23. Szörnyeteg

Ragyogó reggelre ébredtem, nagyon világos volt, a Nap még a sátorban is elvakított.
Izzadtam, ahogy Jacob megmondta. Jacob halkan horkolt, karjával még mindig átöleltet.
Felemeltem a fejem lázasan meleg mellkasáról, és éreztem a hideg reggel hűvösét
nyirkos nyakamon.
Fészkelődtem, képtelen voltam felemelni a fejem, hogy lássam.
Edward pillantása találkozott enyémmel.Tekintete nyugodt volt, de szemében ott volt a
leplezetlen fájdalom.
Meleg van odakint? suttogtam
Igen, nem hiszem, hogy kell ma hősugárzó.
Próbáltam a
cipzárhoz férni, de még a karomat se tudtam kiszabadítani. Küszködtem Jacob
tehetetlen tömegével. Jacob mormogott, mindig aludt, és újra meg szorított karjaival.
Segítenél? kérdeztem csendesen.
Edward elmosolyodott. Akarod hogy levegyem rólad a karjait?
Nem kell, kösz, csak szabadíts ki. Különben hőgutát kapok.
Edward egy hirtelen mozdulattal kicipzárazta a hálózsákot, Jacob kiesett, meztelen
hátával a sátor jéghideg padlójára.
“Hé, panaszkodott, félig nyitott szemekkel. Ösztönösen arrébb csúszott a hidegről, rám
gördülve. Még a levegőt is kiszorította belőlem testének súlyával.
Aztán a súlya eltűnt. Éreztem, ahogy Jacob a levegőbe emelkedik, és a sátor egyik
oszlopának repül. A sátor megremegett.
Mindenhonnan morgást hallottam. Edward előttem guggolt, nem láttam az arcát,de
dühösen acsarkodó hangok törtek elő mellkasából. Jacob szintén félig lekuporodott,
egész teste remegett, miközben vicsorgó hangokat hallatott összeszorított fogakkal.
Kívülről pedig a sziklákról visszhangzott Seth Clearwater dühös morgása.
Állj, állj ! kiabáltam, ügyetlenül közéjük férkőzve. A hely kicsi volt, egy-egy karomat
kinyújtva mindkettejüket távol tartva egymástól. Edward átkarolta derekamat, készen
arra, hogy egy mozdulattal félrelökjön az útból.
“Fejezd be, most ! figyelmeztettem.
Érintésemre Jacob lenyugodott. A remegése lelassult, de fogait vicsorítva továbbra is
Edwardot bámulta. Seth folytatta a morgást, a hosszú, folyamatos hang indulatos
hátteret nyújtott a sátorra telepedő hirtelen csendre.
Jacob ? kérdeztem. várva hogy végre rám nézzen. – Megsérültél?
Természetesen nem ! sziszegte.
Edwardra néztem. Engem bámult, kemény és dühös tekintettel. –Ez nem volt túl szép,
bocsánatot kellene kérned !
A szeme kitágult az undortól. Viccelsz ? – hisz majdnem összenyomott !
Azért mert lelökted a padlóra ! Nem szándékosan csinálta, és nem sérültem meg.
Edward lázadón felszisszent. Lassan felnézett, Jacobra szegezve ellenséges tekintetét
– Sajnálom, kutya !
Nem okoztam sérülést neki – mondta gúnyos éllel hangjában.
Még mindig hideg volt, bár nem annyira mint korábban. Átkulcsoltam karjaimat magma
előtt.
Tessék. Mondta Edward, újra nyugodtan. Egy esőkabátot vett fel a földről és
terítette a kabátomra.
Ez Jacob-é – ellenkeztem.
“Jacobnak szőrmebundája van – gúnyolódott félreérthetetlenül Edward.
Én inkább a hálózsákot használnám, ha nem bánod. Jacob nem vet róla tudomást,
ahogy megkerülve minket az alsó hálózsákba csúszott. - Még nem voltam kész az
ébredésre. Nem ez volt a legjobb éjszakám…
A te ötleted volt- mondta Edward szenvtelenül.
Jacob felkuporodott, szemei csaknem csukva. Ásított. Azt mondtam, nem ez volt a
legjobb éjszakám. Csak ennyit, nem aludtam eleget. Azt hittem Bella sosem fogja be
végre a száját.
Összerándultam, arra gondolva, vajon mit mondhattam álmomban ? A lehetőségek
rémisztőek voltak.
Örülök, hogy jól érezted magad – morogta Edward.
Jacob fekete szemeit rebegtette – Szóval neked nem volt kellemes éjszakád ? kérdezte
önelégülten.
Nem ez volt életem legrosszabb éjjele.
Akkor ez volt a legjobb? folytatta Jacob perverz kéjjel
Lehet.
Jacob elmosolyodott és becsukta szemeit.
De Edward továbbment. Ha a helyedben lettem volna, nem csak egy jó éjszakám lett
volna, hanem életem legjobb éjszakája ! Erről álmodozz !
Jacob rávillantotta szemét. Lassan felült, vállait megfeszítve.
Tudod mit? azt hiszem, kissé zsúfolt itt.
-Másban nem érthetek egyet.
Könyékkel bordán vágtam Edwardot – valószínűleg zúzódást okozva ezzel magamnak
Azt hiszem, majd máskor pótolom be az alvást – vágott egy pofát Jacob. Úgyis
beszélni akartam Sammel.
Letérdelt és az ajtót kicipzárazta.
Fájdalom kúszott végig a gerincemen, a gyomromba hatolva, ahogy hirtelen
ráeszméltem, lehet, hogy ez az utolsó alkalom, amikor láthatom. Visszamegy Samhez,
hogy a vérszomjas újszülött vámpírok hordájával harcoljon.
Jake, várj – kinyújtottam a karom, hogy elérjem kezét.
Félrehúzta karját, mielőtt ujjaim célba értek volna.
Kérlek Jake, nem maradnál ?
Nem!
. A szó kemény és hideg volt. tudtam, hogy arcom nem palástolja fájdalmam, mert
sóhajtott egyet, egy félmosollyal kifejezve érzéseit.
Ne aggódj Bella. Minden rendben less, ahogy mindig. Erőltetetten nevetett. Emellett,
gondolod, hagynám hogy Setg elfoglalja a helyem? Élvezze a sikert és learassa a
dicsőséget? Rendben. Horkant fel.
Vigyázz magadra, légy óvatos !
Kiment a sátorból mielőtt befejezhettem volna.
Pihenj, Bella, hallottam motyogását kívülről, ahogy visszahúzta a cipzárt.
Hallgattam volna távolodó lépteit, de teljesen csönd volt. A szél se rebbent. Hallottam a
távoli madárdalt a hegyről, de semmi mást.
Összehúzódtam a kabátomban és nekidőltem Edward vállának. Sokáig csendben
voltunk.
 Mennyivel tovább? - kérdeztem
Alice azt mondta Samnek, egy óra less. mondta Edward nyugodtan.
Együtt madarunk, bármi lesz.
“Bármi lesz, mondta egyetértően.
Tudom, aggódom miattuk.
Tudják hogy kezeljék magukat. Biztosított Edward, szándékosan gyengéd hangon. Kár,
hogy kihagyom a bulit !
Megint ez a buli. Orrom kitágult.
Vállam köré fonta karjait. Ne aggódj ! nyomatékosította, és megcsókolta a homlokom.
Mintha lenne rá mód, hogy ezt elkerüljem. – Rendben, rendben.
Akarod, hogy szórakoztassalak –kérdezte arcomat cirógatva
Önkéntelenül megremegtem, a reggel még mindig hideg volt.
Talán majd máskor – válaszolt magának, és elhúzta a kezét.
Más módja is van, hogy elszórakoztass.
Mit szeretnél?
Mesélhetnél a legjobb éjszakáidról. Javasoltam. Kíváncsi vagyok.
Nevetett – Találgass !
Megráztam a fejem – túl sok éjszaka van, amiről nem tudok. Egy évszázadnyi.
Leszűkítem neked. A legjobbak azóta történtek, hogy veled találkoztam.
Csakugyan?
Igen, csakugyan. elég bőven számítva.
 Gondolkodtam egy
pillanatig- én csak az enyéimre gondolhatok. Vallottam be.
Az valószínűleg ugyanaz lesz ! Bátorított.
Nos, az első éjszaka volt. Amikor ottmaradtál.
Igen, nekem is az volt a legjobb. Természetesen, nem voltál magadnál a legjobb
résznél.
Így van. emlékeztem. Azon az estén is beszéltem álmomban.
Igen, mondta egyetértően.
Arcomat elöntötte a forróság, ahogy gondolkodtam, vajon mit is mondhattam álmomban
Jacob karjaiban. Nem emlékeztem,miről álmodtam, vagy hogy egyáltalán álmodtam e.
Úgyhogy nem volt segítség.
Mit mondtam múlt éjjel? Suttogtam még halkabban.
Válasz helyett vállat vont és grimaszolt.
Ilyen rosszat?
Semmi borzalmasat. sóhajtott.
Kérlek, mondd el.
Leginkább a nevemet mondtad, amit mindig.
Ez nem rossz. válaszoltam körültekintő egyetértéssel.
Majdnem a legvégén, elkezdtél valami lehetetlenséget motyogni. Jacob, én Jacob-om.
Még a suttogásban is hallottam a fájdalmat. De Jacob-od nagyon élvezte ezt.
Kinyújtottam a nyakam, megfeszítve, hogy ajkaim elérjék az állát. Nem láthattam a
szemét, mert a sátor plafonját bámulta.
Sajnálom. motyogtam. Ez csak egy módja, ahogy különbséget teszek.
különbséget teszel?
Dr. Jekyll és Mr. Hyde között. Aközött a Jacob között, akit kedvelek, és a másik között,
aki pokolian bosszant. Magyaráztam.
Érhető. válaszolta békítően. Mondj egy másik kedvenc éjszakát !
Olaszországból hazafelé repülve.
Rosszallóan nézett.
 Az nem a kedvenceid közül való? kérdeztem csodálkozva.
De, tulajdonképpen az egyik azok közül. Csak megleptél, hogy rajta van a listádon. Nem
volt végig az a nevetséges benyomásod, hogy csak színészkedek a rossz
lelkiismeretem miatt, és elillanok ahogy kinyílik a repülőgép ajtaja?
De. elmosolyodtam. De te mégis ottmaradtál.
Megcsókolta a hajam. Jobban szeretsz, mint azt megérdemlem.
Felnevettem ezen a nevetséges feltételezésen. A következő pedig az Olaszországot
követő éjszaka lenne – folytattam.
Hát igen, az ott van a listán. Igazán vicces voltál.
Vicces? – tiltakoztam.
Nem gondoltam, hogy a fantáziád ilyen élénk. Egy örökkévalóságig tartott
meggyőznöm, hogy ébren voltál.
Még mindig nem vagy benne biztos. suttogtam. Inkább álomnak tűntél mint valóságnak.
Most pedig mondd el a tieidet. Kitaláljam, mi van az első helyen?
Nem. – az két éjszakával ezelőtt volt, amikor végre igent mondtál, hogy hozzám jössz.
Elképedtem.
Ez nincs a listádon?
Arra gondoltam, ahogy megcsókolt, a bátor engedékenységre amit gyűjtöttem, és
megváltoztattam a véleményem. Igen….rajta van. De fenntartásokkal. Nem értem, miért
ilyen fontos ez neked. Már megkaptál örökre.
100 év múlva, ha elég tapasztalatot gyűjtesz, hogy értékeld a választ, majd el fogom
magyarázni.
Majd emlékeztetlek rá, hogy magyarázd el -100 év múlva.
Eléggé felmelegedtél? kérdezte hirtelen.
Rendben vagyok. biztosítottam. Miért?
Mielőtt válaszolhatott volna, a sátorra boruló csöndet egy fülsiketítő, fájdalmas üvöltés
foszlatta szerte. A hang minden irányból visszhangzott a hegyoldal kopár kőszikláiról, és
megtöltötte a levegőt.
Az üvöltés úgy hasadt a tudatomba, mint egy tornádó, egyszerre volt idegen és ismerős.
Idegen, mert sosem hallottam ilyen kínnal telt sírást. Ismerős, mert ismertem a hangot.
Felismertem és megértettem a jelentését, tökéletesen. Nem tettem különbséget, amikor
Jacob nem emberként vonyított. Nem volt szükségem tolmácsra.
Jacob közel volt, és minden egyes szót tisztán hallott, amit beszéltünk. Jacob kínlódott.
A vonyítás egy furcsa, gurgulázó zokogásba fulladt. Majd csend lett újra.
. Nem hallottam a csendes menekülését. De érzetem. Érzem a távollétét, rosszul
feltételeztem korábban, az üres helyet, amit hátrahagyott.
Csak mert a hősugárzód a végét járja. Válaszolt Edward halkan. A fegyverszünetnek
vége. tette hozzá, olyan halkan, hogy nem voltam benne biztos, csakugyan ezt mondta.
 Jacob hallott minket. suttogtam.
Ez nem kérdés volt.
Igen
Tudtad végig.
Igen
A semmibe bámultam.
ígértem fair küzdelmet. emlékeztetett halkan. És megérdemli, hogy tudja.
Fejemet a kezeimbe temettem.
Dühös vagy rám? kérdezte.
Nem rád. Elborzadok magamtól.
Ne gyötörd magad. mondta
Persze, mondtam egyetértően. Spórolnom kellene az erőmmel, hogy Jacobot
gyötörhessem még. Nem hagyhatom egyetlen porcikáját sem megkínzatlanul.
Tudta, mit csinál.
Szerinted ez számít? Pislogva próbáltam könnyeimet elrejteni, de a hangom elárult.
Szerinted érdekel, fair volt e vagy hogy kellően figyelmeztetve lett ? Minden alkalommal,
ha erre járok, megsebzem őt. A hangom erősebb, hisztérikusabb lett. Ocsmány ember
vagyok !
Szorosan átölelt – nem, nem vagy az.
De igen ! Mi a baj velem? A karjaival küzdöttem, ő elengedett öleléséből. Meg kell
találnom őt!
Bella, ő már mérföldekre van, is kint nagyon hideg van.
Nem érdekel. Képtelen vagyok csak itt ülni. Levettem Jacob esőkabátját, és bebújtattam
lábaimat a csizmámba, majd az ajtóhoz csúsztam, lábaim elgémberedtek. Nekem, én…
nem tudtam, hogy fejezzem be a mondatot és hogy mit tegyek. De bárhogy is,
kinyitottam az ajtó cipzárat és kimásztam a fagyos reggelbe.
Sokkal több hóra számítottam a kemény éjjeli vihar után. Valószínűleg a szél, mintsem a
Nap olvasztotta volna meg, mely dél-keleten ragyogott a havon, hunyorgatva szemem,
ami még nem szokott hozzá. A levegőt harapni lehetett, de halálosan nyugodt volt
minden és az idő is jobbra fordul, ahogy feljebb kúszik a Nap.
Seth Clearwater egy kiszáradt fenyőfa törzsén kuporgott, fejét mancsára hajtva, a
tűlevelek között, egy vastag lucfenyő árnyékában. Homokszínű bundája csaknem
észrevehetetlen volt a száraz tűlevelek közt, de megláttam a csillogó havat , ahogy
nyitott szemében tükröződött. Engem bámult vádlón.
Tudtam, hogy Edward követ, ahogy a fák felé botladoztam. Nem hallottam őt, de a Nap
tükröződött a bőrén, szivárványt szórva elém. Nem nyúlt felém, hogy megállítson, amíg
néhány lépést nem tettem a fák árnyékába érve.
Keze elkapta a bal csuklómat. Nem foglalkoztam vele. Megpróbáltam kiszabadulni.
Nem mehetsz utána. Ma nem. Már majdnem itt az idő. És ha eltévednél, azzal senkinek
sem használnál.
Csavargattam a csuklóm, hasztalanul próbáltam kihúzni.
Sajnálom Bella. suttogta. Sajnálom, hogy ezt tettem.
Te nem tettél semmit. Az én hibám. Mindent én rontottam el. Én tudtam volna…amikor
mi…nekem nem kellett volna….én…..én….. zokogtam
“Bella, Bella.”
Karjaiba zárt, és könnyeim az ingét áztatták.
El kellet volna mondanom neki. El kellet volna, mondani. Mit? Min változtatott volna?
Nem így kellet volna rájönnie.
Akarod, hogy megpróbáljam visszahozni, akkor tudnál vele beszélni. Van még egy kis
idő. Mormogta Edward, elfojtott kínlódással hangjában.
Bólintottam, mellkasához bújva. Féltem a szemébe nézni.
Maradj a sátornál, rögtön jövök.
Karjai eltűntek. Olyan hirtelen tűnt el, hogy szinte észre se vettem. Mire körülnéztem,
sehol sem láttam, egyedül maradtam.
Újra sírás tört rám. Ma mindenkit csak bántottam. Volt egyáltalán bármi, amit nem
rontottam el?
Nem tudtam, miért fájt most ez nekem ennyire. Nem olyan volt, mintha nem tudtam
volna előre. De Jacob még sosem reagált ilyen erősen – elveszítve túlzott
magabiztosságát, és kimutatva fájdalmának teljes intenzitását.
Önző voltam, bántó, minden szerettemnek fájdalmat okoztam. Szenvedésének hangja
még bennem volt, valahol mélyen a szívemben. Rögtön ott a a másik fájdalom mellett. A
fájdalom, amit Jacob sajnálata miatt éreztem. Amivel Edwardot is megbántottam. Mivel
nem láttam, hogy Jacob megnyugodott, ez volt az egyetlen dolog, amit tehettem.
Olyan voltam mint Cathy, a Wuthering Heights-ből, csak nekem csak az én
lehetőségeim sokkal jobbak voltak, sem egy gonosz, sem egy gyönge. És csak ültem itt,
sírtam, és nem tettem semmit, hogy kijavítsam a saját hibám.Pontosan úgy, mint Cathy.
Nem engedhettem, hogy az ami bántott, tovább befolyásolja döntéseimet. Már túl késő
volt, és helyesen kellett cselekednem. Talán már el is mulasztottam a lehetőséget. Talán
Edward mégsem tudja visszahozni. És ezt kell kell majd fogadnom, és továbblépnem a
saját életemmel. Edward sosem láthat könnyeket hullatva Jacob Black miatt. Nem less
több könny. Hideg ujjaimmal letöröltem az utolsó könnycseppeimet most.
De Edward visszahozta Jacobot. Így történt. El kellett mondanom neki, hogy menjen el
és sose jöjjön vissza.
Miért volt ez ilyen nehéz? Sokkal nehezebb, mint elbúcsúzni más barátaimtól, mint pl
Angela vagy Mike ? Nem kellett volna, hogy így bántsa a szívemet. Azt kaptam, amit
akartam. Nem kaphattam meg mindkettejüket, hiszen Jacob nem lehetett volna csupán
egy barát. Most jött el az idő, hogy erről lemondjak. Hogy lehet valaki ennyire
nevetségesen telhetetlen?
Túl kellett lépnem azon az irritáló érzésen, hogy Jacob az életem része, hozzám
tartozik. Ő nem lehet velem, nem lehet az én Jacob-om, hiszen én máshoz tartozom.
Visszasétáltam a kis tisztásra, lábaimat vonszolva. Amikor a nyílt területre értem,
elvakulva pislogtam az éles fénytől, gyorsan Seth felé pillantottam – nem mozdult a
tűlevél ágyából azóta sem – aztán másfelé néztem, kikerülve pillantását.
Éreztem, hogy a hajam összekócolódott, mint a medúza karjai. Ujjaimmal beletúrtam, de
rögtön abbahagytam. hisz kit érdekelt most, hogy nézek ki?
Megragadtam a sátor ajtaja mellett lógó kulacsot, és megráztam. Volt benne, így
lecsavartam a kupakot, és ittam egy kortyot a jeges vízből. Volt valami ennivaló is
valahol, de nem éreztem éhséget, ezért nem kerestem meg. Átlépkedtem a ragyogó kis
tisztáson, végig érzetem Seth tekintetét magamon. Nem néztem rá, gondolataimban
újra fiúként láttam, nem pedig óriási farkasként. Sokkal inkább olyannak, mint a fiatal
Jacob.
Meg akartam kérni Seth-et, hogy jelezzen, ugasson, adjon valami jelet, ha Jacob
visszajön.De meggondoltam magam. Semmin sem számítana, ha Jacob visszajönne.
Még könnyebb is lenne, ha nem jönne. Bárcsak szólni tudnék valahogy Edwardnak.
Seth vakkantott egy pillanatra, majd lábaira állt
Mi van? kérdeztem ostobán.
Tudomást sem vet rólam, a fa csúcsára ügetett, orrát Nyugat felé fúrta. Nyüszítésbe
kezdett.
Jönnek amazok? kérdeztem követelőn. A tisztáson?
Rám nézett, és gyengéden vakkantott egyet, majd orrát figyelmeztetően ismét Nyugat
felé fordította, és nyüszített.
Miért voltam ennyire bolond? Mit gondoltam, amikor elküldtem Edwardot? Hogy
gondolhattam, megértem mi történik? Hisz nem is értem a farkasok nyelvét.
Jeges félelem kúszott végig a gerincemen. Mi van, ha nincs több idő? Mi van, ha
Edward úgy dönt, ott marad és csatlakozik a harchoz?
A jeges félelemérzet a gyomromba kúszott. Mi van, ha Seth aggodalmának semmi köze a
tisztáshoz? Mi van, ha Jacob és Edward egymásnak estek, valahol messze az
erdőben? Ugye nem tennének ilyet?
Hirtelen rádöbbentem, hogy megtennék – ha a nem megfelelő szavak jönnek elő.
Eszembe jutott a reggeli feszültség teli helyzet sátorban, arra gondoltam, hogy
alábecsültem, milyen közel voltak a verekedéshez.
Többet nem is érdemelhetnék, minthogy mindkettejüket elveszítsem valahogy.
A jeges félelem már a szívemig ért.
Mielőtt összeestem volna a rémülettől, Seth felhorkant, valahonnan a torka mélyéről, és
visszafordult, majd visszafoglalta a pihenőhelyét. Ez megnyugtatott, de ugyanakkor
irritált. Nem tudna legalább egy üzenetet firkálni a földre vagy valami?
A gyaloglás megizzasztott. Levettem a kabátomat, a sátorba dobtam. Majd
visszamentem a fák között az ösvényen.
Seth újra lábaira állt hirtelen, nyakán felborzolódott a szőr. Körülnéztem, de semmit sem
láttam. Ha nem hagyta volna abba, már épp meg akartam volna dobni egy tobozzal.
Felmordult, mély figyelmeztető hangon. A nyugati rész felé fordulva, ezzel ismét
nyugtalanságot hozva rám.
Csak mi vagyunk, Seth – mondta Jacob a távolból.
Próbáltam megmagyarázni magamnak, miért kapcsolt a szívem negyedik fokozatba,
ahogy meghallottam a hangját. Biztos csak a félelem miatt, hogy mitt mondjak neki, csak
emiatt. Nem engedhetem meg magamnak, hogy örüljek a visszatérésének. Ez éppen a
megfelelő ellenkezője lenne.
Elsőnek Edward ért a látókörünkbe., arca nyugodt volt. Ahogy kilépett az árnyékból, a
Nap ragyogott bőrén, ahogy korábban a havon. Seth fogadta, elszántan a szemébe nézve.
Edward lassan bólintott, és aggódva ráncolta homlokát.
Igen, ez minden ami kell nekünk. motyogta magának, mielőtt a nagydarab farkashoz
fordult. Azt hiszem nem kell meglepődnünk. De hamarosan itt az idő ! Kérlek, kérd meg
Samet és Alice-t hogy véglegesítsék a tervet.
Seth biccentett egyet, és azt kívántam, bárcsak tudnék morogni. Ő most valóban tudott.
Megfordultam, észrevettem hogy Jacob ott van.
Háttal állt, abba az irányba nézve, ahonnét jöttek. Vártam, hogy megforduljon.
Bella-motyogta Edward, hirtelen mellettem teremve. Rám bámult, csak aggodalom volt a
szemében. Sosem ért véget nagylelkűsége. Sokkal kevésbé érdemeltem meg őt most,
mint eddig valaha.
Van itt egy kis komplikáció-mondta szándékosan nyugodt hangon. Elmegyek, elviszem
Seth-et egy kicsit, hogy rendbe hozzam a dolgot. Nem leszek messze, de nem fogok
hallgatózni sem. Tisztában vagyok vele, hogy nincs szükséged hallgatóságra most,
bármi is lesz a döntésed.
Csak az utolsó szavaknál tőrte át fájdalom a hangját.
Nem szabad soha többé bántanom őt. Ez less az én küldetésem egész életemben. Nem
lehetek soha többé az oka annak, hogy ismét ezt a pillantást lássam a szemében.
Túl ideges voltam még ahhoz is, hogy megkérdezzem, miféle új probléma merült fel. Nem
volt szükségem már másra.
Siess vissza- suttogtam
Gyengéden megcsókolta ajkaim, aztán eltűnt az erdőben Seth-el az oldalán.
 Jacob még mindig a fák árnyékában állt. Nem láttam tisztán az arckifejezését.
Sietek Bella, nem érek rá. Mondta szomorú, tompa hangon. Miért nem zárod le ezt?
Nyeltem egyet. A torkom hirtelen kiszáradt, és nem voltam benne biztos, hogy meg
tudok szólalni.
Csak mondd, amit akarsz, és fejezd be.
Mély levegőt vettem.
Sajnálom, hogy egy ilyen rohadék vagyok. suttogtam. Sajnálom, hogy ilyen önző voltam.
Bárcsak sosem találkoztam volna veled, és sosem okoztam volna fájdalmat, ahogy
tettem. Többé nem tenném, ígérem. Távol maradok tőled. Elmegyek az államból is.
Többé nem kell rám nézned.
Hát ez nem sok egy bocsánatkérésnek. mondta keserűen
Képtelen voltam suttogásnál hagosabban válaszolni. – akkor hát áruld el, mit kellene
tennem?
Mi van, ha nem akarom, hogy elmenj? Mi van, ha azt szeretném, maradj, bármilyen önző
is vagy? Nem lehetne beleszólásom a dologba, ha már érint engem is?
Ez nem oldana meg semmit, Jake. Nem kellett volna veled maradnom, hiszen teljesen
más dolgokat akartunk. És nem fog javulni. Csak továbbra is fájdalmat okoznék neked.
De én nem akarlak megbántani soha többé. Gyűlölöm ezt. - Elcsuklott a hangom.
 Felsóhajtott. - Elég. Nem kell többet mondanod.
El akartam mondani, mennyire hiányozni fog, de beleharaptam a nyelvembe. Nem
javítana a helyzeten.
Egy pillanatig csendben állt, a földet bámulva. Harcoltam érzelmeimmel, hogy
odamenjek és átöleljem.
Hirtelen felemelte a fejét.
Nos, nem te vagy az egyedüli, aki feláldozhatja magát. mondta erősebb hangon. Ezt a
játékot ketten játsszák
Micsoda?
Én is csúnyán viselkedtem. Sokkal nehezebbé tettem a dolgodat, mint kellett volna.
Feladhattam volna már az elején. De én is fájdalmat okoztam neked.
Az én hibám.
Nem engedem, hogy mindenért saját magadat hibáztasd, Bella. Vagy minden dicsőség
a tied legyen, azt sem. Tudom jól, hogy válthatom meg magam.
Miről beszélsz? kérdeztem. Hirtelen megrémültem fagyos pillantásától.
Felnézett a Napra,majd rám mosolygott. –Elég nagy csata készülődik odalent. azt
hiszem nem less nehéz kitörölni magam a képből.
Szavai agyamig hatoltak, lassan, egytől egyig, és nem kaptam levegőt. Annak ellenére,
hogy minden erőmmel ki akartam vágni Jacobot az életemből, nem fogtam fel eddig a
pillanatig, milyen mélyre is kell a késnek hatolnia.
Jaj, ne, Jake, Nem, nem ,nem. hörögtem. Ne, Jake, kérlek ne tedd. Térdeim remegni
kezdtek.
Mi a különbség Bella? Ez csak könnyebbé tenné a helyzetet mindannyiunknak. Még el
sem kéne költöznöd.
Nem – emeltem fel a hangom. Nem Jacob, nem engedem, hogy ezt tedd.
És hogyan állítanál meg? Gúnyolódott mosolyogva.
Jacob, könyörgök neked. Maradj velem. Térdre borultam volna, ha egyáltalán képes
lettem volna megmozdulni.
15 percig, amíg elmulasztok egy jó kis bunyót? És aztán elmennél, ahogy biztonságban
tudnál? Viccelsz, ugye?
Nem fogok elmenni. Meggondoltam magam. Kitalálunk valamit Jacob. mindig van
kompromisszum. Ne menj !
Hazudsz !
Nem hazudok. Tudod jól, milyen rossz hazudozó vagyok. Nézz a szemembe. Itt fogok
maradni, ha megteszed.
Arca megkeményedett. És majd lehetnék a tanúd az esküvőn?
Ez volt az a pillanat, amikor megszólalhattam volna, de az egyetlen válasz, amit ki
tudtam nyögni ez volt – Kérlek.
Erre gondoltam – mondta, nyugodt arckifejezéssel újra, de kavargó fényekkel
szemében.
Szeretlek, Bella – motyogta.
Szeretlek, Jacob – suttogtam elfúló hangon.
Elmosolyodott. - Jobban ismerlek, mint te saját magadat.
Megfordult, hogy elmenjen.
Bármit. Szóltam utána elfojtott hangon – bármit megteszek, amit csak akarsz Jacob.
Csak ne tedd ezt!
Megállt, és lassan visszafordult.
Nem egészen értem, mire gondolsz.
Maradj - könyörögtem
Megrázta fejét. Nem, elmegyek. Megállt egy pillanatra, mintha eldöntene valamit. – De a
sorsa bízom magam.
hogy érted ezt ?– nyögtem ki
Nem csinálok semmit előre eltervezve – csak teszem a dolgom, a legjobb tudásom
szerint, és meglátjuk, mi less. Megvonta a vállát. – Ha meg tudnál győzni, tényleg
akarnod kellett hogy visszajöjjek. Jobban mint ahogy önzetlen próbáltál lenni.
Hogyan? - kérdeztem
Megkérhetnél – javasolta.
Gyere vissza. suttogtam. hogy kételkedhet ebben, hogy tényleg ezt akarom?
Mosolyogva megrázta a fejét. Nem erről beszéltem.
Egy másodpercig tartott, hogy megértettem, amit mondott, és a felsőbbrendű
arckifejezését – biztos volt a reakciómban. abban a pillanatban, ahogy rájöttem, mit
akar, kipattantak belőlem a szavak, anélkül hogy felmértem volna a lehetséges
következményeket.
Megcsókolnál, Jacob ?
Meglepődve és gyanakvón nézett rám. - Te blöffölsz.
Csókolj meg, Jacob. Csókolj meg és gyere vissza.
Hezitált az árnyékban. Félig visszafordult nyugat felé, törzsét elfordítva tőlem, lábaival
lecövekelve. Még mindíg elfordulva, tett egy tétova lépést felém. Majd még egyet. Felém
fordította arcát. Kétkedve nézett rám.
Visszabámultam.
Fogalmam se volt, milyen arcot vágok.
Jacob a sarkaira állt, és áthidalta a köztünk lévő távolságot 3 hatalmas lépéssel.
Tudtam, hogy kihasználná az előnyös helyzetet. Számítottam rá. Nyugodtan vártam,
csukott szemmel, ujjaimat ökölbe szorítva az oldalamon – ahogy keze elkapta arcomat
és szája megtalálta az enyémet, oly hevesen, már-már erőszakosan.
Éreztem a dühöt a száján, ahogy találkozott az én vonakodó, passzív ellenállásommal.
Egyik kezével a tarkómat fogta, csavargatva hajam tövét. A másikkal durván
megragadta vállam, megrázott, és magához rántott. Kezével lejjebb haladt karomon,
csuklómra találva. Karomat nyakához húzta, otthagytam, még mindig ökölbe szorított
kézzel, bizonytalanul, milyen messze kell elmennem kétségbeesésemben, hogy életben
tarthassam. Egész idő alatt meglepően puha és meleg ajkaival megpróbálta válaszra
bírni ajkamat.
Ahogy biztos volt benne, hogy karomat nem veszem le nyakából, elengedte a csuklóm
és a derekamhoz nyúlt. Forró keze rátalált a bőrömre, előrerántott, úgy hogy testem az
övének ütközött.
Ajkai otthagyták a számat egy pillanatra, de tudtam, még messze van attól, hogy
befejezze. Szájával állam vonalát követte, majd a nyakamat fedezte fel. Elengedte a
hajam, másik karomért nyúlva, hogy azt is nyakába helyezze.
Aztán mindkét karját derekam köré fonta, és ajkaival a fülemre talált.
Ennél sokkal jobban tudod ezt csinálni, Bella – suttogta rekedten. – Túlértékeled ezt!
Megremegtem, ahogy éreztem az érintését a fülcimpámon.
Ez az! – morogta. Csak egyszer, engedd el magad, hagyd hogy azt érezd amit érzel !
Mechanikusan megráztam a fejem, amíg egyik keze ismét a hajamba nem túrt,
megállítva.
hangja savanyúvá vált – Biztosan azt akarod, hogy visszajöjjek? vagy azt, hogy
meghaljak?
A düh ostorcsapásként zúdult rám. Ez túl sok – nem harcolt tisztességesen.
Karjaim a nyaka körül voltak, hát megragadtam 2 hajtincsét – nem törődve a jobb
csuklómban érzett fájdalommal- és harcoltam, megpróbálta hátrahúzni az arcomat az
övétől
De Jacob félreértette.
Túl erős volt, hogy felismerje, azért húzom a haját, hogy fájdalmat okozzak. Azt
gondolta, végre beindultam, és reagálok rá.
Vad zihálással újra megcsókolt, ujjait vadul táncoltatva csípőmön.
. A düh lökete kibillentett a bizonytalan egyensúlyomból. Az ő váratlan,
eksztatikus reakciója teljesen felülírta ezt. A hirtelen élvezet teljes védtelensége
megtörte elhatározásomat. A testem függetlenítette magát az agyamtól, és
visszacsókoltam. Minden ok ellenére, ajkaim oly zavarba ejtően mozogtak az övében,
ahogy még soha ezelőtt. Mert vele nem kellett óvatosnak lennem, és Jacob sem
óvatoskodott.
Ujjaim a haját szorították, de most közelebb húztam.
Ő volt mindenhol. Az átfúródó napfény vörösre festette csukott szemhéjamat, ez illett a
forrósághoz, ami elöntött. Mindenhol forróság volt. Semmit nem hallottam, vagy
éreztem, ami nem Jacob volt.
A tudatom egy pici darabja, mely képes volt épelméjűnek maradni, kérdéseket üvöltött.
Miért nem hagyom ezt abba? És ami a legrosszabb volt, hogy miért nem érzem azt,
hogy abba kéne hagynom? Mert a vállain lógó karjaimnak tetszett, hogy a válla széles
és erős? Vagy mert karjai oly erősen szorították testemet az ő testéhez, és ez mégsem
volt elég szoros nekem?
A kérdések ostobák voltak, mert tudtam a választ. Hazudtam magamnak.
Jacobnak igaza volt. Mindig is igaza volt. Sosem volt csak egy barát. Ezért volt
képtelenség könnyen búcsút mondani neki – mert szerelmes voltam belé. Belé is. Őt is
szerettem, sokkal jobban, mint tehettem volna, és mégis, mindennek a tetejébe, még
bele is szerettem. De ez sem változtathatott a dolgokon. Csak arra volt elég, hogy
mindkettőnknek még jobban fájjon. Hogy még több fájdalmat okozzak neki, mint eddig
valaha.
Nem érdekel semmi ennél jobban – a fájdalmánál. Én több fájdalmat érdemeltem volna,
reméltem hogy rossz lesz. Reméltem hogy nagyon fogok szenvedni.
Ebben a percben úgy érzetem, mintha egyek lennénk. Az ő fájdalma az enyém is, és
mindig is az én fájdalmam volt - az ő öröme az enyém is. örömöt éreztem, de mégis, ez
az öröm fájt is. Majdnem tapinthatóan – szinte égette a bőröm, mint a sav, lassú kínnal.
. Egy rövid, soha véget nem érő pillanatig,
teljesen másképp láttam könny-áztatta szememmel a szemhéjamon át. Mintha csak egy
szűrőn keresztül néztem volna, láttam Jacob gondolatait. Pontosan láttam, mit adnék
fel, pontosan láttam, ez az új önismeret mit venne el tőlem. Láttam Charlie-t és René-t
egy fura kollázsban Billy-vel és Sam-el, és La PUSh-t. Láttam a tovatűnő éveket, ahogy
megváltoztatnak. Láttam az irdatlan méretű vörösesbarna farkast, akit szerettem, aki
mindig ott állt védelmezőn, ha szükségem volt rá. A másodperc töredékéig, láttam két
tüskés, fekete hajú gyermeket ahogy tőlem az ismerős erdő felé szaladnak. Ahogy
eltűntek, eltűnt velük a látomás többi része is.
Ekkor teljesen tisztán, egy szívbemarkoló, hasító fájdalmat éreztem, mint ahogy egy kis
darab kiszakad a nagy egészből.
Jacob ajka még mindig előttem volt. kinyitottam a szemem, ő engem bámult eufórikusan
csodálkozva.
Mennem kell. mondta
“NE
Rám mosolygott, a válaszomnak örült. Nem fog sokáig tartan. ígérte. De még egy dolog
előbb….
Lehajolt, hogy megcsókoljon, és semi okom nem volt az ellenkezésre. Miért tenném?
Ezúttal teljesen más volt. Kezeivel puhán símogatta arcom, forró ajka gyengéd volt és
meglepően bizonytalan. Egy rövid, és nagyon, nagyon édes csók volt.
Karjaival átfont, és biztonságosan átölelt, amíg a fülembe suttogott.
Ennek kellett volna az első csókunknak lennie. Jobb későn, mint soha.
A mellkasán, ahol nem láthatta, a könnycseppek kibuggyantak, és tovagördültek.