14. �SZT�N �S AKARAT

El kellett ismernem, norm�lis sebess�gn�l Edward kifejezetten j�l vezet. Mint annyi mindent, ezt is er�fesz�t�s n�lk�l m�velte. Alig n�zett az �tra, f�l k�zzel a vol�nt fogta, a m�sikkal a kezemet. N�ha beleb�mult a lenyugv� napba, n�ha egy pillant�st vetett r�m −  az arcomra, a nyitott ablakt�l lobog� hajamra, egym�sba fon�d� ujjainkra.

Egy r�gi sl�gereket j�tsz� �llom�sra tekerte a r�di�t, �s az el�ad�val egy�tt �nekelt egy dalt, amelyet �n m�g sose hallottam. O k�v�lr�l f�jta a teljes sz�veg�t.

− Szereted az �tvenes �vek zen�j�t? −  k�rdeztem.

−  Az �tvenes �veknek j� volt a zen�je. Jobb, mint a hatvanas vagy pl�ne a hetvenes �vek�, uhh! − Megborzongott. −  A nyolcvanas �vek� t�rhet� volt.

−  El�rulod nekem valaha, hogy igaz�b�l h�ny �ves vagy? − puhatol�ztam �vatosan, mert nem akartam kiz�kkenteni j�kedv�b�l.

−  Nem mindegy? − Tov�bbra is felh�tlen maradt a mosolya.

−  Mindegy, de az�rt �n k�v�ncsi lenn�k... − grimaszoltam. − Semmi nem �zi el �gy az �lmot, mint egy megoldatlan rejt�ly.

−  Nem tudom, nem fog-e t�ls�gosan f�lzaklatni. −  Beleb�mult a napba, teltek a percek.

−  Pr�b�ld ki! − javasoltam v�g�l.

Fels�hajtott, azt�n a szemembe n�zett, �s �gy t�nt, teljesen megfeledkezett az �tr�l. Ak�rmit is olvasott ki a tekintetemb�l, biztat�nak tal�lta. Megint a nap fel� fordult −  az alkonyat f�nye rubin �rnyalat� szikr�kban ver�d�tt vissza a b�r�r�l −, �s besz�lni kezdett.

−   Chicag�ban sz�lettem 1901-ben. −  A szeme sark�b�l r�m lesett. �gyeltem r�, hogy az arcomon ne l�tssz�k meglepet�s. Kicsit elmosolyodott, �s folytatta. −  Carlisle tal�lt egy k�rh�zban 1918 nyar�n. Tizenh�t �ves voltam, �s spanyoln�th�ban haldokoltam.

Akaratlanul is felszisszentem. −  Nem nagyon eml�kszem r�. R�gen t�rt�nt, �s az emberi eml�kek elhalv�nyulnak. −  Egy kis id�re a gondolataiba mer�lt, azt�n folytatta. −  De arra nagyon is eml�kszem, milyen �rz�s volt, amikor Carlisle megmentett, azt neh�z lenne elfelejteni.

−  A sz�leid?

−   �k m�r kor�bban meghaltak a j�rv�nyban. Egyed�l voltam. Ez�rt v�lasztott Carlisle �ppen engem. Abban a k�oszban, ami a j�rv�ny idej�n uralkodott, senki nem vette �szre, hogy elt�ntem.

−  �s hogyan... mentett meg?

Eltelt n�h�ny m�sodperc, miel�tt v�laszolt. �gy l�ttam, gondosan megv�logatja a szavait.

− Nem volt k�nny�. Nem sok fajt�nkbelinek van annyi �nuralma, hogy k�pes legyen r�. De Carlisle mindig is a legembers�ge-sebb volt k�zt�nk, a legink�bb egy�tt �rz�... Nem hiszem, hogy akadt volna p�rja, mi�ta vil�g a vil�g. Sz�momra egyszer�en csak nagyon, nagyon f�jdalmas volt.

Szorosra z�rt ajka l�tt�n sejtettem, hogy enn�l t�bbet err�l nem hajland� mondani. Lek�zd�ttem h�t a k�v�ncsis�gomat, b�r ez kor�ntsem volt csak puszta k�v�ncsis�g. Egy csom� olyasmit v�gig kellett gondolnom ezzel kapcsolatban, amik mindeddig eszembe se jutottak. Edward azonban a maga gyors �szj�r�s�val m�r j�val kor�bban �tgondolta ezeket is.

L�gy hangja kiz�kkentett a m�l�z�sb�l.

−  Az�rt tette, mert mag�nyos volt. Aki ezt a megold�st v�lasztja, t�bbnyire ez�rt teszi. �n voltam az els� Carlisle csal�dj�ban, b�r Esm�t nem sokkal ut�nam tal�lta. Egy szikl�r�l zuhant le. Egyenesen a k�rh�z halottash�z�ba sz�ll�tott�k, noha a sz�ve m�g dobogott.

− Vagyis az embernek a hal�l�n kell lennie ahhoz, hogy... − Azt a sz�t soha nem haszn�ltuk, �s �n most se b�rtam kimondani.

−  Nem. De Carlisle csak akkor �s csak azzal teszi meg, akinek nincs m�s es�lye az �letben marad�sra. − Valah�nyszor fogadott apj�r�l besz�lt, m�lys�ges tiszteletr�l �rulkodott a hangja. − De azt mondja, k�nnyebb olyankor, amikor a v�r m�r gy�nge. −  El�ren�zett az imm�r s�t�t orsz�g�tra, �s �reztem, hogy a t�m�t tan�csosabb nem feszegetni tov�bb.

− �s Emmett meg Rosalie?

− Carlisle harmadiknak Rosalie-t hozta a csal�dunkba. Csak sokkal k�s�bb j�ttem r�, hogy abban rem�nykedett, Rosalie az lesz az �n sz�momra, ami az � sz�m�ra Esme. �gyhogy amikor a k�zelemben volt, �gyelt r�, hogy sose gondoljon ilyesmire. De �n Rosalie-t mindig is csak a tesv�remnek tekintettem. K�t �vvel k�s�bb � tal�lta meg Emmettet. Az Appalache-hegys�gben vad�sztunk, �s Rosalie ott bukkant r�, amikor egy medve �ppen v�gezni k�sz�lt vele. T�bb mint sz�z m�rf�ld�n �t cipelte Carlisle-hoz, mert f�lt, hogy � nem lesz k�pes megtenni, amire sz�ks�g van. Csak most kezdem sejteni, milyen neh�z lehetett neki az az �t!

−  Jelent�s�gteljesen fel�m villant a szeme, azt�n megemelte egym�sba kulcsol�d� kez�nket, hogy k�zfej�vel v�gigsim�tson az arcomon.

− De megtette −  mondtam biztat�an, �s elford�tottam a tekintetemet Edward gy�trelmesen sz�p szem�r�l.

− Igen, meg −  mormolta. −  L�tott valamit Emmett arc�ban, ami elegend� er�t adott neki. �s az�ta is egy�tt vannak. N�ha k�l�nv�lnak t�l�nk, �s �gy �lnek, mint egy h�zasp�r. De min�l fiatalabbnak tettetj�k magunkat, ann�l hosszabb ideig maradhatunk egy adott helyen. Forks t�k�letesnek t�nt, �gy azt�n mindny�jan beiratkoztunk a k�z�piskol�ba. − Felnevetett. − Azt hiszem, n�h�ny �ven bel�l �jra meg�lj�k majd a lakodalmukat.

− �s Alice �s Jasper?

− Alice �s Jasper nem mindennapi teremt�sek. Ok mindenfajta k�ls� ir�ny�t�s n�lk�l, �n�ll�an fejlesztett�k ki a lelkiismeret�ket, ahogy mi nevezz�k. Jasper kor�bban egy m�sik csal�dhoz tartozott, egy nagyon-nagyon m�sfajta csal�dhoz. De ott depresszi�ba esett, �s egymag�ban kezdett k�borolni. Alice tal�lt r�. Ak�rcsak nekem, neki is vannak bizonyos k�l�nleges k�pess�gei a fajt�nkra jellemz� tulajdons�gokon k�v�l is.

− T�nyleg? −  v�gtam k�zbe k�v�ncsian. −  De h�t azt mondtad, te vagy az egyetlen, aki olvasni tud m�sok gondolataiban!

− �gy is van. Alice-nak m�sf�le k�pess�gei vannak. � l�tja a dolgokat... dolgokat, amik megt�rt�nhetnek, amik m�g csak ezut�n j�nnek majd el. De mindez persze nagyon szubjekt�v. A j�v� nincsen k�be v�sve. Minden v�ltozik.

Az arca megkem�nyedett, amikor ezt mondta.

−  �s mif�le dolgokat l�t Alice?

−   L�tta Jaspert, �s tudta, hogy az �t keresi, miel�tt m�g maga Jasper tudta volna. L�tta Carlisle-t �s a csal�dunkat, �s egy�tt elindultak, hogy megkeressenek minket. Rendk�v�l �rz�keny a mi fajt�nkra. Mindig l�tja p�ld�ul, ha egy csoport felbukkan a k�zel�nkben. �s hogy jelentenek-e valamilyen vesz�lyt.

−  Sokan vannak a... te fajt�db�l? −  Meglep�dtem. Vajon h�nyan s�t�lgatnak k�z�tt�nk, an�lk�l, hogy tudn�nk r�luk?

−  Nem, nem sokan. De a t�bbs�g�k nem telepszik le sehol. Csak azok, akik hozz�nk hasonl�an, nem vad�sznak t�bb� r�tok, emberekre... − Sejtelmes pillant�st vetett fel�m. − Csak azok tudnak hosszabb ideig emberek k�z�tt �lni. Eddig m�g csak egy, a mi�nkhez hasonl� csal�dot tal�ltunk, egy kis alaszkai faluban. Egy darabig egy�tt laktunk, de olyan sokan lett�nk, hogy kezdt�nk felt�nni a k�rnyezet�nknek. Akik k�z�l�nk m�sk�nt �lnek, �ltal�ban �sszetartanak.

−  �s a t�bbiek?

−   �k t�bbs�g�kben nom�dok. Mindannyian �gy �lt�nk egy darabig. Id�vel unalmass� v�lik, mint b�rmi m�s. De n�ha �sszefutunk egym�ssal, mert t�bbs�g�nk az �szaki vid�keket r�szes�ti el�nyben.

−  Mi�rt?

Ekkor m�r a h�zunk el�tt parkoltunk, �s Edward le�ll�totta a motort. Teljes volt a cs�nd �s a s�t�ts�g: nem s�t�tt a hold. A verand�n nem �gett a villany, innen tudtam, hogy ap�m m�g nem �rt haza.

−  H�t hov� tetted a szemedet ma d�lut�n? − ugratott. − Szerinted v�gigmehetn�k egy naps�t�tte utc�n an�lk�l, hogy eg�sz sor k�zleked�si balesetet ne okozn�k? Megvan az oka, hogy mi�rt az Olympic-f�lszigetet v�lasztottuk: nem sok hely akad a vil�gon, ahol ilyen keveset s�tne a nap. El nem tudod k�pzelni, mennyire meg lehet unni nyolcvan-egyn�h�ny �v alatt a s�t�ts�get, ha kiz�r�lag �jszaka mozdulhatsz ki.

− H�t akkor innen erednek azok a mindenf�le mes�k?

− Val�sz�n�leg.

− �s Alice is egy m�sik csal�db�l j�tt hozz�tok, mint Jasper?

− Nem, de az � esete k�sz rejt�ly. Alice egy�ltal�n nem eml�kszik az emberi �let�re. �s azt sem tudja, ki teremtett bel�le magunkfajt�t. Egyed�l volt, amikor fel�bredt. B�rki is tette azz�, ami, els�t�lt onn�t, �s egyik�nk sem �rti, mi�rt vagy hogyan. Ha nem rendelkezne azzal a bizonyos k�pess�ggel, ha nem l�tja meg Jaspert �s Carlisle-t, ha nem tudja el�re, hogy egy nap a csal�dunkhoz fog tartozni, akkor, azt hiszem, Alice teljesen elvadult volna.

Annyi minden volt, amit �t kellett gondolnom, annyi mindent szerettem volna m�g k�rdezni! De ekkor, sz�rny� zavaromra, megkordult a gyomrom. �szre sem vettem eddig, hogy �hes lenn�k. Ekkor azonban r�d�bbentem, hogy farkas�hes vagyok.

− Sajn�lom, hogy f�ltartottalak. Ideje vacsor�znod.

− Nem, k�sz, teljesen j�l vagyok.

− Sose t�lt�ttem hosszabb id�t senkivel, aki norm�lis �telt eszik. Megfeledkeztem r�la.

− Veled szeretn�k maradni! −  K�nnyebb volt kimondani a s�t�tben, b�r azonnal �reztem, hogy a hangom el�rulja, milyen menthetetlen�l odavagyok �rte.

− Nem j�hetn�k be? − k�rdezte.

− Szeretn�l? − Nem tudtam elk�pzelni, amint ez a „g�r�g isten” ott �l ap�m �t�tt-kopott konyhai sz�k�n.

− Igen, ha nem gond. − Hallottam, amint a kocsiajt� halkan csuk�dik, �s csaknem ugyanabban a pillanatban m�r ott is �llt az �n oldalamon, �s kit�rta el�ttem az ajt�t.

− Micsoda emberi gesztus! − b�koltam neki.

− Hat�rozottan kezdenek visszat�rni bizonyos szok�saim... Olyan hangtalanul l�pdelt mellettem, hogy �r�k�sen oda kellett pislognom, vajon ott van-e m�g. A s�t�tben sokkal h�tk�znapibbnak t�nt. M�g mindig s�padt volt, m�g mindig olyan gy�ny�r�, mint egy �lom, de m�r nem az a fantasztikus csill�ml�ny, aki a naps�t�tte d�lut�nunkon volt.

El�bb �rt az ajt�hoz, mint �n, �s sz�lesre t�rta el�ttem. Bel�ptem, de a k�sz�b�n megtorpantam.

− Nem volt bez�rva?

− De igen. Azzal a kulccsal nyitottam ki, amelyik ott volt az eresz alatt.

F�lkattintottam a verand�n a villanyt, azt�n k�rd�n cs�p�re tettem a kezem, ugyanis biztos voltam benne, hogy soha nem haszn�ltam m�g azt a kulcsot az � jelenl�t�ben.

− Mindenre k�v�ncsi voltam veled kapcsolatban −  menteget�z�tt.

− K�mkedt�l ut�nam? −  De sehogy se siker�lt kell� mennyis�g� m�ltatlankod�st s�r�tenem a hangomba. Ink�bb h�zelgett a dolog.

Edward semmif�le b�nb�natot nem tan�s�tott.

− Mi m�ssal lehet agyon�tni az �jszak�kat?

Erre ink�bb nem feleltem. �tv�gtam a halion a konyha fel�. El�bb ott volt, mint �n. Mintha ismern� a j�r�st. Pontosan arra a sz�kre �lt le, ahov� az el�bb odak�pzeltem. Sz�ps�ge beragyogta a konyh�t. Alig b�rtam levenni r�la a tekintetemet.

Megpr�b�ltam a vacsor�mra �sszpontos�tani, kivettem a h�t�b�l a tegnapi lasagn�t, egy n�gysz�glet� darabot t�ny�rra tettem, �s beraktam a mikroba. Paradicsom−  �s oreganoillattal telt meg a konyha. A forg� t�ny�romat b�mulva, odavetve megk�rdeztem:

− Milyen gyakran?

− Hmmm? − Ez �gy hangzott, mintha eg�szen m�sutt j�rt volna az esze.

M�g mindig a mikr�t b�v�ltem.

− Milyen gyakran j�tt�l ide?

− Majdnem minden �jjel itt vagyok. Megp�rd�ltem, azt hittem, el�julok.

− De h�t mi�rt?

− �rdekes vagy, amikor alszol − k�z�lte t�rgyilagosan. −  Besz�lsz �lmodban.

− Na neee! −  szisszentem fel, �s el�nt�tt a forr�s�g. Meg kellett ragadnom a mosogat� perem�t, hogy el ne essek. Tudtam, hogy besz�lek �lmomban, any�m gyakran ugratott vele. De azt nem gondoltam volna, hogy itt emiatt agg�dnom kellene.

Edward erre m�r b�nb�n� k�ppel n�zett r�m:

− Nagyon haragszol?

−  Az att�l f�gg! − Mintha valaki kiszor�totta volna bel�lem a szuszt, �s �gy is �reztem magam.

− Mit�l? −  k�rdezte s�rget�en.

− Att�l, hogy mit hallott�l! −  ny�sz�r�gtem.

A k�vetkez� pillanatban nesztelen�l mellettem termett, �s �vatosan felemelte a kezemet.

− Ne haragudj! −  k�rlelt. Lehajolt, m�g egy vonalba nem ker�lt a szememmel, �s bilincsbe nem vert a pillant�s�val. Zavaromban megpr�b�ltam elfordulni.

− Hi�nyzik neked az �desany�d − suttogta. − Agg�dsz miatta, �s amikor esik, az es� hangj�t�l nyugtalan leszel. Azel�tt sokat besz�lt�l az otthonodr�l, most m�r kevesebbet. Egyszer azt mondtad: „Itt minden annyira z�ld!”. − Halkan nevetett, rem�nykedve, hogy nem b�nt meg mindezzel.

− Van m�g valami? − k�rdeztem. Tudta, mire c�lzok.

− Kimondtad p�rszor a nevemet − vallotta be. Megad�an s�hajtottam.

− Sokszor?

− Mit �rtesz pontosan azon, hogy sokszor?

Tov�bb>>