Akkor kezdett esni, mikor Edward az én utcámra fordult. Addig a pillanatig semmi kétségem nem volt affelől, hogy velem marad, míg én eltöltök pár órát ideiglenesen a való világban.
Aztán megláttam a fekete autót, az öreg Fordot Charlie kocsifelhajtóján – és hallottam, hogy Edward halk és durva hangon valami értelmetlent morgott.
Elhajolva az esőtől Jacob Black állt az apja tolókocsija mögött az alacsony bejárati tornácon. Billy arca szilárd volt, mint a kő, ahogy Edward leparkolta a furgonomat a járdaszegély mellé. Jacob lenézett, a kifejezése sértettséget tükrözött.
Edward halk hangja dühös volt.
- Ez keresztülhúzza a terveinket.
- Azért jött, hogy figyelmeztesse Charlie-t? – tippeltem, inkább ijedten, mint mérgesen.
Edward csak bólintott, az esőn keresztül Billy bámulására összevont szemöldökkel válaszolva.
Kicsit megkönnyebbültem, hogy Charlie még nem ért haza.
- Hagyd, hadd intézzem el ezt én. – javasoltam. Edward sötét nézése aggasztott.
Meglepetésemre beleegyezett.
- Talán az lesz a legjobb. De légy óvatos. A gyereknek fogalma sincs az egészről.
A gyerek szónál egy kicsit megsértődtem.
- Jacob nem sokkal fiatalabb tőlem. – emlékeztettem.
Aztán rám nézett, a dühe egyszer csak eltűnt.
- Oh, tudom én. – biztosított egy vigyorral.
Sóhajtottam és az ajtózárra tettem a kezem.
- Vezesd be őket – javasolta - , hogy elmehessek. Visszajövök, amikor alkonyodik.
- Kéred a furgonom? – ajánlottam fel, míg azon gondolkoztam, hogyan magyaráznám el Charlie-nak, a hiányát.
Megforgatta a szemeit.
- Gyorsabban hazasétálok, mint ahogy a furgonod megy.
- Nem kell elmennek. – mondtam sóvárogva.
Ő mosolygott a rosszkedvű kifejezésemen.
- Igazából, el kell. Miután lerendezted őket – sötét pillantást vetett Blackék irányába – még mindig fel kell készítened Charliet, hogy találkozzon az új fiúddal. – szélesen vigyorgott, megmutatva az összes fogát.
Nyögtem.
- Kössz szépen.
Csalókán vigyorgott, amit imádtam.
- Hamarosan visszajövök. – ígérte meg. Tekintete visszatért a verandára, aztán hozzám hajolt és csókot leheljen az arcomra. A szívem őrülten vert és énis a veranda felé pillantottam. Billy arca már nem volt szilárd, és a kezei a székének karfáját szorították.
- Hamarosan. – izgultam, ahogy kinyitottam az ajtót és kiléptem az esőre.
Éreztem a szemeit a hátamon, ahogy félig futva keresztülmentem a világításon a veranda felé.
- Szia Billy. Szia Jacob. – köszöntöttem őket annyira vidáman, amennyire tudtam. – Charlie egész napra elment – remélem nem vártatok sokat.
- Nem sokat. – mondta Billy leigázott hangnemben. Fekete szemei belém fúródtak.
- Csak át akartam ezt hozni. – egy barna papírzacskóra mutatott, ami az ölében pihent.
- Köszönjük. – mondtam, bár fogalmam sem volt róla, hogy mi lehetett az. – Miért nem jöttök be egy percre és száradtok egy kicsit?
Úgy tettem, mintha észre se vettem volna méregető tekintetét, ahogy kikulcsoltam az ajtót és magam elé invitáltam őket.
- Add csak ide azt. - Ajánlottam, miközben megfordultam, hogy becsukjam az ajtót. Egy utolsó pillantást megengedtem magamnak Edwardra. Várt, tökéletesen mozdulatlanul, a szemei komolyak voltak.
- Be szeretnéd majd tenni a hűtőbe. – mondta Billy, ahogy átadta a csomagot. – Néhány Harry Clearwater féle házikészítésű halikra – Charlie kedvence. A hűtő szárazabban tartja. – vont vállat.
- Köszönöm! – ismételtem, de ezúttal érzéssel. – Már kifogytam az ötletekből, hogy mit kezdjek a hallal, és ma még többet szeretne hazahozni.
- Megint horgászik? – kérezte Billy kicsi csillogással a szemében. – A szokásos helyen? Talán lenézek és beszélek vele.
- Nem. – hazudtam gyorsan, az arcomnak nehéz volt – Egy új helyre ment … de fogalmam sincs, hogy hova.
Bevette a megváltozott kifejezésemet és ez még komolyabbát tette.
- Jake, - mondta, még mindig engem méregetve – Miért nem veszed ki az új képet Rebecca-ról a kocsiból? Itthagyom azt is Charlie-nak.
- Hol van? – kérdezte Jacob mogorván. Rápillantottam, de ő a földet nézte, a szemöldökei összehúzva.
- Azt hiszem a kocsiban láttam. – mondta Billy. – Lehet, hogy kutatnod kell érte.
Jacob kicsoszogott az esőbe.
Billy és én csendesen néztük egymást. Néhány másodperc múlva a csend már kínossá vált, úgyhogy megfordultam és a konyhába mentem. Hallottam, ahogy a nedves kerekek csúsznak a linóleumon, ahogy követett engem.
Betoltam a zacskót a hűtő már tele lévő legfelső polcára, és megfordultam, hogy szembe találjam magam vele. A mélyen rácos arca olvashatatlan volt.
- Charlie jó ideig nem jön vissza. – a hangom csaknem durva volt.
Megértően bólintott, de nem mondott semmi.
- Köszönjük a halikrát. – mutattam felé.
Továbbra is bólogatott. Sóhajtottam és keresztbe tettem a kezem magam előtt.
Úgy tűnt, rájött, hogy feladtam az apró csevelyt.
- Bella. – mondta, aztán tétovázott.
Vártam.
- Bella. – mondta ismét. – Charlie az egyik legjobb barátom.
- Igen.
Minden egyes szót nagyon óvatosan ejtett ki az ő dörmögő hangján.
- Észrevettem, hogy sok időt töltesz az egyik Cullen-el.
- Igen. – ismételtem kurtán.
Összevonta a szemöldökét.
- Talán semmi közöm hozzá, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Igazad van. – értettem egyet. – Semmi közöd hozzá.
Felvonta őszülő szemöldökét a hangsúlyomra.
- Talán nem tudod, de a Cullen család kellemetlen hírnévnek örvendenek a rezervátumban.
- Valójában, tudtam róla. – közöltem vele kemény hangon. Ez meglepte őt. – De a rezervátumnak nem kellene ezt tennie, nem? Mert a Cullen-ék még soha nem lépték át a rezervátum területét, ugye? – Láttam, hogy a kicsit sem kedves emlékeztetőm az egyezségről, amit a törzse kötött és védett gyorsan felhúzta.
- Így igaz – értett egyet, a szemei fürkésztek. – Nagyon … jól informáltnak nézel ki a Cullenékről. Jobban informáltnak, mint azt hittem.
Lenéztem rá.
- Talán még tőled is jobban informált.
Összeszorította az ajkait, ahogy fontolóra vette.
- Talán. – mondta, de a szemei ravaszul néztek – Charlie is ilyen jól informált?
Megtalálta a gyenge pontot a páncélomon.
- Charlie nagyon kedveli a Cullenéket. – habogtam. Tisztán értette a témakerülésem. A kifejezése szomorú volt, de nem meglepődött.
- Nekem semmi közöm hozzá. – mondta. – De Charlie-nak van.
- Szóval, ha az én dolgom lenne, ha az ha nem, akkor azt hinném, hogy Charlie dolga is, ugye?
Tűnődtem, hogy vajon megértette-e a zavaros kérdésemet, ahogy azon igyekeztem, hogy nem mondjak semmi egyezkedőt. De úgy nézett ki, hogy érti. Addig gondolkozott rajta, míg az eső újra ráesett a tetőre, ez volt az egyetlen hang, ami megtörte a csendet.
- Igen. – adta meg magát végül. – Azt hiszem, ez is a te dolgod.
Megkönnyebbülve sóhajtottam.
- Köszi, Billy.
- Csak gondolkodj el azon, mit csinálsz, Bella. – figyelmezetett.
- Oké. – egyeztem bele gyorsan.
Összeráncolta a homlokát.
- Ezt úgy értettem, hogy ne csináld, amit csinálsz.
A szemébe néztem, ami tele volt érdeklődéssel és nem volt semmi, amit mondhattam volna.
Aztán a bejárati ajtó, hangosan kinyílt, és én ugrottam a hangra.
- Nincs semmilyen kép a kocsiban. – Jacob panaszkodó hangja előbb odaért hozzánk, mint ő maga. A pólójának vállai foltosak voltak az esőtől, a haja csöpögött mikor befordult a sarkon.
- Hmm. – mordult fel Billy, hirtelen közönyösen, megfordítva a székét, hogy szembe álljon a fiával. – Azt hiszem, otthon hagytam.
Jacob drámaian megforgatta a szemeit.
- Remek.
- Nos, Bella, mond Charlienak – Billy megállt, mielőtt folytatta -, hogy benéztünk, úgy értem.
- Mondom. – motyogtam.
Jacob meglepődött.
- Máris megyünk?
- Charlie sokáig lesz távol. – magyarázta Billy, ahogy elgurult Jacob mellett.
- Oh. – Jacob csalódottnak tűnt. – Nos, akkor azt hiszem később látjuk egymást, Bella.
- Persze. – bólintottam.
- Vigyázz magadra. – figyelmeztetett Billy. Nem válaszoltam.
Jacob kisegítette az apját az ajtón. Integettem egy kicsit, gyorsan a mostmár üres furgonom felé pillantva és aztán becsaptam magam mögöt az ajtót, mielőtt elmentek volna.
Egy percig álltam az előszobában, a kocsijuk hangját hallgatva, ahogy kitolattak és elhajtottak. Ott maradtam, ahol voltam, arra várva, hogy az ingerültségem és az aggodalmam csökkenjen. Mikor a feszültség végre elmúlt egy kicsit, felmentem az emeletre, hogy átöltözzek.
Több különböző topot felpróbáltam, nem voltam biztos benne, hogy mit várjak az estétől. Ahogy arra koncentráltam, hogy mi jön; ami volt, az jelentéktelenné vált. Most, hogy már kikerültem Jasper és Edward hatása alól, elkezdtem felkészülni arra, hogy ne rémüljek meg, mint azelőtt. Gyorsan feladtam a ruhaválasztást – magamra kapva egy régi flannel pólót és egy farmert – tudván, hogy úgyis egész este az esőkabátomban leszek.
A telefon megszólalt és én sprinteltem, hogy felvegyem. Csak egy hangot akartam hallani; minden más csalódást okozna. De tudtam, hogyha beszélni akarna vele, akkor csak testet öltene a szobámban.
- Hallo? – kérdeztem lélegzetemet visszatartva.
- Bella. Én vagyok. – mondta Jessica.
- Oh, szia Jess. – Eltartott egy pillanatíg, míg visszatértem a valóságba. Úgy éreztem hónapok óta nem beszéltem Jessel a napok helyett. – Milyen volt a tánc?
- Annyira jó volt! – áradozott Jessica. Több biztatás nem is kellett neki, percről-percre elkezdte mesélni az előző estét. Én „mmm”-ögtem és „ahhh”-ztam a megfelelő helyen, de nem volt könnyű koncentrálnom. Jessica, Mike, a tánc, az iskola – mind furcsán jelentéktelennek tűntek most. A tekintetem folyton az ablakra villant, próbáltam megbecsülni a borult felhők mögötti fény mértékét.
- Hallotad amit mondtam, Bella? – kérdezte Jess, sérődötten.
- Ne haragudj, igen?
- Azt mondtam, hogy Mike megcsókolt. El tudod hinni?
- Ez remek, Jess. – mondtam.
- És te mit csináltál tegnap? – vont kérdőre Jessica, még mindig dühösnek tűnt az érdeklődésem hiánya miatt. Vagy talán szomorú volt, mert nem kértem, hogy részletezzen.
- Semmit, igazán. Csak kint voltam és élveztem a napot.
Hallottam Charlie kocsiját a garázsban.
- Hallottál azóta Edward Cullen felől?
A bejárati ajtó becsapódott és hallottam Charliet, ahogy a lépcsők alatt csörömpöl, miközben a felszerelését pakolta el.
- Um. – tétováztam, nem voltam már biztos abban, hogy mi is a sztorim.
- Hello, gyerek! – kiáltotta Charlie, ahogy belépett a konyhába. Én integettem neki.
Jess hallotta a hangját.
- Oh, ott van az apukád. Felejtsd el – holnap beszélünk. Találkozunk Trigonometrián.
- Szia, Jess. – tettem le a telefont.
- Szia Apa! – mondtam. Kezet mostott a mosogatóban. – Hol van a hal
- Betettem a fagyasztóba.
- Kiveszek néhányat mielőtt megfagynak – Billy hozott néhány Harry Clearwater féle halikrát délután. – próbáltam lelkesnek hangzani.
- Komolyan? – Charlie szemei csillogtak. – Az a kedvencem.
Charlie összetakarított, míg én a vacsorát készítettem. Nemsokára már az asztalnál ültünk, csendben ettünk. Charlie nagyon élvezte az ételt. Reménytelenül azon elmélkedtem, hogyan végezzem el a feladatomat, azon gyötrődve, hogyan hozzam fel a témát.
- Mit csináltál ma egymagad? – kérdezte, kizökkentve engem az ábrándozásomból.
- Délután csak a ház körül voltam … - csak a délután nagyon nem messzi idejében, igazából. Próbáltam a hangomat nyugodtan tartani, de a gyomrom összeszorult. – És reggel a Cullenéknél voltam.
Charlie eldobta a villáját.
- Dr. Cullennél? – kérdezte elképedve.
Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre a reakcióját.
- Igen.
- Mit csináltál te ott. – Vette fel a kezébe a villáját.
- Nos, valami randifélém lesz Edward Cullennel ma este és be akart mutatni a szüleinek… Apa?
Úgy nézett ki, mintha Charlienak ütőértágulata lett volna.
- Apa, jól vagy?
- Te Edward Cullennel randizol? – mennydörögte.
O-ó.
- Azt hittem kedveled a Cullenéket.
- Túl idős hozzád.
- Mindketten gólyák vagyunk. – javítottam ki, bár sokkal közelebb járt az igazsághoz, mint amennyire gondolta.
- Várj… - állt meg. – Melyikük az az Edwin?
- Edward a legfiatalabb, a vörösesbarna hajjal. – a gyönyörű, az istenszerű.
- Nos, az … - nyögte – jobb, gondolom. Nem tetszik a nagyobbnak a kinézete. Biztos rendes fiú meg minden, de túl… érettnek néz ki hozzád. Ez az Edwin a fiúd?
AJÁNLOM AZ OLDALT
