holdat néztem és egy vérfarkas
mellett pihentem – és tudtam, soha többé nem fogok félni. A következő
alkalommal, történik velünk valami, készen fogok állni rá. Egy előny, nem teher.
Sosem kell választania köztem és a családja között. Igazi társak leszünk, pont, mint
Alice és Jasper. Következő alkalommal megteszem, amit kell.
Vártam, hogy a fejem felett lebegő kard eltűnjön, hogy Edward büszke legyen rám.
De ez nem volt szükséges. Készen álltam.
Csak egy dolog hiányzott.
Egy darab, mert egy dolog nem változott, ez magába foglalta a reménytelenséget,
hogy mennyire szeretem őt. Sok időt töltöttem azzal, hogy Jasper és Emmett
fogadásán gondolkodtam- kikalkulálva azon emberi dolgokat, amiket elveszíthetek,
és ezzel együtt nem akartam feladni. Tudtam melyik emberi arcomat akarom
megőrizni, mielőtt halhatatlan leszek.
Volt néhány dolog, amit át kellett gondolnunk ma este. Mindenek után, amiket az
elmúlt két évben láttam, már nem hittem a lehetetlenben. Többnek kell ahhoz
történnie, hogy leállítson engem.
Oké, őszintén szólva ennél voltak bonyolultabb dolgok is. De megpróbáltam.
Amilyen eltökélt voltam, nem lepődtem meg, hogy azért volt bennem egy csöpp
félsz, ahogy végigmentem a keskeny ösvényen a háza felé. – Nem tudtam, hogy
tegyem meg,amit megszerettem volna megtenni, és ez izgalommal töltött el. Az
anyósülésen ült, csendes arcom felé küldött egy mosolyt. Meglepett, hogy nem
erőszakoskodott, hogy ő vezessen, de ma este úgy látszik eldöntötte, a mai este az
én tempómban fog eltelni.
Sötétedés után értünk a házhoz. Ennek ellenére, a rét fénylett az ablakokból
kiszűrődő lágy fények miatt. Amint leállt a motor, már nyitotta is az ajtómat. Egy
kézzel kiemelt az autóból, kidobta a csomagomat a furgonból másik kezével. Az
ajkai azonnal rátaláltak az enyémre, ahogy hallottam becsukódni a kocsi ajtaját
mögöttem.
Anélkül, hogy megszakadt volna a csókunk magához emelt és a karjaiban ringatva,
óvatosan bevitt a házba.
Nyitva volt a bejárati ajtó? Nem tudnám megmondani. Bent voltunk, gondoltam, és
megszédültem. Emlékeztetnem kellett magamat rá, hogy levegőt is venni kell. Ez a
csók nem ijesztett meg engem. Ellenkezőleg, azt kaptam, amire vágytam, csak nem
olyan körülményesen, ahogy azt korábban elképzeltem.
Persze csak most kezdett a dolog bonyolódni. Csöndesen kuncogva tolt el magától,
gyengédebben tartva a kezében.
- Isten hozott itthon. -mondta őszinte melegséggel a szemében.
- Ez nagyon kedves. -mondtam izgatottan.
Gyengéden lerakott a lábaimra. Mindkét kezemmel átkaroltam, elutasítva
mindenfajta távolságot köztünk.
- Van valamim a számodra. - mondta csevegő hangnemben
- Igen?
- Személyes, emlékszel? Azt mondtad, az elfogadható.
- Oh, igaz. Azt hiszem, mondtam ilyet.
Kuncogott az ellenállásomat hallva.
- Fent van a szobámba. Lehozhatom?
A hálószobájában? –Természetesen! - egyeztem bele, kényszerítve magamat, hogy
görcsös ujjaim elengedjék.
- Most mehetsz.
Buzgón igyekezett odaadni a nem ajándékomat, a normál emberi sebesség nem volt
elég gyors neki. Egy határozott mozdulattal felkapott megint, és felrohant a
közelben lévő lépcsőkön egészen a szobájáig. Az ajtónál letett, majd egy
szökkenéssel a szekrénynél termett. Vissza is ért, mielőtt még akárcsak egyet is
léphettem volna, de ezt figyelmen kívül hagyva leültem a hatalmas arany ágy
sarkára, majd becsúsztam középre. Magamhoz húztam egy párnát, majd a
kezeimmel átkulcsoltam felhúzott térdeimet.
-Rendben. - motyogtam.
Most hogy már ott voltam, ahol lenni akartam, kissé idegesebbnek éreztem
magamat. Edward nevetett.
Behuppant közvetlenül mellém, mire a szívem össze-vissza kezdett kalimpálni.
Szerencsére ezt az ajándék tényének is betudhatta.
- A házi ajándék- emlékeztetett. Bal kezemet lefejtette a térdemről, és egy
pillanatra megérintette az ezüst karláncomat. Majd visszatette a kezemet. Alig
hittem el. A farkas másik oldalán, most már egy briliánsokkal kirakott kristály szív
lógott. Ezer fénnyel ragyogott, ahogy a lámpa fénye megvilágította. Hosszú időre
elakadt a lélegzetem.
- Az édesanyámé volt.- mondta elutasítást nem tűrően - Van még néhány hasonló
csecsebecsém. Adtam belőle Esmenek és Alicnek is. Így ez nem számít olyan nagy
dolognak.
Bánatosan mosolyogtam magabiztosságán.
- De biztos vagyok benne, hogy ez egy jó ajándék. – mondta - Kemény és hideg. –
nevetett - És a napsütésben szivárványt rajzol.
- A legfontosabbról megfeledkeztél. - motyogtam. - Ez gyönyörű.
-A szívem csöndes- búgta - és olyan, mint a tied.
Megforgattam a csuklómat, hogy a szív felragyogott. „
- Köszönöm, még egyszer.
- Nem én köszönöm neked, hogy ilyen könnyen elfogadtad az ajándékomat. Egy
hasznos praktika hozzád.
Vigyorogva, elővillantak a fogai.
Felé dőltem, a fejemet a karja alá csúsztattam és magamhoz öleltem. Majdnem
olyan érzés volt, mintha csak Michelangelo Dávid szobrához simultam volna, azzal
a kivétellel, hogy tökéletesen karjaival, még inkább magához szorított. Ez jó
kezdésnek tűnt.
- Megbeszélhetünk valamit? Szeretnék tisztán látni, amíg még tiszta a fejem.
Egy pillanatig hezitált.
- A legjobb formámat fogom hozni. - mondta óvatosan.
- Nem fogom áttörni szabályokat – ígértem- Ez kettőnket érint. - próbáltam
kitisztítani a torkomat. - Nos…az érdekelne,hogyan fogunk megegyezni a másik
éjszakáról.
Arra gondoltam, pont így vélekednék más esetben is.
Csodálkoztam magamon, hogy ennyire hivatalos voltam. Biztos az idegesség miatt.
- Pontosan mit szeretnél ajánlani? - kérdezte vidám hanggal.
Igyekeztem megtalálni a megfelelő szavakat.
- Hallgasd, hogy ver a szíved – mormogta -Úgy verdes, mint egy csapdába esett
kismadár. Biztos jól vagy?
- Remekül vagyok.
- Akkor kezd el, amit mondani szeretnél - unszolt.
- Nos, elsőként is, szeretnék veled beszélni erről a nevetséges házassági feltételről.
- Csak nevetséges számodra? Mi történt?
- Azon gondolkodtam… még mindig áll az ajánlatod?
Edward komolyan rosszallóan nézett.
- A lehető legnagyobb engedményt adtam, amit csak lehetett. A legjobb döntést
akarjuk hozni, ami az életedet érinti. Ebben kellene szerinted egyeztetnünk a te
feltételeid alapján.
- Nem. - ráztam meg a fejem, igyekezve megtartani a kontrollt.
- Ez most nem alku. Még nem beszéltük meg az én… egészen idáig. Ki szeretnék
zárni, néhány dolgot.
Feszülten nézett rám.
- Pontosan milyen részletre gondolsz?
Haboztam.
- Először is tisztázzuk a te feltételeidet.
- Pontosan tudod,hogy mit szeretnék.
- Házasság. - a hangom olyan volt,mintha valami illetlenről beszélnénk.
- Igen. - mosolygott szélesen. - Azzal kezdve.
Áramütésként ért a döbbenet.
- Van más is?
- Nos - az arca gondolkodó volt - ha a feleségem leszel, akkor, ami az enyém az a
tiéd is…, így a pénz is. Így már nem lesz gond a Dartmouthra járni.
- Még valami? Miért vagy mindig ennyire abszurd?
- Máskor nem szoktam.
- Nem, máskor nem. Ez egy jó megállapítás.
Mosolyogva válaszolt.
- Csak évente egyszer vagy kétszer.
Megráztam a fejemet és elhúztam a számat. - Rukkolj ki a következővel.
- Ez az. Ha szeretnél autókról beszélgetni…
Kajánul vigyorgott,ahogy meglátta a grimaszt az arcomon, majd elkapta a kezemet
és játszadozni kezdett az ujjaimmal.
- Nem hiszem, hogy lett volna még valami, amit szerettél volna, mielőtt
átváltoztatnád magad. Biztos vagyok benne.
A hangja lágy volt. Vártam, míg a kezét a kezembe vettem. Nem tudtam, hogyan
kezdjek hozzá. Éreztem, hogy engem néz, de féltem felnézni. A vér az arcomba
tódult. Hideg ujjaival megemelte az államat.
- Zavarban vagy? - kérdezte meglepetten. Lesütöttem a szemeimet.
- Kérlek, Bella, nem bírom ezt a feszültséget.
Beharaptam az ajkamba.
- Bella.
A hangja ráébresztett, hogy mennyire nehezen viseli, hogy nem képes hallani a
gondolataimat.
- Nos, csak egy kicsit félek… az utána következő dologtól. - mondtam, miközben
végül ránéztem.
Éreztem a teste merevségét, de a hangja lágy maradt.
- Mitől félsz?
- Van egy dolog, amit még azelőtt szeretnék megtapasztalni, mielőtt átalakulnék.
Éreztem, hogy megrándul a lehetőségtől.
- És attól tartok, hogy a házasság után, nekem már nem lesz lehetőségem… ezt nem
akarom… a másikféle képen is szeretnélek, most.
- Bella, ez nem tart örökké - bizonygatta.
Elvesztette a fonalat.
-Edward - idegesen néztem egy pontot a csuklómon - egy dolog van, amit azelőtt
szeretnék megtenni, mielőtt átalakulok.
Várta, hogy folytassam. Nem tettem. Az egész arcom égett.
- Bármi, amit szeretnél – mondta.
- Megígéred? - motyogtam, mivel tudtam, hogy szavaim nem voltak
értelmezhetőek számára.
- Igen - mondta. Felnéztem, és láttam a szemében a komolyságot.
- Csak mond el, hogy mit szeretnél, és teljesítem.
El sem hittem, hogy érezhetem magam egyszer ennyire idiótának. Annyira
összetett volt – hogy pontosan miről is beszélünk. Nem találtam semmilyen jó
lehetőséget,hogy kimondjam, amire pontosan gondolok.
- Te. - motyogtam zavarosan.
- A tiéd vagyok - mosolygott, miközben igyekezett megtalálni a tekintetemet.
Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam és felkönyököltem az ágyon. Majd a
nyaka köré csúsztattam a karjaimat és megcsókoltam. Visszacsókolt, zavartan, de
beleegyezően. Szája lágyan simult az enyémre, miközben biztosra vettem, hogy azt
találgatja, hogy mire gondolhatok. Úgy éreztem, szüksége van egy kis célzásra.
Kezeim remegtek, miközben a nyakáról lejjebb csúsztak, le az ing nyakán. A
remegés nem segített, mikor ki akartam gombolni az ingjét. Az ajka
megmerevedett, és szinte hallottam, ahogyan összeállnak fejében a szavaim.
Azonnal eltolt magától s szemében láttam a kifogását.
- Legyél észnél Bella.
- Megígérted. Bármit, amit szeretnék. - emlékeztettem reménytelenül.
- Nem pont erről beszéltünk. - mondta miközben visszagombolta az ingét.
Összeszorítottam a fogaimat.
- De igen! - makacskodtam. Elindultam, hogy kigomboljam a felső gombokat az
ingemen.
Elkapta a kezeimet, és visszafektette őket mellém.
- Azt mondtam, hogy nem! - mondta határozottan.
Haragosan néztünk egymásra.
- Tudnod kellett. – erősködtem.
- Azt hittem valami hihetetlen dolog lesz.
- Így, te bármit kérhetsz - mint pl. az esküvő -, de az nem számít, amit én
szeretnék?
Ezalatt összeszorította a kezeimet az egyik kezével, míg a másikkal megpróbált
elhallgattatni.
- Nem. - arca kemény volt.
Vettem egy mély levegőt, hogy kicsit megnyugodjak. Ahogy csillapodott a dühöm,
egy másik érzés kerített a hatalmába. Magamra néztem, elpirultam, miért fájt a
gyomrom mindig, miért égtek könnyek a szememben, s miért akartam kirohanni a
szobából.
A visszautasítás keményen érintett engem. Tudtam irracionális volt. Hogy csak egy
dolog van, amiért nem enged, az pedig az én biztonságom. Sosem éreztem magam
ennyire sebezhetőnk azelőtt. Kívántam bárcsak megcáfolna az érzéseimet, amit az
elutasítása vált ki belőlem.
Edward sóhajtott. Lassan megemelte az államat, hogy a szemébe nézzek.
- Most mi van?
- Semmi. - motyogtam.
Hosszú ideig vizsgálta az arcomat, majd összeráncolta a homlokát és borzalmas
arcot vágott.
- Megbántottam az érzéseidet? - kérdezte megütközve.
- Nem. - hazudtam.
Pontosan nem is tudom, hogyan történt, a karjaiban voltam, az arcomat a keze és a
teste közé fogta, miközben lágyan cirógatta a nyakamat.
- Tudod, miért mondtam nemet. – mormogta - Tudod, hogy én is ugyanúgy
szeretném.
- Szeretnéd? - suttogtam elfúló hangon.
- Természetesen, te butus, gyönyörű, érzékeny lány vagy. - nevetett fel feketén. -
Ki ne szeretné?
Úgy éreztem, mintha egy vonal húzódott volna mögöttem, várva, hogy elkövessek
valami hibát…
- Túlságosan is kívánatos vagy.
Ki az ostoba most? Az egész olyan volt, mintha egy könyvben olvastam volna.
- Körbeküldjek egy kérdőívet, hogy higgy nekem? Elmondjam, kiknek a neve
szerepelne a listán? Néhányat te is tudnál mondani, de lenne, aki meglepne.
Megráztam a fejemet, miközben grimaszoltam.
- Csak zavarba akarsz hozni. Térjünk inkább vissza a tárgyra.
Sóhajtott.
- Szólj, ha valamit rosszul mondanék, - igyekeztem higgadt maradni- a te feltételed
az esküvő, fizeted a tanulmányaimat, és venni akarsz nekem egy gyorsabb autót. -
felhúztam a szemöldököm- Kifelejtettem valamit? Ez a teljes lista?
- Csak az első, a többi kérés csupán.
Úgy látszott nehezére esik uralkodni a vonásain.
- Nekem csak egy követelésem van, csak egy kicsi.
- Követelés? - vált bosszússá.
- Igen, követelés.
Elsötétült a szeme.
- A házasság egy ajánlat. Nem adom meg, míg nem kapok cserébe valamit.
Lehajtott fejjel suttogta: - Nem. Nem lehetséges, most. Később, ha átalakultál.
Kérlek légy belátó Bella.
Igyekeztem nyugodt hangon beszélni. - Pontosan ez a problémám. Már nem lesz
ugyanaz, ami után átalakulok. Nem leszek a régi! Fogalmam sincs, milyen leszek.
- Akkor is te leszel Bella. - ígérte.
Bosszús lettem.
- Ha oda jutok, hogy szomjazom Charlie, vagy Jacob, vagy Angela vérére, hogy
lehetnék ugyanaz?
- El fog múlni. És remélem, nem akarsz majd egy kutya véréből inni. Annál minden
jobb.
Nem vettem figyelembe az elterelést.
- De ez lesz, amit mindennél jobban szeretnék majd,vagy nem? Vér, vér és még
több vér.
- Nem lesz így egész életed alatt.
- 80 évvel később, - emlékeztettem - ha jól gondolom, de akkor sem leszek újra
önmagam. De fizikálisan mindennél jobban szükségem lesz rá.
Nem válaszolt.
- Így más leszek, most fizikailag nincs más, amit jobban szeretnék. Jobban, mint pl.
vér, víz, levegő. Érzelmileg persze vannak igényeim, de testileg…
Elforgattam a fejemet, hogy egy csókot leheljek kezére.
Mély levegőt vett. Meglepődtem a bizonytalanságot hallva a hangjában.
- Bella, meg is ölhetlek. – suttogta.
- Nem hinném, hogy tudnád.
Edward szeme összeszűkült. Elhúzta a kezét az arcom előtt, és a háta mögül elővett
valamit. Nem láttam jól mi volt az.
Egy kattanást hallottam és az ágy megremegett alattunk. Valami sötét volt a
kezében, egy kovácsoltvas rózsa, olyan, ami a postaládákon és baldachinokon volt
látható. Újra összezárta a kezét, egy röpke percre, majd ismét kinyitotta. Szavak
nélkül mutatta, hogyan morzsolja szét tenyerében a kemény vasat, mígnem csak
apró por marad belőle.
- Nem erre gondoltam. Pontosan tudom, hogy milyen erős vagy. Nem kell
szétmorzsolnod az egész bútort.
- Akkor ez mit jelent? - kérdezte sötéten, amíg engedte, hogy a vaspor a földre
hulljon, mintha csak homok lett volna.
Figyelmesen nézte az arcomat, várva magyarázatom.
- Nem arra, hogy fizikálisan bánthatnál, ha akarnál… Többre, nem bántanál…
ebben annyira biztos vagyok, mint még soha másban eddig.
Még mielőtt befejezhettem volna, már rázta is a fejét.
- Talán nem ez itt a gond, Bella.
- Talán- gúnyolódtam - Már nem is tudod, hogy miről is beszélünk.
- Pontosan. Gondolod, hogy valaha is képes lennék kockáztatni veled
kapcsolatosan?
Hosszú percig bámultam a szemébe. Semmi jele nem volt annak, hogy meg
tudnánk állapodni, semmi jelzés, ami eloszlatta volna a bizonytalanságot.
- Kérlek! - próbálkoztam egy utolsó könyörgéssel. - Ez minden, amit szeretnék,
kérlek!
Várakozóan hunytam le a szemeimet felkészülvén a nemleges válaszra.
De nem válaszolt azonnal. Hitetlenkedve éreztem, ahogy megváltozik a
levegővétele.
Kinyitottam a szemeimet, az arca feldúlt volt.
- Kérlek? - suttogtam újra és szívem vadul kalapálni kezdett. A szavak gyorsan
jöttek a számra, hogy kihasználjam pillanatnyi megingását.
- Nem kell megígérned semmit. Ha nem működik, akkor annyi, nem próbálkozunk.
Csak próbáljuk meg… csak megpróbálni. És én minden kérésedet teljesítem. -
ígértem elhamarkodottan - Hozzád megyek feleségül. Engedem, hogy fizesd a
tanulmányaimat, nem fogom vesztegetésnek tekinteni. És persze vehetsz nekem
egy gyorsabb autót, ha ez téged boldoggá tesz! Csak… kérlek.
Karjai szorosan fontak körbe, az ajkai a fülemet súrolták, hideg lehelete
megborzongatott.
- Ez kibírhatatlan. Annyi mindent szeretnék adni neked – és te meg csak ezt kéred
tőlem. Van róla fogalmad, milyen nehéz ellenállni bárminek is, amikor így kérsz
engem?
- Akkor ne utasítsd vissza! - ajánlottam izgatottam.
Nem felelt.
- Kérlek! - próbáltam újra.
- Bella… - lassan megrázta a fejét, de most nem láttam az arcán az elutasítást, ajkai
nyakamra siklottak. Nagyobb megadást éreztem. A szívem már összevissza vert
izgalmamban.
Igyekeztem megint kihasználni előnyömet. Ahogy arca bizonytalanul távolodott,
gyorsan magamhoz húztam és számat az övére tettem. Kezeivel az arcomat fogta,
és éreztem, hogy a következő percben el fog tolni magától. Rossz voltam.
Az ajkai nem voltak gyengédek, teljesen új, kétségbeesett módon mozgott a szája.
Nyaka köré zártam karjaimat, felhevült testemet az övéhez préseltem, ami most
minden korábbinál hidegebbnek tűnt. Reszkettem, de nem a teste hidegétől.
Nem akarta abbahagyni a csókot. Elsőként én húzódtam el, hogy levegőt vehessek.
Ajkai ez alatt végig a bőrömet cirógatták, végig finoman a nyakamon. A győzelem
hatalmas erőt adott, energiabombaként hatott rám. Kezeim bátortalansága eltűnt,
gyengéden küzdöttem ingének gombjaival, majd ujjaim végre megtalálták
tökéletes jeges mellkasát. Hihetetlenül gyönyörű volt. Milyen szót is használt?
Kibírhatatlan - igen ez volt. Szépsége felfoghatatlan volt.
Visszanyomtam száját az enyémre, hozzám hasonló izgatottságot éreztem rajta is.
Egyik kezével lágyan megemelte a fejemet, másik kezével szorosan magához
húzott. Kissé nehezen tudtam így elérni a blúzom elejét, de nem volt lehetetlen.
Vasbilincsként zárultak kezei csuklómra, majd hirtelen a fejem fölött átemelve egy
párnára estek.
Ajkai ismét fülemet cirógatták.
- Bella - mormogta meleg bársonyos hangon - befejeznéd a próbálkozást, hogy
megszabadulj a ruháidtól?
- Te szeretnéd csinálni? - kérdeztem zavartan.
- Nem ma este - mondta lágyan. Most ajkai állkapcsom minden
négyzetcentiméterét felfedezték, minden érzékeny pontot.
- Edward, kérlek - kezdtem ellenkezni
- Nem azt mondtam, hogy nem. - előzött meg válasza. – Csak azt, hogy nem ma
este.
Lélegzetem lelassult.
- Csak egyetlen jó okot mondjál, hogy miért nem jó a ma esete annyira, mint
bármelyik másik.
Hangomban nem tudtam palástolni a kétségbeesést.
- Nem tegnap születtem. - kuncogott a fülembe. - Kettőnk közül, szerinted kinek a
kérése a fontosabb? Még csak most ígérted meg, hogy hozzám jössz, mielőtt
bármiben is változnál, de ha én megadom neked ma éjjel, amit szeretnél, mi a
garancia, hogy nem fogsz elfutni Charlihoz hajnalban? Én – természetesen – nem
vonakodom attól,hogy megadjam, amit szeretnél. Előtte viszont…
Kitaláltam mire gondolt.
- Először megesküszünk? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Ez a javaslatom – fogadd el, vagy utasítsd el. Kompromisszum, emlékszel?
A karjai szorosan körém fonódtak és nem éppen visszafogott módon csókolt.
Túlságosan meggyőző volt ez a kényszer. Próbáltam kitisztítani a fejemet…
teljesen elbuktam.
- Ez egy nagyon rossz ötlet. - mondtam, amikor levegőhöz jutottam.
- Nem lep meg, hogy így gondolod –vigyorgott - A te agyad mindig egy iránya
mozog.
- Hogy történt mindez? – morogtam- Úgy hittem ez az én estém lesz –végre – és
most hirtelen…
- Foglalt vagy- fejezte be helyettem.
- Huh! Kérlek, ne mond ki így.
- Meggondoltad magadat? – kérdezte. Elhúzódott, hogy olvasson az arcomról.
Szórakoztatott mókás arckifejezése.
Visszamosolyogtam rá, igyekezvén figyelmen kívül hagyni mosolyát, ami
megdobogtatta a szívemet.
-Vagy? - bökött meg
- Pfúj! - nyögtem. - Nem. Nem gondoltam meg magam, boldog vagy?
Fényes volt a mosolya.
- Kivételesen.
Felnyögtem.
- Te nem vagy boldog?
Megcsókolt mielőtt válaszolhattam volna. Ez egy nagyon is csábító csók volt.
- Egy kicsit. - sóhajtottam, amint tudtam beszélni - De nem az esküvőtő.
Ismét megcsókolt.
- Úgy érzed mindent magad mögött hagysz? - nevetett a fülembe.
- Muszáj formálisan is egymás oldalán állnunk?
- A formalitás nem szól másról, csak rólad és rólam.
- Igaz.
Újra megcsókolt, a szívem vad táncba kezdett, forrt a vérem.
- Nézd Edward - motyogtam, elakadt a hangom, amikor befejezte a tenyerem
csókolgatását. - Azt mondtam, hozzád megyek, és úgy is lesz. Ígérem… Esküszöm.
Ha gondolod, aláírom a véremmel.”
- Ez nem vicces- morogta a csuklómba.
- Azt akarom ezzel mondani – nem fogok trükközni. Ezt jobban tudod nálam.
Tényleg nincs okunk, hogy várjunk. Nagyon ritkán vagyunk így magunkban,
hányszor is volt erre példa? És itt van ez a nagyon kényelmes, hatalmas ágy…
- Ma este nem. - mondta ismét
- Nem bízol bennem?
- Természetes, hogy bízom benned.
Azzal a kezemmel, amit az imént még cirógatott, felemeltem a fejét, hogy lássam
az arcát.
- Akkor mi a probléma? Nem tűnik úgy, hogy ne lennél tisztában vele, hogy a
végén úgy is te fogsz győzni. - sóhajtottam. - Te mindig győzöl.
- Csak a legjobbat akarom nyújtani. - mondta melegen.
- Van valami más is? - találgattam sötét szemekkel. Volt valami ellentmondás az
arcán, mintha rejtegetni akart volna valamit. - Meggondoltad magad?
- Nem. - ígérte lágyan. - Esküszöm neked, hogy meg fogjuk próbálni. Miután
összeházasodtunk.
Megráztam a fejemet, és halkan felnevettem. - Olyan érzésem van, mintha egy
gazember lennél egy drámából - pödröd a bajszod, amíg azon vagy, hogy ellopd
szegény lány erényét.
Nagyon áthatóan nézte az arcomat, majd ajkait a kulcscsontomra szorította.
- Ez az, ugye?
A rövid nevetése teljesen meglepett.
- Véded az erényeidet!
Igyekeztem kezemmel visszafojtani a számból előtörő kacajt. A szavak olyan…
régimódiak voltak.
- Nem butuskám - motyogta a vállamhoz hajolva - Igyekszem a te erényeidet
védeni. És őszintén szólva, nagyon megnehezíted ezt nekem.
- Ez nevetséges.
- Hagyj kérdezzek tőled valamit. - könyökölt fel hirtelen. - Már beszéltünk róla,
csak mindig elvicceltük. Hány embernek van ebben a szobában lelke? Esély a
mennyre, vagy bármi legyen is az, a halála után?
- Kettő - mondtam tüzesen.
- Rendben. Talán ez is igaz. Ebben a hatalmas világban vannak eltérő vélemények
erről, de abban mindenki egyetért, hogy van valami a halál után.
- A vámpírok léte nem elég neked? Még az emberekért is aggódsz?
Nem bánthat. – mondta - Csak tételezzük fel.
Sötét szemekkel néztem rá.
- Nos, természetesen, valószínű már késő a számomra, még akkor is, ha igazad van
a lelkemet illetően.
- Ez nem igaz! - bizonygattam mérgesen.
- A legtöbb esetben az emberölés nem elfogadott. És én megöltem pár embert,
Bella.
- Csak aki rossz volt.
Megrándította a vállát.
- Talán számít, talán nem. De te sosem öltél meg senkit.
- Legalábbis nem tudsz róla. – morogtam.
Mosolygott, de figyelmen kívül hagyta, amit mondtam.
- És én azon vagyok, hogy legjobb tudásom szerint megóvjalak téged ettől.
- Rendben. De nem mindig tudunk harcolni a gyilkos ösztön ellen. –
emlékeztettem.
- Hasonló elven – de van egy különbség, van, amiben én is tapasztalatlan vagyok,
pont mi te. Nem tudnék átugorni egy szabályt?
- Egyet?
- Tudod, hogy elvesztem, hazudtam, sóvárogtam… Az egyetlen dolog az erényem.
- vigyorgott
- Egész idő alatt hazudtam.
- Igen, de te rosszul hazudsz, szóval nem számít. Senki nem hiszi el neked.
- Nagyon remélem, hogy tévedsz, mert ha Charlie rájön a dolgokra, biztos, hogy
egy töltött puskával fog ajtót nyitni.
- Charlie boldog, hogy elhiszi a történetedet. Ő is hazudik saját magának, azért
olyan zárkózott. - vigyorgott rám.
- De mire vágysz? - kérdeztem kétkedve - Hiszen megvan mindened.
- Rád vágyom - mosolygott sötéten. - Nem helyes, hogy akarlak - de elértelek, és
elviszlek. És most nézd meg mi lett veled. Fáradhatatlanul igyekszel elcsábítani egy
vámpírt.
Gúnyosan rázta meg fejét.
- Nyugodtan vágyhatsz arra, ami már úgy is a tiéd - tájékoztattam őt. - Mondtam
már, hogy emiatt nem kell aggódnod.
- De kell. Mivel nekem már késő… átkozottak leszünk - ez nem vicc – ha hagyom,
hogy te is odakerülj.
- Számomra a pokol az a hely, bárhol is legyen, ahol nem vagy velem. – mondtam -
Egyébként is lesz bőven időnk rágódni rajta, sosem halunk meg, nem igaz?
- Egyszerűen hangzik. Miért nem gondoltam erre korábban? - mosolygott,
miközben feladtam a harcot. - Akkor ez minden. Nem fogsz velem aludni, míg
össze nem házasodtunk.
- Technikailag, sosem tudok veled aludni.
Lehunytam a szememet.
- Nagyon vicces Edward.
- De a másik értelemben,így van, ahogy mondod.
- Azt hiszem, van még egy hátsó szándékod. - szeme összeszűkült. - Még valami?
- Ez fel fogja pörgetni az eseményeket. -állítottam.
Megpróbált nem mosolyogni.
- Egyetlen dolgot akarok meggyorsítani, a többi akár örökké várhat… de azt el kell
ismernek, hogy azok az erős emberi hormonjaid, kívánják tőlem a legtöbb erőt ezen
a ponton.
- Nem hiszem, hogy ezzel egyedül vagyok. Ha Charliera vagy Reneere gondolok.
El tudod képzelni, hogy mit fog gondolni Angela? Vagy Jessica? Au. Hallom is a
gúnyos hangjukat.
Felhúzott szemöldökkel nézett rám, tudtam miért. Mit számít mit gondolnak rólam,
ha nem sokára úgy is elmegyek, és nem is fogok visszajönni? Ez tényleg ennyire
érzékenyen érintette engem?
Talán nem is fognak pletykálni a hátam mögött, ha csak nem hinnék, hogy más
valami miatt megyek férjhez a nyáron.
Grr. Házasság a nyáron! Sóhajtottam.
Talán jobb lesz, ha nem fogok ennyire berzenkedni a házasság gondolatától.
Edward megszakította a gondolatmenetemet.
- Nem kell nagy felhajtás. Nincs szükségem ünneplésre. Nem kell, hogy bárkinek is
elmond, vagy megváltozz. Egyszerűen elmegyünk Vegasba – egy régi farmerben
bemegyünk a templomba. Csak azt akarom, hogy hivatalos legyen. - hogy csak
hozzám tartozzál, senki máshoz.
- Ennél hivatalosabb már nem is lehetne. – vigyorogtam. De az ajánlata nem
hangzott rosszul. Csak Alice lesz csalódott.
- Majd meglátjuk. - mosolygott bölcsen - Feltételezem, nem szeretnéd viselni a
gyűrűdet?
Nyeltem egyet, mielőtt bármit is mondtam volna. - Jól gondolod.
Nevetett az arcomat látva.
- Rendben. Úgyis hamarosan felhúzom az ujjadra.
Felkacagtam. - Úgy beszélsz, mintha már megvetted volna.
- Igen. - mondta lágyan. - Azonnal, amikor először láttam rajtad, hogy gyengül az
ellenállásod.
- Hihetetlen vagy.
- Szeretnéd látni? - kérdezte. Szeme úgy ragyogott akár a drágakő.
- Nem. - Jött az első ösztönös válaszom.
Az arca annyira lágy volt.
- Nos, ha nagyon szeretnéd, megmutathatod nekem. – ajánlottam. Összeszorítottam
a fogaimat, nehogy feltörjön belőlem akaratlanul egy sóhaj.
- Semmi gond, tudok várni. - vont vállat.
Felsóhajtottam.
- Mutasd már meg azt az átkozott gyűrűt, Edward.
Megrázta a fejét.
- Nem.
Figyelmesen néztem az arcát.
- Kérlek? - kérdeztem gyorsan, tudván új erőmről. Lágyan megsimogattam
ujjaimmal fénylő arcát.
- Kérlek, láthatnám?
Szeme elsötétült.
- Te vagy a legveszélyesebb teremtés, akivel valaha is találkoztam. – mormogta.
De felállt és letérdelt a kicsi éjjeliszekrénye mellé. Pillanatokon belül vissza is ült
az ágyba mellém, kezével átkarolva engem. A másik kezében egy aprócska fekete
dobozt tartott. Egyensúlyozva tette a bal térdemre.
- Vedd el, és nézd meg. - mondta nyersen.
Idegesebb voltam ahhoz, hogy képesnek éreztem volna magamat arra, hogy
kinyissam a kis dobozt, de semmiképp nem akartam megbántani, így
megpróbáltam leállítani a kezem remegését. A dobozka felszíne finom fekete
szaténselyemmel volt borítva. Bizonytalanul futtattam végi ujjaimat rajta.
- Ugye nem költötté el sok pénzt, hogy megvedd? Inkább hazudj, ha igen.
- Nem került semmibe. – bizonygatta. - Ez egy másik személyes tárgy. Ezt a gyűrűt
még édesapám adta annak idején édesanyámnak.
- Oh - mondtam meglepett hangon. Megpróbáltam ügyetlen ujjaimmal felnyitni a
zárat, de sehogy sem sikerült.
- Azt hiszem egy kicsit ódivatú. - mondta védekezően - Pont olyan ódivatú, mint
én. Ha szeretnéd, vehetek neked valami divatosat. Valamit a Tiffanyban?”
- Én nagyon szeretem az ódivatú dolgokat - motyogtam, miközben óvatosan
felnyitottam a tetejét. A fekete selyemdobozban egy Elizabeth Masen gyűrű
sziporkázó fénye tűnt elő. Egy hosszú ovális alapon ferdén helyezkedtek el a
kövek, vékony arany szegély futott körbe, az arany kiemelte a drágakő csillogását.
Sosem láttam még ehhez foghatót.
Elbűvölten simogattam végig a felületén.
- Ez annyira gyönyörű. - motyogtam inkább magamnak meglepetten.
- Tényleg tetszik?
- Ez nagyon szép. - majd a meglepődés hangja szakadt ki belőlem. - Miért ne
tetszene?
Felkacagott
- Nézzük meg jó-e.
A Bal kezem ökölbe szorult.
- Bella – sóhajtotta - Nem akarom rád erőszakolni, csak próbáld fel, hogy lássuk,
kell –e állíttatni rajta. Utána azonnal le is húzhatod.
- Rendben. – morogtam.
Kivettem a gyűrűt, de ujjai megállítottak. Kezébe vette bal kezemet, és lassan
felhúzta a gyűrűt a harmadik ujjamra. Eltartotta a kezemet, mindketten
megbabonázva néztük, ahogy megvilágítja a gyűrű a bőrömet. Olyan volt, mintha
direkt nekem készítették volna.
- Tökéletes - mondta elfogultan. - Rendben- így legalább nem kell elmennem az
ékszerészhez.
Valami hatalmas érzést tört ki a hangjából, ezért az arcára néztem. Volt a szemében
valami undor.
- Tényleg szeretnéd ugye? - kérdeztem izgatottan, mozgatva ujjaimat, és arra
gondoltam, hogy mennyire kár, hogy nem törtem el a bal kezemet.
Megvonta a vállait.
- Persze - mondta csendesen. - Nagyon szépen mutat a kezeden.
Megpróbáltam kiolvasni a gondolatait. Visszanézett, és az undor hirtelen eltűnt a
szemeiből. Mosolygott, angyali arca örömet és győzelmet sugárzott. Annyira
gyönyörű volt, hogy szinte elfelejtettem levegőt venni.
Mielőtt levegőt vehettem volna, megcsókolt diadalittasan. Teljesen elfehéredtem,
amikor elhúzta az ajkait,hogy a fülembe súghasson – de ugyanolyan izgatott
volt,mint én.
- Igen, szeretném. Nem is tudod mennyire.
Diadalittasan felnevettem.
- Hiszek neked.
- Zavarna, ha tennék valamit? - mormogta, karjaival átölelve.
- Semmi, amit szeretnél.
De ott hagyott, és felkelt.
- Mindent, csak ezt ne. – magyaráztam.
Figyelmen kívül hagyta, amit mondtam, megfogta a kezemet, visszanyomott az
ágyra. Velem szemben állt, komoly arccal, fogva testemet.
- Nos, jól akarom ezt csinálni. Kérlek, kérlek, tarts vissza a haragodat, és ne fuss el.
- Ó, ne. - motyogtam, mikor térdre ereszkedett előttem.
- Légy jó – mormogta.
Mély levegőt vettem.
- Isabella Swan? - Felnézett rám, hihetetlen hosszú szempilláin keresztül, aranyló
szeme lágy volt.
- Ígérem, hogy mindig szeretni foglak-minden egyes nap, örökké. Hozzám jönnél
feleségül?
Annyi mindent szerettem volna mondani, nem mindegyik volt kedves, de voltak ott
romantikus gondolatok is, álmok. Végül csak annyit tudtam suttogni: - Igen.
- Köszönöm. - mondta egyszerűen.
Kezébe vette bal kezemet, minden ujjamat végig csókolta, mielőtt megcsókolta
volna a gyűrűt, ami immár az enyém volt.

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!