26. Etika

Az idő, amit Alice fürdőszobájában töltöttem, nagyon lassan telt. Ezer különféle

piperecikk volt ott, mivel ebben a házban mindenki tökéletes és áthatolhatatlan

bőrrel rendelkezik, csak arra tudtam következtetni, hogy Alice, ezeket a dolgokat

miattam szerezte be. Olvasgattam a címkéket zsibbadtan, de úgy éreztem, csak

pazarolom az időt. Alice egy lassú ütemes mozgással fésülte a hajamat.

„Elég lesz, Alice!” – mondtam unottan. „Vissza akarok menni La Pushba.”

Hány órát kell még várnom, mire Charlie végre elhagyja Billy házát…hogy

láthassam Jacobot? Mindegyik perc, amíg nem tudtam biztosan, hogy Jacob él-e

vagy sem, mintha tíz évnek tűnt volna. És akkor, amikor végre eljön az idő, hogy

lássam Jacob él, az idő lassan pergett. Éreztem, hogy a lélegzetem elakadt, mielőtt

Alice hívta Edwardot, ragaszkodtam az ébrenléthez. Ez most jelentéktelennek

tűnt…

„Jacob még nem ébredt fel.” – mondta Alice. „Carlisle vagy Edward hívni fog,

amikor felébred. Egyébként neked Charliehoz kell menned. Billy házában volt, és ő

látta, hogy Carlisle és Edward visszatért a kirándulásunkból, és gyanús lenne, ha

nem mennél haza.”

A történetet már megjegyeztem és megerősítettem, ezzel kapcsolatban. „Ne aggódj.

Ott akarok lenni, amikor Jacob felébred.”

„Neked most Charlier-a kell gondolnod. Hosszú napod volt – sajnálom tudom, hogy

nem izgat – ha csak nem akarsz kitérni a felelősség alól.” – hangja fontos, szinte

szidó volt. „Most fontosabb, mint valaha, hogy Charlie ne jöjjön rá semmire. A

szereped a játékban nagyon fontos, Bella, és tudnod kell, hogy mint akarsz most.

Egy Cullen-ek felelősséget kell vállalnia a többiekért.”

Tudtam, hogy igaza van. És mert egyébként az ok megegyezik – egy ok, ami

erősebb, mint az összes többi félelmem, fájdalmam és bűnösségem - Carlisle soha

nem tudod volna lebeszélni, hogy ne legyek Jacob mellett, eszméletlen vagy nem.

„Menj haza!” – rendelkezett Alice. ”Beszélj Charlie-val, hogy megalapozd az alibid.

Maradjon biztonságban.”

Felálltam, és a vér lassan folyt vissza a lábfejeimbe, éreztem ezer tűszúrást. Túl

sokáig ültem egy helyben.

„Ez a ruha imádnivaló rajtad.” – turbékolta Alice.

„Huh? Oh. Ő – köszönöm még egyszer a ruhát” – motyogtam előzékenyen inkább,

mint őszinte hálával

„Szükséged van bizonyítékra” – mondta Alice, szeme ártatlan és tágra nyitott. „Hát

lehetne egy vásárlós kirándulás új felszerelés nélkül? Ez zseniális, ha mondhatom

magamnak.”

Pislogtam, képtelen voltam emlékezni a ruhára. Nem tudtam türtőztetni a

gondolataimat egy pillanatra sem, futni akartam a fény felé…

„Jacob jól van, Bella!” – mondta Alice, könnyen rájött, hogy mibe feledkeztem

bele. „Nem sietnek. Ha tudnád Carlisle mennyi extra morfint adott neki – a forró

hőmérsékletével gyorsan feldolgozza - tudnád, hogy rövid időre kiütötte.”

Legalább nem voltak fájdalmai, még nem.

„Szeretnél valamiről beszélgetni mielőtt elmész?” – kérdezte Alice kedvesen.

„Több, mint szükséges mennyiségű trauma ért.”

Tudtam mire volt kíváncsi, de nekem egyéb kérdéseim voltak.

„Tudod mire gondoltam?” – kérdeztem, hangon elgyötört. „Ugyanolyan leszek,

mint a lány Bree a réten?”

Sok dolog történt ott, amit át kellett gondolnom, de a legjobban ez ragadta meg a

gondolataimat, az újszülött élet – hirtelen – felülkerekedett. Emlékeztem, hogy az

arcán látszott, hogy a véremre vágyik, csukott szemhéjam mögött tisztán láttam.

Alice megsimogatta a karom.”Mindenki más. De körülbelül mind ilyenek voltunk.”

Még nagyon nehéz volt ezt elképzelnem.

„Át fogod vészelni!” – ígérte.

„Milyen hamar?” – Vállat vont. „Néhány év, talán kevesebb. Lehet, hogy neked

más idő kell. És sosem láttam még ezelőtt, ahogy valaki keresztül megy ezen.

Érdekes lenne látni, hogy milyen hatással lenne rád.”

„Érdekes” – ismételtem.

„Melletted leszünk a bajban.”

„Tudom. Bízom benned.” – hangon nem volt túl meggyőző.

Alice ráncolta a homlokát. „Te aggódsz Carlisle és Edward miatt, biztos vagyok

benne, hogy jól vannak. Hiszen Sam kezd bízni bennünk…nos, legalábbis

Carlisle-ban. Ez egy nagyon jó dolog. A légkör mondjuk egy kicsit feszült volt,

amikor Carlisle helyrerakta a törést – „

„Kérlek, Alice.”

„Sajnálom.”

Vetten egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjak. Jacob túlságosan gyorsan kezdett

gyógyulni, és néhány csontja rosszul kezdett összeforrni. Tudom, hogy ájultan

alszik, de még gondolni is nehéz volt erre.

„Alice kérdezhetek valamit? A jövőről?”

Hirtelen óvatos lett. „Tudod, hogy nem látok mindent.”

„tudom, hogy nem tudod pontosan. De te néha látod a jövőm. Miért van az, hogy

nincsenek rám hatással? Hogy Jane, vagy Edward vagy Aro nem tud…” –

mondanivalóm tele volt kíváncsisággal. De kíváncsiságom ezzel kapcsolatban

mulandó, mert rengeteg más érzelem is kavarog bennem.

Alice, a kérdést nagyon is érdekesnek találta. „Jasper, Bella – a képességével

fizikailag befolyásolja a testet. Ő valóban megnyugtat, vagy felizgat. Ez nem

illúzió. Én pedig az eredményét látom az eseményeknek, nem az okokat és a

gondolatokat, maik alapján meghozzák a döntést. Ez az elmén kívül van, nem

illúzió, ez egy valóság, vagy legalábbis egy változata. De Jane, Edward és Aro

vagy Demetri – ők az elmén belül tudnak hatást elérni. Jane csak az illúzióját adja a

fájdalomnak. Valójában nem bántja a tested, te csak képzeled a dolgokat. Érted,

Bella? A te elméd van biztonságban. Senki nem tudja elérni az elmédet. Így nem

csoda, hogy Arot érdekli a képességed és a jövőd.”

Rám nézett, hogy lássa tudtam-e követni a logikáját. Igazából a szavainak egy része

elveszett, mintha csak átfutottak volna rajtam. Nem tudtam koncentrálni. De

bólintottam. Nehéz úgy csinálni, mintha értettem volna.

Nem hitt nekem, simogatta az arcom és morajlott. „”azt akarja, hogy jól legyél

Bella. Nem kell látnom, hogy tudjam. Kész vagy menni?”

„Még egy dolog. Kérdezhetek még valamit a jövőről? Nem konkrétumot, éppen

csak egy áttekintést.”

„Nem vagyok a legjobb benne” – mondta kétkedve.

„Még mindig látsz engem vámpírként?”

„Oh, ez könnyű, biztos vagyok benne.”

Lassan bólintottam. Megvizsgálta az arcom, szeme kifürkészhetetlen. „Nem vagy

biztos magadban, Bella?”

„Én, én éppen csak elgondolkodtam.”

„tudod, hogy mit akarsz Bella. Tudom. Ha megváltoztattad volna a döntésed, akkor

látnám a változást… vagy a te esetedben a jövőd eltűnt volna.”

Sóhajtottam. „Nem akarom, hogy az megtörténjen.”

A karjait körém tekerte. „Sajnálom. Nem tudom teljesen átérezni a dolgot. Először

Jasper arca jelent meg számomra, mint jövő, mindig tudtam, hogy ő az, aki nekem

lett rendelve. De én boldog vagyok így. Sajnálom, hogy neked két jó lélek között

kell választanod.”

Leráztam a karjait. „Ne sajnálj engem.” Ők voltak, akik szeretetet érdemeltek. Nem

volt egyik, vagy másik. És egyszerűen nem tudtam választani közöttük –

mindenképpen egy jó szívet fogok összetörni. „Megyek, törődök Charlieval.”

A teherautómmal mentem haza, ahol Charlie épp olyan gyanús tekintettel várt,

ahogy arra Alice számított.

„Szia, Bella. Milyen volt a bevásárlós kirándulásod?” – üdvözölt, amikor beléptem

a konyhába. A karjait a mellkasán keresztbe fonta, szeme az arcomon.

„Hosszú” – mondtam fáradtan. „Most értünk vissza.”

Charlie felbecsülte a hangulatom. „Csak találgatok, hogy akkor te már hallottál-e

Jakeről?”

„Igen. Cullenékkal találkoztunk náluk. Esme mondta nekünk, hogy Carlisle és

Edward hol van.”

„Jól vagy?”

„Aggódom Jake miatt. Amint készítettem ebédet, átmegyek La Pushra!”

„Mondtam, hogy azok a motorbiciklik veszélyesek. Remélem mostmár érted, hogy

gyerekesen viselkedtél.”

Bólintottam, aztán elindultam a hűtőszekrény felé. Charlie leült az asztalhoz. Úgy

láttam beszédesebb hangulatában van, mint általában.

„Nem gondolnám, hogy sokáig kéne aggódnod Jake miatt. Úgy láttam, hogy

gyorsan visszatér az ereje.”

„Jake ébren volt, amikor ott voltál?” – kérdeztem és felé fordultam.

„Oh, igen, már ébren volt. Hallanod kellett volna – valójában jobb, hogy nem

hallottad. Nem hiszem, hogy bárki is lett volna La Pushban, aki nem hallotta volna.

Nem tudom hol tanulta ezeket a kifejezéseket, de remélem nem használja azokat a

szavakat körülötted, amiket mondott.”

„Talán ma, ez megbocsátható neki. Hogy néz ki?”

„Kicsit zavart. A barátai vitték haza. Jó dolog, hogy olyan megtermett fiúk, mert

így könnyen tudták szállítani. Carlisle azt mondta, hogy a jobb lábszára és a jobb

karja eltörött. A teljes jobb oldala összezúzódott, amikor az az átkozott bicikli

tönkrement.” – Charlie rázta a fejét. „Ha még egyszer meghallom, Bella, hogy te

egy motoron utazol – „

„Ne aggódj Papa! Nem tudod, valóban úgy gondolod, hogy Jake jól van?”

„Persze Bella, ne aggódj. Elég jól volt hozzá, hogy ugrasson engem.”

„Kötekedett veled?” – visszhangzottam megdöbbenve.

„Igen – közben valaki anyját szidta és az Úr nevét is a szájára vette, mondta, „Azt

mondta, hogy boldog lehetsz, mert a Cullen helyett ma ő engem szeret, huh,

Charlie?”

Visszafordítottam a fejem annyira a hűtőszekrény felé…hogy ne láthassa az arcom.

„Én nem tudtam mit mondani. Edward érettem, mint Jacob, amikor a

biztonságodról van szó, és mindent meg akar adni neked.”

„Jacob is éretten gondolkodik.” – motyogtam védekezően. „Biztos, hogy nem az ő

hibája volt.”

„Hátborzongató nap volt a mai.” – elmélkedett Charlie egy perccel később.

„Tudod, én nem vagyok egy babonás ember, de ez páratlan volt….Billy tudta, hogy

ma valami rossz fog történni Jakekel. Egész reggel borzasztóan ideges volt. Nem

hiszem, hogy bármit is hallott volna abból, amiket mondtam neki.”

„És akkor, mi volt hátborzongató – emlékszel, amikor február, március környékén

sok bajunk volt a farkasokkal?”

Majdnem leejtettem a serpenyőt a konyhaszekrényről, az ijedtség elöntött egy-két

pillanatra.

„Igen” – motyogtam.

„Reméltem, hogy nem lesz velük többet problémánk. Ma reggel, amikor a

csónakban voltunk, és Billy nem igazán figyelt rám, vagy a halakra, akkor hirtelen,

azt hiszem, hogy farkasok csaholását hallottam az erdőből. Több, mint egy farkast

és nagyon hangosak voltak. Mintha éppen a faluban lettek volna. Hátborzongató

volt, amikor Billy hirtelen megfordította a csónakot és a kikötő felé vette az irányt.

Nem hallotta meg, amikor rákérdeztem, hogy mit csinál. A zajok abbamaradtak

mielőtt kikötöttünk. De hirtelen Billy nagyon sietősre vette az utat, pedig még lett

volna egy óránk. Motyogott valamit régi dolgokról…egy veszélyes játékról?

Komolyan mondom Bella, hihetetlen volt. Szóval talált néhány nyomot, de nem

vette tudomásul. A telefonon csüngött egész idő alatt, hívta Samet és Emilyt, és a

barátját Quil nagypapáját. Nem egészen értettem, hogy mit akar tőlük – miért akar

ilyen sürgősen beszélni velük. Aztán hirtelen az a hang jött megint a házuk felöl.

Soha nem hallottam még ilyesmit – a karjaim libabőrösek lettek. Kérdeztem Billyt

– megpróbáltam túlkiabálni a zajt – azt hiszem nem jöhetett a hang távolabbról egy

yardnál. Olyan volt mintha egy állat hatalmas kínok között lenne.”

Megborzongtam, de Charlie nem vette észre, mert nagyon belemerült a történetbe.

„Persze én elfelejtettem mindent egy percre, mert amikor odaértünk Jake otthon

volt. Egy perccel azelőtt még a farkas csaholást hallottam, és akkor soha többé nem

hallottam azt – Jake feküdt ott kínok között. Van tüdeje ennek a fiúnak.”

Charlie megállt egy perce, szeme komoly. „Vicces, hogy először láttam jó dolgokat

is. Nem gondoltam volna, hogy valaha is megszabadulok a Cullenek elleni

előítéleteimtől. De valaki felhívta Carlislet, és Billy igazán hálás volt neki, amikor

jött. Úgy gondoltam, hogy Jakeket kórházba kellett volna vinni, de Billy otthon

akarta tartani, és Carlisle egyetértett. Gondolom Carlisle tudja mi a legjobb. És azt

ígérte, hogy ő majd kijár a házhoz.”

„És….” Megállt, mintha vonakodott volna. Sóhajtott, és folytatta. „És Edward

igazán….rendes. Úgy láttam őszintén aggódott Jacobért – mintha csak a testvére

lenne. Láttam a szemében…” – Chralie rázta a fejét. „Ő egy illedelmes srác, Bella.

Megpróbálok emlékezni erre. Habár nem ígérek semmit.” – vigyorgott rám.

„Nem tudom, hogy tudod-e tartani.” – motyogtam.

Charlie kinyújtotta a lábát és nyögött egyet. „Jó, hogy hazajöttem. Nem is hinnéd,

hogy Billynél micsoda zsúfoltság van. Jake hét barátja bezsúfolta magát az elülső

szobába – alig kaptam levegőt. Észrevetted már, hogy ezek a Quileute kölykök

milyen hatalmasak?”

„Igen, észrevettem”

Charlie bámult rám, szeme hirtelen nagyon fókuszált volt. „Igazán, Bella, Carlisle

azt mondta, hogy Jake nemsokára jól lesz. Azt mondta, hogy sokkal rosszabbul néz

ki, mint amilyen. Tudja, hogy nem lesz semmi baj.” – bólintottam.

Jacob ezek szerint….nagyon is törékenynek nézett ki, amikor Charlie látta őt.

„Mindenhol be van kötözve – Carlisle azt, mondta nagyon gyorsan gyógyul és nem

minden csontja van jó helyen. Az arca hirtelen sápadt lett, habár mélyen aludt.

Törékeny. Hatalmas , de nagyon törékenynek nézett ki. Talán éppen csak

képzeltem, de úgy tudtam, hogy egy-két törést kellett csinálni rajta. Bárcsak ott

lehettem volna vele. Inkább fájdalmas. Először elhagyni az emberi érzéseket, ez

egy igaz áldozta. Lehet, hogy nagyon sokat is elveszítek, Charlie ebédjét gyorsan

letettem az asztalra, a könyöke mellé és az ajtó felé indultam.

„Ő, Bella? Tudnál várni még egy pillanatot?”

„Valamit elfelejtettem?” – kérdeztem a tányérjára nézve.

„Nem, nem. Én éppen…csak kérdezni akarok valamit.” – Charlie rosszallóan a

padlót nézte. „Leülnél – nem lesz hosszú.” – Leültem vele szemben, a tekintete

zavaros. Próbáltam koncentrálni. „Mit szeretnél Papa?”

„Ő, az a lényege Bella” – nyelt egyet. „Talán éppen csak úgy érzem…ezután a

különös babonás nap után Billyvel. De nekem van ez az …érzésem. Úgy érzem…

hamarosan el foglak veszíteni.”

„Ne légy ostoba papa!” – motyogtam bűnösen. „Te akartad, hogy iskolába járjak,

nem?”

„Csak ígérj meg nekem valamit.”

Hezitáltam, hátha vissza akarom vonni. „Rendben…”

„Elmondod nekem, ha valami fontos történik? Mielőtt elmész vele a világ másik

végébe, vagy valami hasonló?”

„Apa…” – sóhajtottam.

„Nekem fontos lenne. Nem fogok beleszólni. Éppen csak szólj nekem időben. Adj

nekem esélyt, hogy elbúcsúzzak tőled.”

Lelki terror, feltartottam a kezem. „Ez butaság.. De ha téged egy boldoggá tesz…én

megígérem.”

„Köszönöm Bella!” – mondta. „Szeretlek kölyök.”

„Én is szeretlek papa, nagyon is.” – megfogtam a vállát, és elmentem az asztaltól.

„Szükséged van valamire, Billynél leszek.”

Hátranéztem, hogy mehetek-e. Ez éppen jó, éppen ezt kell tennem. Egész úton,

morogtam magamban La Push felé. Carlisle fekete Mercedese már nem állt Billy

háza előtt. Egy jó és rossz is. Nyilvánvaló, hogy nekem kettesben kellett Jacobbal

beszélnem. De valahogy szerettem volna fogni Edward kezét is, ez kell, hogyha

Jacob alszik. Lehetetlen. De elhibáztam Edwardot – nagyon hosszú délutánja lesz

egyedül Alice-el. A válaszom egészen nyilvánvaló lesz. Én már tudtam, hogy nem

tudok élni Edward nélkül. De a tény az, hogy nem akartam fájdalmat okozni

senkinek. Nyugodtan bekopogtam a bejárati ajtón.

„Gyere, Bella!” – mondta Billy. A teherautóm zaját nem nehéz felismerni.

Hagytam magam.

„Helló Billy, felébredt?” – kérdeztem.

„Egy fél órával ezelőtt ébredt fel, közvetlenül mielőtt a doktor elment. Gondolom ő

már nagyon vár téged.”

Hátráltam és vettem egy mély lélegzetet. „Köszi”

Tétováztam Jacob ajtaja előtt, nem tudtam, hogy kopogjak-e. Aztán eldöntöttem,

hogy előbb bekukucskálok, - gyáva voltam – gondoltam talán visszaaludt. Talán

csak kicsi több időt akartam. Kinyitottam az ajtót résnyire és hezitáltam. Jacob várt

rám, szeme nyugodt és sima. A tekintete sivár, de gondosan elrejtette. Nem volt

élet a sötét szemeiben. Nehéz volt a szemébe néznem, tudta, hogy szeretem őt.

Több volt az ellentmondás, mint valaha gondoltam volna. Csoda, hogy még mindig

ilyen erős, mint minden alkalommal. Örültem, hogy valaki gondosan betakarta egy

paplannal. Jó volt, hogy nem látom a sérüléseit. Szépen nyugodtan becsuktam az

ajtót magam mögött.

„Szia, Jake!” – suttogtam.

Nem válaszolt először. Nézte az arcom egy hosszú pillanatig. Utána, néhány

erőfeszítéssel átrendezte a kifejezését, egy gúnyos mosolyba.

„Igen, gondoltam, hogy el fogsz jönni.” – sóhajtott. „Ma feltétlenül rosszabbra

fordulnak a dolgok. Először rossz helyen vagyok, kihagyom a legjobb küzdelmet,

és Seth kapta az összes dicsőséget. Leah egy idióta, állandóan be akarja

bizonyítani, hogy olyan szívós, mint mi és én olyan idióta voltam, hogy mentem

megmenteni. És most ez.” – a bel kezével felém mutatott, ahol az ajtónál

tétováztam.

„Hogy vagy?” – motyogtam. Micsoda hülye kérdés.

„Kicsit kábán. Dr. Cullen nem biztos benn, hogy mennyi fájdalomcsillapító kell

nekem, így csak próbálgat. Azt hiszem, kicsit eltúlozta.”

„De nincsenek fájdalmaid.”

„Nem, legalább nem érzem a sérüléseimet.” – mondta mosolyogva, gúnyosan újra.

Tovább>>